Lengyelországban is gyárthatják az amerikai Novavax cég vakcináját

2021. március 3. - 17:34 | Külföld

Lengyelországban is gyárthatják a Novavax amerikai vállalat új koronavírus elleni vakcináját, a technológia-átadásról és a lengyelországi tesztsorozatról szóló szerződésről szerdán tájékoztatott a Mabion lengyel biotechnológiai cég.

Lengyelországban is gyárthatják az amerikai Novavax cég vakcináját
Fotó: TASR - illusztráció

Mint Mateusz Morawiecki miniszterelnök szerdai Facebook-bejegyzésében olvasható, a próbagyártás még ebben a negyedévben megindul. Közölte: kormánya erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ne függjön külföldi vakcinaszállítóktól, valamint az Európai Unió oltóanyag-beszerzési eljárásaitól, melyek - mint írta - "kevésbé hatékonynak bizonyultak a lengyel megoldásoknál".

A Mabion szerdán arról is tájékoztatott, hogy a gyártókapacitás bővítése érdekében megállapodott a lengyel állami fejlesztési alappal (PFR), mely 40 millió zloty (3,2 milliárd forint) értékű támogatást nyújt neki.

A PFR elnöke, Pawel Borys szerdai sajtókonferenciáján reményét fejezte ki, hogy a lengyelországi vakcinagyártás a második negyedév végén, a harmadik negyedév elején kezdődik majd meg. Elmondta: a beruházás növeli a Novavax idei lengyelországi szállítmányainak biztonságát, és garanciát jelent a lengyelországi oltási kampány számára is.

A sajtóértekezleten szintén felszólaló Maciej Wieczorek, a Mabion elnöke elmondta: amennyiben sikeresnek bizonyul a tesztsorozat, a cég a vakcina fontos szállítójává válhat. Mint kijelentette, jelenleg nehéz megmondani, az üzemében előállított vakcina milyen mennyiségben kerül majd a lengyel piacra, és mennyit vinnének belőle külföldre.

Az Európai Gyógyszerügynökség engedélyére váró Novavax vakcinát jelenleg Indiában is gyártják.

Az Európai Bizottság tavaly december közepén lezárta a Novavaxszal folytatott megbeszéléseket az oltóanyag beszerzéséről, a tervezett szerződés 100 millió adag, illetve akár további 100 millió adag oltóanyag megvásárlását tenné lehetővé az Európai Unió számára.

Lengyel vezető politikusok már korábban jelezték: az akadozó uniós vakcinaszállítmányok miatt közvetlenül a gyártókkal is tárgyalnak.

Az uniós beszerzésekből Lengyelországban szerdáig több mint 3,4 millió oltást adtak be, ezen belül több mint 1,2 millió embert a vakcinák második dózisával is beoltottak.

A közel 38 millió lakosú országban szerdai adatok szerint 15 698 új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt, ami 3552-vel több, mint múlt szerdán. Tizenöt ezernél magasabb napi növekményt tavaly november végén is jegyeztek már, amikor emelkedni kezdett az őszi járványgörbe. Adam Niedzielski egészségügyi miniszter szerdán úgy értékelte: a növekedési tendencia tartós, ezért úgy döntöttek, hogy a 16 vajdaság közül kilencben újból megnyitják az ideiglenes járványkórházakat.

Szerdai adatok szerint egy nap alatt kifejezetten a Covid-19 miatt 61, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 248 ember hunyt el. A halálozási adatok alacsonyabbak, mint egy héttel ezelőtt voltak.


(MTI)