Lépni kell, már tegnap is késő volt – újabb gazdasági intézkedéseket sürgetnek ismert közgazdászok

2020. április 6. - 18:35 | Belföld

Nyolc ismert közgazdász, köztük Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke, Ivan Šramko, a Költségvetési Tanács elnöke, Ján Oravec (SaS) a gazdasági minisztérium államtitkára és Ivan Mikloš korábbi pénzügyminiszter is további gyors gazdasági lépéseket sürget a koronavírus-járvány miatt a hétfőn nyilvánosságra hozott állásfoglalásukban.

Lépni kell, már tegnap is késő volt – újabb gazdasági intézkedéseket sürgetnek ismert közgazdászok
Fotó: Paraméter

Szerintük Szlovákia lemaradt más fejlett országok mögött, nem tett meg mindent a kornavírus-járvány és a miatta elfogadott karanténintézkedések okozta hatások kivédésére a gazdaságban. „Fennáll a veszélye annak, hogy a szlovák gazdaság idén mélyebb gazdasági visszaesést él majd át, mint más országok gazdaságai” – állítják a felhívásban a közgazdászok.

Úgy vélik, két területen kell azonnal és minél határozottabban lépni: több pénzt kell önteni a gazdaságba és meg kell egyezni a bankokkal.

„Nemcsak a kisvállalatokra kell összpontosítani, hanem a nagyvállalatokra és a háztartásokra is” - áll az állásfoglalásban.

Úgy vélik, hogy mindenekelőtt arra kell összpontosítani, hogy az egyébként életképes cégek ne menjenek tönkre, és az emberek ne veszítsék el a munkájukat.

A bankokkal szerintük nemcsak a hitelszerződések törlesztőrészleteinek elhalasztásában kell megegyezni, hanem új, áthidaló szerződések nyújtásában is. A közgazdászok könnyítenék is a bankok helyzetét: megszüntetnék a tavaly meghosszabbított bankadót.

Úgy vélik, hogy a kormány nem hivatkozhat arra, hogy kevés a pénze.

„Itt van az idő, hogy közpénzt költsünk a közjó érdekében. Ennek a beruházásnak magas a társadalmi hozadéka – emberi és gazdasági szempontból egyaránt” - állítják a közgazdászok.

Szerintük a pénzt az Európai Központi Bank segítsége biztosíthatja, amely lehetőséget ad új állampapírok kibocsátására, az Európai Bizottság pedig jelentősen enyhítette a tagállamokra vonatkozó fiskális szabályokat. Úgy vélik, hogy nem kell tartani az eladósodástól sem. „Más, Szlovákiánál is jobban eladósodott országok megtalálták a szükséges forrásokat” – áll a nyilatkozatban.

- lpj -

Címkék: koronavírus, gazdaság