Lényeg A hétfőtől érvényes új szabályok már nem a beoltottak és a nem beoltottak, hanem a védettek és a nem védettek között tesznek különbséget

2021. július 19. - 20:43 | Belföld

Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.

LÉNYEG: A hétfőtől érvényes új szabályok már nem a beoltottak és a nem beoltottak, hanem a védettek és a nem védettek között tesznek különbséget
Fotó: TASR

A mai LÉNYEG meghallgatható itt:

Podcastjaink elérhetők az Apple Podcasts és a Google Podcasts alkalmazásban, valamint a Spotify-on is!


Hétfő reggel óta új szabályok szerint lehet visszatérni az országba, életbe lépett a kormány – illetve járványügyi felelős hivatala, a Közegészségügyi Hivatal – új rendelete, amely különbséget tesz védett (beoltott) és nem védett (nem beoltott, illetve beoltott, de az oltástól még nem telt el elég idő) között.

A nem védetteknek kötelező a karantén

A kormány ezzel megkerülte az Alkotmánybíróság múlt heti döntését, amely az előző rendelet hatályát felfüggesztette, és a döntés indoklását figyelembe véve új rendeletet alkotott. Ez azt jelenti, hogy a „nem védett” embereknek az országba való visszatéréskor – néhány kivétellel – legalább 5 napra karanténba kell vonulniuk, akkor végezhetik el ugyanis legkorábban a PCR-tesztet.

Ha negatív a teszt eredménye, akkor vége a karanténnak, ha pozitív, akkor a karantén folytatódik…

A Smer és a Hlas az új rendelet miatt is az Alkotmánybírósághoz fordul.

Heger szerint nem büntetni akarnak

A járványintézkedések újabb szintjét teszi majd lehetővé, ha a parlament elfogadja azt a türvénymódosítást, amely országon belül is lehetővé teszi majd a COVID PASS, azaz az oltási igazolvány használatát. Ez az a jogszabály, aminek elfogadását a Sme rodina júniusban megakadályozta, arra hivatkozva, hogy a különbséget tesz a beoltott és a nem beoltott ember között…

Ha a jogszabály már élne, akkor a kabinet olyan rendeletet is elfogadhatott volna például, hogy a sport- vagy kulturális rendezvényekre a beoltottak a mindenkor érvényes létszámkorlátozás felett is beléphetnek.

Vagy mehetnek majd vendéglőbe, bevásárlóközpontba akkor is, ha a járvány újabb hulláma miatt korlátozni kell a beengedhető emberek létszámát. Bízzunk benne, hogy a pénteken kezdődő rendkívüli parlamenti ülésen már Boris Kollárnak sem okoz majd gondot, ha ebből a szempontból különbséget tesznek a védettek és a nem védettek között. Eduard Heger miniszterelnök szerint ezzel nem büntetni akarnak, de segítené például a létesítmények működését is.

Kollár megkéri az „igen” árát

Persze nem Boris Kollár lenne, ha ennek nem kérné meg az árát. A Sme rodina elnöke bejelentette, hogy újabb 120 millió euróval növelné pártja támogatását a gyermektámogatás összegét.

Ebből vagy 150 euró rendkívüli támogatást adna minden kiskorú gyermeknek – vagy 200-at a kicsit jobban rászoruló mintegy 750 ezernek. Kollár szerint, ha ezt nem fogadják el partnerei, akkor vége a koalíciónak.

A kormány május végén már elfogadta a leginkább rászorult gyerekek anyagi támogatását, akkor 333 eurós összeget hagytak jóvá, amit mintegy 17500 szegény gyermek családja kapott meg. Most ezt folytatná Kollár további gyerekekkel és további milliókkal.

Kérdés, hogy mit szól ehhez Igor Matovič pénzügyminiszter, aki az oltási kampány költségeit sem akarta kifizetni Ivan Lengvarský egészségügyi miniszternek. Emellett Matovič szintén a kisgyerekes szülők támogatását szeretné megszerezni saját magának: májusban bejelentett adóreformjában ugyanis 200 eurós családi pótlékot ígért. Igaz, a részletekkel azóta is adós maradt.

Magyarország „odafigyel” az újságírókra

Több ország oknyomozó újságírói írták meg vasárnap, hogy egyes országok – köztük feltehetően Magyarország – titkosszolgálatai egy izraeli kémprogram segítségével törték fel újságíró, médiatulajdonosok, ellenzéki politikusok és ügyvédek okostelefonját.

A nyomozás alapján igazoltnak tűnik, hogy a program segítségével bizonyos ideig megfigyelték például a Direkt36 két újságíróját, Varga Zoltán médiatulajdonost (pl. 24.hu, Nők lapja stb.) és a Fidesz támogatójából Orbán Viktor fő ellenségévé váló Simicska Lajos fiát.

A Pegasus nevű program észrevétlenül be tud jutni a megfigyelt személy telefonjába, és hozzáfér annak teljes tartalmához, még a titkosított beszélgetésekhez is. Varga Judit igazságügyi miniszter – akinek engedélyeznie kellene a titkosszolgálatok lehallgatási akcióit – csak annyit tudott mondani a lehallgatási botrány kirobbanása után 24 órával, hogy minden országnak védenie kell alkotmányos rendjét… Vagyis a lehallgatás tényét nem cáfolta.

Elment Milan Lasica is

Vasárnap éjjel, egy koncertje befejezése után, a tapsrend közben meghalt az egyik leghíresebb szlovák színész, humorista, énekes, Milan Lasica. Július Satinskýval együtt – aki már 2002-ben elhunyt – őt tartják a modern szlovák humor létrehozóinek. Milan Lasica a színpadon, a taps közben lett rosszul, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Lajos P. János