Lényeg Kočner rács mögött marad, Ruskót bónuszként viszi magával

2021. január 12. - 21:07 | Belföld

Ha képbe akar kerülni, van egy ajánlatunk: minden hétköznap csokorba szedjük a nap legfontosabb eseményeit, így garantáltan nem marad le semmiről. Ez itt a LÉNYEG, a Paraméter hírösszefoglalója.

LÉNYEG: Kočner rács mögött marad, Ruskót bónuszként viszi magával
A mai nap után már nincs okuk a mosolyra (Fotó: TASR)

Az igazságszolgáltatás ma győzedelmeskedett – ezekkel a szavakkal nyugtázta Daniel Lipšic ügyvéd a Legfelsőbb Bíróság keddi döntését, amely jogerőre emelte Marián Kočner és Pavol Rusko fejenként 19 éves fegyházbüntetését.

Két nagy hal a Márkinő hálójában

Rusko, aki mielőtt börtöntöltelékké vált volna, volt már életében pártelnök, gazdasági miniszter és tévéigazgató is, Kočnerrel összejátszva négy váltót hamisított, több mint 69 millió euró értékben a korábban Rusko által vezetett Markíza televízió kárára, majd megpróbálták ezeket behajtani. Sikertelenül.

Az államban államot építő, önmagát érinthetetlennek gondoló Kočner (aki az elmúlt években úgy vásárolta magának a bírákat és az ügyészeket, mint más a sajtos szendvicseket) továbbra is a Szlovákiában végrehajtott legaljasabb gyilkossági ügy fővádlottja. Első fokon felmentették ugyan a Kuciak-gyilkosság megrendelésének vádja alól, azonban hamarosan lesz még egy útja a Legfelsőbb Bíróságra. A testület ugyanis csakhamar végleg dönt arról, kap-e, s ha igen, milyen büntetést azért, hogy két évvel ezelőtt megrendelte Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya megölését. Kočner hamarosan 25 évet vagy akár életfogytiglanit is kaphat jogerősen. Ha pedig mégsem ítélnék el, a mai verdikt nyomán leghamarabb 2033-ban, 72 éves korában kérheti szabadlábra helyezését.

Ami a simlisséget illeti, Ruskót sem kell félteni: több gazdasági ügyben is nyomoznak utána, és azzal is vádolják, hogy megrendelte egykori markízás üzlettársa, Silvia Volzová meggyilkolását. Rusko egyébként mindemellett botcsinálta menekülőművész is: jó néhány évvel ezelőtt lábon lőtte magát, hogy ne kelljen kihallgatásra mennie, a váltóügy tárgyalása előtt pedig orvosi igazolást állíttatott ki magának arról, hogy valamilyen maró anyaggal leöntötték, ezért nem lát. Azt itt és most felidézni is komolytalan lenne, hogyan igyekezett a feketemágia és a szlovák Fekete Pákó segítségével menekülni a rendőrség elől.

Nem kell az oltás, de más se kapjon

Miközben a közösségi hálók kommentszekcióit teleírják a vírustagadók és összeesküvéselmélet-hívők, akik nem kérnek a COVID elleni vakcinából, sokaknál az üti ki a biztosítékot, ha valaki soron kívül megkapja az oltást.

A nemrég visszavonult teniszezőt, Dominika Cibulkovát, a nyári olimpiára készülő komáromi kajak-négyest vagy az egészségügyi minisztérium hivatalvezetőjét és kedves feleségét is beoltották már, bár egyikükről sem tudjuk, hogy nap mint nap covidos betegeket ápolnának vagy egy atomerőmű irányítópultja mögött ülnének.

Legyünk persze igazságosak, nem csak celebeknek és barátaiknak jutott eddig a vakcinából, hétfőig Szlovákia lakosságának már a 0,58 százalékát (!) beoltották a koronavírus ellen. Ebben az iramban néhány év alatt mindenki megkaphatja az oltást Szlovákiában.

Hogy elejét vegye a pult alatti injekciózásnak, a miniszterelnök ma 10 ezer eurós büntetést helyezett kilátásba azoknak a kórházaknak, amelyek soron kívüliséget biztosítanak az oltásra vágyóknak. Ami érthető is, hiszen a szükségesnél sokkal kevesebb vakcina áll a rendelkezésünkre.

Csak a tesztemen keresztül

Szegény Matovičra egyébként ma is rájárt a rúd: kiderült, hogy a tegnap nagy dérrel-dúrral bejelentett országos teszteléssorozat ötletét sem az orvosi kamara, sem saját koalíciós partnerei nem támogatják túl nagy vehemenciával. A Szlovák Orvosi Kamara pazarlásnak és potenciális veszélyforrásnak nevezte az átfogó tesztelés tervét. Mondjuk, ők csak szakemberek, nem miniszterelnökök. Az már idegesítőbb lehet Matovič számára, hogy kedvenc pofozóbábuja, Richard Sulík is értelmetlennek tartja az átfogó tesztelést, és ezen a véleményen van Veronika Remišová, a Za ľudí miniszterelnök-helyettese is. De tudjuk, a saját nagyszerűségétől gyakran meghatódó Matovičot nem könnyű holmi észérvekkel kibillenteni az országmentő szerepköréből. Az már most borítékolható, ki lesz a hibás, ha netalántán kudarcba fulladna az országos tesztelés: természetesen Sulík. Felkészül: Remišová.

Ma a járási elöljárók mindenesetre megkapták az ukázt: lesznek szívesek levezényelni helyi szinten az antigéntesztelést, hiszen az őszi országos orrturkászással ellentétben most nem segít nekik a katonaság, a felelősség ezúttal teljes egészében az önkormányzatokra és a járási hivatalokra hárul. Az általunk megszólított járásvezetők nem nyilatkoztak túlságosan borúlátóan. Sejtették ők, hogy ez következik vonták meg a vállukat , állítólag nemsokára valamiféle tájékoztatást is kapnak majd Odaföntről. Az összképhez hozzátartozik, hogy az elöljárókat egytől egyig Matovič pártja, az OĽaNO jelölte, így már csak lojalitásból sem kérdőjelezhették meg a kormányfő döntését.

(jéel)

Címkék: LÉNYEG