Lexa-dosszié: Szorulhat a hurok az egykor maffiaállamot igazgató exfőkém nyaka körül

2017. június 12. - 17:08 | Belföld

A mečiari amnesztiák ügyének egyik legfontosabb szereplője, Ivan Lexa egy igazi világutazó. Az exkormányfő egykori jobbkezének számító valamikori titokminiszter nem mindig önszántából rója a köreit, de néha hazatér megpihenni. 

Lexa-dosszié: Szorulhat a hurok az egykor maffiaállamot igazgató exfőkém nyaka körül
Fotók: TASR

Most, legutoljára Mexikóból érkezett haza, és a sajtónak rögtön ki is jelentette, nem fél a közkegyelem eltörlésétől. Bátor ember ő. Vakmerő.

Amit legutóbb június elején demonstrált, amikor színpadiasan, önként leadta az útlevelét a bíróságon, bizonyítandó, nem, nem és nem megy innen el. Fenemód ismerheti a szlovákiai viszonyokat, hogy nem tart attól, a haja szála görbülhetne a – leírni is fura – 22 évvel ezelőtti események miatt.

De ki ez az ember? Milyen háttérrel rendelkezik? Mivel foglalkozik, ha éppen nem az ellenfele csemetéi elhurcolásának terveit szövi? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat az alábbi összefoglalóban.

A Robert Ficónál alig három évvel idősebb, még most is csak 55 esztendős Ivan Lexa rakétagyorsasággal robbant be a nagypolitikába.

Az előző rendszerben komolyabb politikai tapasztalatokat szerző családból származó, akkor 30 éves fiatalember elég magasan kezdte a karrierjét: 1992-ben az akkori kormányfő, Vladimír Mečiar a kormányhivatal vezetőjének nevezte ki a vegyészmérnöki végzettségű Lexát. Ő ahhoz a generációhoz tartozott, akiket Mečiar saját kezűleg választott ki és bízott meg aránylag komoly pozíciókkal, hogy aztán kinevelje a hozzá hűséges és neki lekötelezettek csapatát. Ebben a törekvésében Lexának vezérszerepet szánt, nem teljesen elvonatkoztatva a családi hátterétől.

Lexa apja nem volt akárki: Vladimír Lexa az utolsó kommunista kormány alelnökeként tevékenykedett, majd tisztségét megőrizve tagja volt a Milan Čič vezette úgynevezett nemzeti egységkormánynak is.

Lexa papája karrierjének pikantériája, hogy az 1990-es első szabad választásokat követően annak a pénzügyminiszternek dolgozott tanácsadóként, akinek a neve fémjelzi a 90-es évek legvisszataszítóbb politikai bűncselekményét. Az akkori pénzügyér ugyanis nem volt más, mint Michal Kováč, akit 1993 elején a parlament államfővé választott. Elfoglalva ezt a tisztséget Kováč nem rejtette véka alá, hogy ódzkodik a Mečiarhoz ezer szállal kötődő ifjabb Lexát privatizációs miniszternek kinevezni.

Ekkor már bőven benne vagyunk a szabadrablással azonosított vadprivatizációs korszakban, és Mečiarnak érdeke fűződött ahhoz, hogy egy hozzá közel álló ember irányítsa a magánosítási folyamatokat.

Mivel az elnök keresztbe tett a miniszterelnöknek a kinevezés elutasításával, Mečiar ezt egy huszárvágással feloldotta: Lexát kinevezte privatizációs államtitkárnak, aki tárcavezető híján ebbéli minőségben irányíthatta a minisztériumot. Ez a Kováč-Mečiar közti csörte vette rá a kormányfőt arra, hogy az 1994-es választásokat követően olyan törvénymódosítást hajtson végre, hogy azt követően az államfőnek ne legyen beleszólása a dolgok menetébe, és a titkosszolgálatok (SIS) élére a kabinet vezetője nevezhesse ki a jelöltjét. Mit ad Isten, 1995 áprilisában Mečiar választása éppen az akkor 33 esztendős Lexára esett, így ő vette át a titkosszolgálatok irányítását, amely pozíciót egészen a kormány mandátumának lejártáig, 1998-ig megőrzött. A szolgálatok ebben az időszakban számos törvénytelen ügybe keveredtek bele, de ezek közül kiemelkedik ifjabb Michal Kováč Ausztriába hurcolásának az ügye.

Emberrablás

A minden valószínűség szerint Mečiar utasítására a titkosszolgálat közreműködésével végrehajtott akció azt a célt szolgálta, hogy a korábbi párttársának, az államfő Kováčnak borsot törjön az orra alá. Ehhez a kormányfőnek kapóra jött az úgynevezett Technopol-ügy, ami egy 1992-ben elkövetett 1,83 millió euró értékű fiktív tranzakciós ügyletbe bevont cégről kapta a nevét.

Ebben a nemzetközi slamasztikában nyakig benne volt egy Peter Krylov nevezetű exrendőr, aki egy németországi vallomásában ifjabb Kováč ellen vallott. A német ügyészség e vallomás alapján ki akarta hallgatni a szlovák elnök fiát. Ennek érdekében az Interpolhoz fordult, amely hatóság 1994 novemberében nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene.

