Lisandro Martínez a Manchester Unitednél folytatja

2022. július 27. - 16:56 | Sport
Lisandro Martínez a Manchester Unitednél folytatja
Fotó: Twitter

A manchesteri klub szerdai bejelentése szerint a 24 éves futballista öt évre szóló szerződést írt alá, az ára 57 millió euró volt. A két egyesület már korábban megegyezett a vételárról, az MU ugyanakkor most azt közölte, hogy a megállapodásban további egy esztendőre érvényes opciós hosszabbítási lehetőség is benne van.

Martínez a Manchester Unitednél újra korábbi edzőjével, Erik ten Haggal dolgozhat együtt, a holland szakember ugyanis az Ajaxtól érkezett a Vörös Ördögök kispadjára. A középpályásként és balhátvédként is bevethető Martínezt az előző idényben az Ajax legjobb játékosának választották.

Az MU a legutóbbi szezonban hatodik lett az angol bajnokságban, 57 kapott gólja pedig a legtöbb volt az első hat helyen végzett együttesek között.

Ten Hag és tanítványai a 2022/23-as idényt augusztus 7-én, a Brighton elleni, hazai találkozóval kezdik.

(MTI)