Letették a 250 millió forintos óvadékot, házi őrizetbe kerül Budapest maffiafőnöke

2016. augusztus 1. - 18:52 | Külföld

Egy összegben kifizették a 250 millió forintos óvadékot a költségvetési csalással, illetve egy másik ügyben vesztegetéssel vádolt Vizoviczki László ügyében, így az éjszakai mulatóiról elhíresült vállalkozó házi őrizetbe kerül.

Letették a 250 millió forintos óvadékot, házi őrizetbe kerül Budapest maffiafőnöke
Fotó: arch.

A Fővárosi Ítélőtábla honlapján hétfőn megjelent közleményben az olvasható: az óvadékot egy összegben bírósági letétbe helyezték, ezért az ítélőtábla intézkedett V. L. vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetéséről és nyomon követő eszközzel is ellenőrzött házi őrizetéről.

Felidézték: az ítélőtábla július 22-i végzésével érdemben helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék végzését, amely V. L. vádlott ügyében elfogadja az óvadékot, megszünteti az előzetes letartóztatást és ezzel együtt elrendeli a házi őrizetet.

Közölték: a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint V. L. vádlott 250 millió forint óvadék ellenében, előzetes letartóztatás helyett mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított házi őrizetbe kerülhet.

Az óvadékot a jogerős határozatot hozó bíróság fogadja be - olvasható a közleményben.

Vizoviczki László ellen két büntetőeljárás is folyamatban van. Egyik ügyét a Fővárosi Törvényszék tárgyalja, ebben a vállalkozót és harminckét társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a vádlottak közül kilencen bűnszervezetben követték el cselekményeiket, legalább 825 millió forintos kárt okozva az államnak.

A másik ügy a Debreceni Törvényszék előtt van. Ez a 2014. október óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány, amelynek vádirata huszonegy olyan vádlottat tart számon, aki hivatali vesztegetésért, hivatali visszaélésért, illetve közokirat-hamisításért felelhet. Az eljárásban szereplő négy volt rendőrfőtiszt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi magas beosztású munkatársai a főügyészség szerint rendszeresen százezres, milliós összegeket kaptak Vizoviczki Lászlótól, hogy szórakozóhelyei illegális rendőri védelemmel működjenek, a konkurens mulatóhelyeken pedig a bezárás érdekében razziákat tartsanak.

Az elsőfokú döntés után Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, az óvadék megállapítására azért nyílt lehetőség, mert kizárólag a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva tartották fenn eddig a vádlott előzetes letartóztatását.

A Fidesz embere lenne?

Vizoviczki házi őrizetéről alig néhány nappal azután született döntés, hogy a Vizoviczkivel több szinten is kapcsolatba hozható Portik Tamás bíróság előtt azzal vádolta Rogán Antalt, hogy 10 millió forintnyi eurót vitt az V. kerületi polgármesternek a belvárosi Fidesz-irodába – írja a 444.

Vizoviczki néhány nappal a házi őrizetbe helyezéséről szóló döntés utánközleményben sietett Rogán segítségére. Ügyvédje most a sokáig fideszes pénzből működő Pesti Srácoknak juttatott el egy közleményt, amiben bevédte Rogán Antalt:

„Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke.”

mti/444/para