1995. augusztus 31-én a pozsonyi német nagykövetség a Legfőbb Ügyészségre benyújtott egy hozzájárulási kérvényt, hogy kihallgathassák ifjabb Kováčot. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert pont aznap, feltehetően a szlovák titkosszolgálat közreműködésével elkábították és egy Mercedesszel az ausztriai Hainburgba hurcolták az elnök fiát, ahol egy rendőrőrs előtt hagyták.

Egy anonim telefonáló - a nyomozás szerint a SIS embere - értesítette az osztrák rendőrséget, hogy egy nemzetközi körözés alatt álló személy kótyagosan téblábol a hainburgi őrs előtt. Ausztria érdekeset lépett erre a faramuci helyzetre. Úgy döntött, nem adja ki Kováčot Németországnak, mivel a szomszédos ország illetékes bíróságának álláspontja szerint a sértett akarata ellenére került osztrák földre és az ilyen módon törvénytelen.

Megbukott az ördögi terv

Mečiar szempontjából politikailag lett volna hasznos, ha bevállt volna ez az ördögi terv, azaz ha az osztrákok átadják a szlovák elnök fiát a németeknek. Azt a célt szolgálta volna, hogy lejárassák a kormányfő legnagyobb hatalmú riválisát, és ennek következtében Michal Kováč majd jól lemondásra kényszerült volna pozíciójáról fia interpolos, nemzetközi botránya miatt. Ez megkönnyítette volna Mečiar kormányzási ámokfutását, az elnök nem akadékoskodott volna az ilyen-olyan kinevezések, intézkedések miatt.

De nem így történt, idősebb Kováč továbbra is ragaszkodott tisztségéhez, és a megbízatása végéig a miniszterelnök legfőbb ellenzéke maradt.

Azokban az időkben az államfőt még a parlament választotta, de mivel a törvényhozásnak nem sikerült Kováč mandátumának 1998-as lejártáig kijelölni az új elnököt, ezért, elnök híján annak jogkörei az alkotmány értelmében a kormányfő, maga Mečiar kapta meg.

Mečiar az elnöki jogosítványok birtokában meg azon nyomban, 1998-ban olyan közkegyelmet hirdetett, hogy a fal adta a másikat: az amnesztia érvényes volt mindazokra a bűncselekményekre, amelyeket ifjabb Michal Kováč külföldre rablásának bejelentésével voltak összefüggésbe hozhatóak.

Ennek következtében lehetetlenné vált eljárást kezdeményezni, és amennyiben az eljárás elkezdődött a jelzett bűncselekmények gyanúja miatt, azt haladéktalanul be kellett fejezni.

Kegyetlen gyilkossághoz folyamodik a maffiaállam

Ezzel a bűntettel viszont szorosan összefügg Robert Remiáš meggyilkolása is. Az exrendőr 1996. április 29-én halt meg, miután - a gyanú szerint a titkoszolgálat megbízásából alvilági kötődésű figurák - Pozsonyban felrobbantották az autóját. Ő annak a SIS-nek dolgozó Fegyveres Oszkárnak volt az összekötője, aki további vallomást akart tenni Michal Kováč elnök fiának elrablása ügyében.

Fegyveres 1995 szeptemberében a rendőrségen egyszer már beismerte, hogy közvetett módon, tudtán kívül ő is részese volt az államfő fiának elhurcolásában. Azt vallotta, hogy ügynökként annak a csapatnak volt a tagja, amely megfigyelte ifjabb Kováčot, mielőtt elrabolták. Később Fegyveres külföldre menekült, mert féltette az életét, és csupán Remiášsal tartotta a kapcsolatot annak likvidálásáig.

Ahogy a SIS következő vezetője, Vladimír Mitro emlékezetes, 1999-es parlamenti jelentéséből kiderült, Lexa idején a szolgálatok kifejezetten szívélyes kapcsolatokat ápoltak a hírhedt szlovák alvilággal, de emellett megfigyeltettek újságírókat, ellenzéki politikusokat.

Összesen mintegy 11 különböző ügyet sikerült nevesíteni, részben ennek is köszönhető, hogy a volt kémfőnök, Lexa vizsgálati fogságba is került nem sokkal az 1998-as parlamenti választásokat követően.

1998 őszén Lexa úgy lett a szlovák parlament képviselője, hogy Mečiar exminiszterelnök, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt elnöke a saját mandátumát engedte át neki. Lexa mentelmi jogát a parlament megvonta, majd vizsgálati fogságba került, de néhány hónap múltán szabadlábra helyezték, mert a korábban államfői jogokat is gyakorló kormányfő Lexa személyére szóló kegyelmi rendeletét a bíróság hatályosnak találta.

Aztán megunva, hogy az 1998-as választások után felálló Mikuláš Dzurinda kormánya állandóan a nyomában liheg,

2000 májusában az exfőkém elhagyta Szlovákiát.

Erre aztán nemzetközi körözést adtak ki ellene, ami alapján 2002-ben fülön csípték őt a Dél-afrikai Köztársaságban és nagy csinnadrattával hazaszállították. Lexáról minden lepattant, hiába vádolták őt ezzel-azzal.

