Lestoppolta a környezetvédelmi minisztérium a hulladékfeldolgozó létesítését Érsekújvárban

2019. január 19. - 07:59 | Régió

A Környezetvédelmi Minisztérium nem támogatja az „Egyéb hulladékok termikus hasznosítása” projekt megvalósítását Érsekújvárban.

Lestoppolta a környezetvédelmi minisztérium a hulladékfeldolgozó létesítését Érsekújvárban
Érsekújvár

A tárca pénteki közleménye szerint minden érintett fél állásfoglalását megvizsgálták. A projekttel kapcsolatban összesen öt írásbeli állásfoglalás érkezett a minisztériumhoz, ebből három elutasító volt. „Az előterjesztett jelentés, és a jelentéshez csatolt írásbeli állásfoglalások sem támasztották alá, hogy fennállna a súlyos környezetszennyezés, illetve a környezet, vagy az emberi egészség veszélyeztetésének társadalmilag elfogadhatatlan mértékű kockázata. A javasolt tevékenységet mégsem lehet majd engedélyezni, mivel nem felel meg a 228/2014-es számú rendelet által támasztott feltételeknek” – indokolta a döntését a minisztérium.

Az érsekújvári lakosok összesen 179 petíciós ívet küldtek a Környezetvédelmi Minisztériumnak a projekt elleni tiltakozásul. Milan Lukačovský, a petíciós bizottság tagja kifejtette:

a lakosok elsősorban a növekvő környezetszennyezéstől tartanak, továbbá aggódnak amiatt is, hogy egy esetleges baleset következtében szennyeződne a talajvíz, ezáltal pedig veszélybe kerülne a lakosok biztonsága.

A petíciót aláírók szerint gondot okozhatna a megnövekedett forgalom is a Szlovák utcai (Slovenská ulica) körforgalomban.

A hulladékfeldolgozó üzemet a pozsonyi Wastech társaság létesítette volna az érsekújvári kórház közvetlen közelében, magánterületen. A kórházhoz tartozó területen már működik egy hasonló üzem, amely az egészségügyi és állatorvosi ellátás után visszamaradt hulladékot hasznosítja.

Az előzetes tervek szerint az új üzem évente mintegy 2000 tonna hulladékot dolgozott volna fel, a beruházó szerint azonban ennek a mennyiségnek csupán a fele lett volna reálisan hasznosítható. A hulladék 80%-a az ország más területeiről érkezett volna. A feldolgozási eljárás eredményeként pirolízis gázt és olajt nyertek volna, utóbbit üzemanyagként tervezték értékesíteni.

A projekt megvalósítása ellen a lakosok mellett a városvezetés is tiltakozott. Klein Ottokár polgármester elmondta: a területrendezési terv nem teszi lehetővé ilyen típusú üzem létesítését a városnak ezen a részén.

(TASR)