Lényeg Pénteken kicsit szikrázott a levegő a Szövetség és Gyimesi György között, de az is látszik, hogy a Szövetségben sincs meg (már/még) a teljes egység

2021. október 22. - 20:54 | Belföld

Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.

LÉNYEG: Pénteken kicsit szikrázott a levegő a Szövetség és Gyimesi György között, de az is látszik, hogy a Szövetségben sincs meg (már/még) a teljes egység
Gyimesi és Matovič augusztusban a kulturális miniszternél (Fotó: Facebook)

A mai LÉNYEG meghallgatható itt:

Podcastjaink elérhetők az Apple Podcasts és a Google Podcasts alkalmazásban, valamint a Spotify-on is!


Kicsit szikrázott a levegő a Szövetség és Gyimesi György képviselő, pontosabban inkább Gyimesi és Rigó Konrád között. A Szövetség nevében ugyanis Rigó – Bárdos Gyula mellett állva – egy videóbejegyzésben mondta el, hogy nincs minden templomi rendben a Csemadok-törvény körül. Bárdos még hozzátette, hogy a Csemadoknak igenis kell a pénz, mert hát Mečiar elvette…

„Dobjuk meg a Csemadokot 300 ezer euróval”

Azt nem nehéz észrevenni, hogy a Csemadok-törvény nagyon gáz. Valójában nem szól másról, minthogy „dobjuk meg a Csemadokot 300 ezer euróval”, ami valójában nem sok pénz – már az állami költségvetéshez viszonyítva –, Gyimesinek meg Matovičnak megér annyit hogy törjön egy ki borsot a nagy nehezen összeállt Szövetség orra alá, és együtt szerezzenek Gyimesinek néhány csemadokos karikát a következő választáson.

Egy egyszerű támogatási szerződés komolyabb feltételeket támaszt a kedvezményezettel szemben, mint ez a törvény, még akkor is, ha a pénzt a Bethlen Gábor Alap adja. Nem helyezi el a Csemadokot a szlovákiai magyar kultúrközegben, nem ad neki sem konkrét feladatot, sem pedig pozíciót.

„Nesze, itt van 300 ezer euró – mondhatta Gyimesi Bárdosnak. – Aztán legalább néha dicsérj meg. Vagy ha nem, legalább ne támadj.”

Kb. ennyi. És Bárdos legalább nem támadott…

Persze a Csemadok elnökének a helyzete se irigylésre méltó. Bármennyire is megalázó a helyzet, nehéz visszautasítani ezt a nem túl sok, de legalább évről évre biztos és szabadon elkölthető összeget.

Nemcsak Gyimesivel rúgná össze a port, ha nyilvánosan visszautasítaná, hanem a régi csemadokosokban is feltámadna a „kuruc vér”, és kapát-kaszát ragadva váltanák le az alig egy hónapja újraválasztott elnöküket.

Tisztelet a kivételnek.

Az ügynek csak Gyimesi örülhet. Habár a bejegyzéséből úgy tűnik, mintha megsértődött volna, de az ennél jobban nem is alakulhatott volna számára. Ugyan nem sikerült megakadályoznia a Szövetség létrejöttét, de a szűk két hét elteltével máris sikerült egymásnak ugrasztania legalább két platformot. Ha ugyanis teljes lenne az egység a Szövetségben a Csemadok-törvényről, akkor Rigó és Bárdos közös videóbejegyzését nemcsak Rigó Facebook-oldalán lehetne megtalálni, hanem a Szövetségén és Bárdos Gyuláén is.

Gyimesinek pedig, ha valóban a Csemadok és ne adj isten, a szlovákiai magyar kultúra támogatása lett volna a célja, akkor nem fű alatt készíti el a pár soros törvénytervezetet, hanem megpróbál néhány olyan emberrel is konzultálni, aki legalább egy kicsit képben van a szlovákiai magyar kultúrával kapcsolatban.

A kétnyelvű táblák ügye már talán sínen van

Kicsit máshogy sült el a közlekedési táblák kétnyelvűsítésének kérdése, habár az sem indult túlságosan jól. Gyimesi első javaslata szerint csak a „šípové smerníky”-re került volna magyar felirat, de végül ezt még sikerült orvosolni. Most úgy néz ki, hogy minden információs közlekedési táblára felkerülhet a magyar felirat, ha az olyan községben van, ahol a magyarok is laknak.

És talán nemcsak a faluban, hanem a „falu határában”, vagyis település szélesen értelmezett területén el lehet helyezni a táblákat, minden ott futó úton. Ez azt jelentené, hogy az R7-esen is lesz magyar felirat, ha a tábla mondjuk Somorja kataszterében található.

Persze még ez sem lejátszott ügy, a táblák kétnyelvűsítése ugyanis csak lehetőség, vagyis akinek el kell végeznie, az akár el is utasíthatja, vagy egyszerűen csak halogatja a kihelyezést. Mondjuk arra hivatkozva, hogy nincs pénze. A törvény ugyanis nem ad egy centet sem a végrehajtásra. A községeknek, a megyéknek és főleg az országos közútkezelőnek meg kell találnia saját költségvetséében a szükséges összeget.

Kérdéses még az is, hogy mikortól lehet egyáltalán megkezdeni a táblák kétnyelvűsítését. Első lépésben ugyanis a belügyminisztériumnak meg kell terveznie a kétnyelvű táblákat, és ezt kiadni a vonatkozó miniszteri rendelet mellékleteként. Tehát néhány buktató még előttünk áll.

Krajniakra nyugodtan rábízhatjuk titkainkat

De a péntek nemcsak a magyar politikusokról szólt. Végre megszólalt Milan Krajniak szociális ügyi miniszter is a 24 millió eurós csalás ügyében. Mint mondta, a szociális ügyi hivatal bazini részlegének négy egyszerű alkalmazottja a sáros az ügyben, az ő segítségükkel sikerült lenyúlni az államot 24 millióra.

Ha ez tényleg igaz, akkor már csak az a kérdés, hogy miért nem nagyobb a kár, mert ha ez Bazinban eszébe jutott négy embernek, valószínűleg máshol is megkísértette a hivatal „egyszerű alkalmazottait”.

Igaz,a szociális hivatal vezéigazgatóját Krajniak gyorsan leváltotta, de ő maga nem nem érzi felelősnek magát az ügyben.

A miniszter különben állítja, a rendszerben nincs hiba, hiszen rájöttek a csalásra, és ő már két hónapja feljelentést tett, csak a rendőrök kérték, ne szóljon róla senkinek. Ez olyan jól sikerült, hogy ha nincs a Kuciak Oknyomozó Központ, akkor talán senki meg sem tudja a csalást. Krajniakra tehát nyugodtan rábízhatjuk titkainkat.

Lajos P. János

Címkék: LÉNYEG