2002 decemberében Remiáš meggyilkolásának előkészítésében való bűnrészességgel gyanúsították meg a SIS exigazgatóját.

A nyomozók akkor arra jutottak, hogy Lexa rendelhette meg egy ismert alvilági kapcsolatokkal rendelkező maffiózónál Remiáš meggyilkolását.

A Pozsonyi Kerületi Ügyészség végül 2006. szeptemberében úgy döntött, hogy beszünteti az eljárást Ivan Lexa ellen. A hatóságok állandóan beleütköztek az 1998-as amnesztiákba. Lexa meg élt mint Marci Hevesen, nagy lábon, ahogy azt kell.

Lexától kellett bocsánatot kérni

Éppen egy éve még kegyet is gyakorolt esküdt ellenségével szemben. Történt ugyanis, hogy még 2012-ben a bíróság arra kötelezte az egykori államfőt, Michal Kováčot, hogy kérjen bocsánatot Lexától, és fizessen neki 3319 euró fájdalomdíjat, mivel azt nyilatkozta róla, benne volt fiának elhurcolásában. Kováč persze nem akart eleget tenni a bírósági döntésnek, ezért fellebbezett, és az ügy hosszasan elhúzódott.

2016 júniusában Lexa aztán jófejségből visszavonta a vádat, az exelnök megroggyant egészségi állaptára hivatkozva.

Ügynökből lett lovászlegény

Ivan Lexa jelenleg sikeres vállalkozóként tevékenykedik és hobbijának, a lovaknak szenteli a szabadidejét. A fővárostól mintegy 20 kilométerre található Bazin mellett üzemeltet egy családi ranchot és egy Rozálka nevű hotelt. Amit gyakran - legalábbis idáig - távúton végzett, tekintve, hogy elég sokszor utazgatott külföldre, főleg Mexikóba. Innét tért haza márciusban is, amikor a média munkatársai mikrofonvégre próbálták kapni, hogy nyilatkozzon az akkor még csak körvonalazódó amnesztiátlanítási törekvésekről.

Állítólag a kétlaki Lexa idejének nagy részét töltötte az észak-amerikai államban, ahol új feleségével lakik.

Ez az ország azért is fekhet neki, mert nincs kiadatási szerződése Szlovákiával.

Márciusban a szlovák lapok még arról cikkeztek, ha Lexa tartósan kiköltözik Mexikóba, akkor tényleg mindent megúszhat.

Erre Lexa egy váratlant lépett: június elején önként és dalolva leadta az útlevelét a Pozsonyi III. Járásbíróságon. Állítólag azért tette ezt, mert a sajtó túl nagy nyomás alá helyezte, és a körülötte csapott hisztériát csak így vélte tompíthatónak.

Lexa ügyvédje korábban már jelezte, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, mert szerintük az amnesztiákat nem lehet eltörölni. Lexának 2008-ban Strasbourg egyszer már igazat adott. Az akkori strasbourgi határozat szerint az amnesztiákat nem lehet eltörölni, ha azzal veszélybe kerül a jogbiztonság, illetve ha az visszamenőleg is hatályos.

Győz az igazság?

Sok még a kérdőjel, mi lehet Lexa sorsa, de elég pénz és befolyás áll rendelkezésre, hogy aránylag nyugodtan aludjon.

Apja révén már a 80-as évektől kezdve kiváló kapcsolati tőkével rendelkezik a család, amit aztán fokozatosan aprópénzre is váltott a Lexa família. Állítólag még az egyik legnagyobb szlovákiai befektetői csoporttal, a Pentával is összefüggésbe hozható a Lexa-klán.

Dohánynak és összeköttetéseknek tehát nincs híján Ivan Lexa, de az biztos, hogy az amnesztiák parlamenti eltörlése, illetve az azt megerősítő alkotmánybírósági döntés nincs teljesen ínyére.

Másként is el tudta volna képzelni "nyugdíjazása" előtti éveit. Most a legfőbb gondja az lehet, hogy a közhangulat számára kedvezőtlenre fordult, minden bíró, aki az ügyével foglalkozni fog, nagy nyomásnak lesz kitéve. Minden bíró döntése nagyító alá kerül. Az eddig bevált megoldások - néhány zsebbe rakunk néhány milliót, oszt jónapot - talán nem mennek majd olyan olajozottan, ahogy korábban.

Lexának a teátrális módon leadott útlevele mellett lehet még egy másik passzusa is. Azzal még csak csak elhagyhatja az országot. De az már az utolsó dobása lehetne Mečiar egykori kedvencének.

Ha elhagyja Szlovákiát, Karol Mello sorsa vár rá. A szlovák alvilág egykor hírhedt alakja, akit több gyilkossággal és gyilkosságban való bűnrészességgel is vádolnak idehaza, a közép-amerikai Belizében múlatja az időt és küzd esetleges honvágyával. Lehet, hogy szomszédok lesznek. Sorstársak. Megbélyegzettek. Örökre üldözöttek.

(sárp)