A lengyel parlamentet is kibertámadás érte - meg is nevezték, hogy kik állhatnak emögött

2022. október 28. - 08:26 | Külföld

Nemrég írtunk arról, hogy kibertámadás érte a pozsonyi parlamentet, most kiderült, Lengyelországban is ugyanez történt.

A lengyel parlamentet is kibertámadás érte - meg is nevezték, hogy kik állhatnak emögött
Fotó: TASR/AP

A lengyel szenátus egyik szóvivője arról számolt be, hogy a támadást több irányból hajtották végre, köztük Oroszországból is. A szóvivő szerint a kibertámadás összefüggésben állhat azzal, hogy a varsói felsőház szerdán megszavazta azt a határozatot, amely terrorista rezsimmé nyilvánította az orosz kormányt.

Komolyabb kibernetikai támadás érte a szlovák parlamentet csütörtökön. Boris Kollár házelnök 11 órakor, a szavazás megkezdése után jelentette be, hogy 15 perc szünetet rendel el, mert a technikusok szerint hekkertámadás érte a parlamentet, ezért nem működik rendesen a szavazógép sem. A képviselőknek egyébként 70 törvényről kellett volna szavazniuk, ezeket már megvitatták, de még nem szavaztak róla. Később délután 3-kor tervezték folytatni az ülést, végül novemberre halasztották a folytatást.

„Abban állapodtunk meg, hogy november 8-án folytatjuk a tárgyalást, és a szavazás 11 órakor kezdődik”

– jelentette be Boris Kollár a parlament házbizottságának ülése után.


(MTI/para)