Megosztás
A magyar miniszterelnök a következőt mondta az Európai Parlamentben Soros Györgyről: „Kiemelkedő, nemzetközi pénzügyi spekulánsról beszélünk, akik miatt milliók szegényedtek el, hogy neki profitja legyen. De még ezt sem tenném szóvá, csak a tényt akarom rögzíteni: abból tesz szert pénzre, hogy milliókat tesz tönkre.”
Ezt a nyelvezetet Németországban utoljára a nácik használták a zsidóellenes propaganda eszközeként (hozzáteszem: velük egy időben a kommunisták is általában a „finánctőke” szidalmazására, de a nácik elnémították őket, úgyhogy náluk valóban ők maradtak utolsónak a spekulánsozás műfajában). Ezért hát teljesen érthető a hamburgi Die Zeit újságírójának képzettársítása, aki antiszemitizmust hallott ki Orbán szavaiból.
Érthető az is, hogy a szocialista – tehát miniszterelnökünkkel már csak pártállása miatt is szemben álló – EB-alelnök, a holland Frans Timmermans egyetértett az antiszemitizmus vádjával. Az abszolút politikai Rossz baloldali szemszögből a nácizmus, tehát minél rosszabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel áll közel a nácizmushoz. Vagyis – ebből a szemszögből – annál könnyebben adódnak a nyelvére antiszemita szavak.
Csakhogy nincs így. Orbán soha az életben egyetlen antiszemita mondatot nem ejtett ki a száján. Akkor micsoda ez? Hát ami oda van írva: antikapitalizmus. A nemzetközi – „globális” – rossz a „nemzetihez” képest. Aki pénzzel foglalkozik, rossz ahhoz képest, aki orcája verejtékével gyárt valami megfoghatót, vagy legalábbis ilyet gyártat. Aki befektető, az „spekuláns”, pénzből pénzt csinálni bűn ahelyett, hogy ugyanazt a pénzt becsületesen keresné meg a kétkezi munkájával vagy – engedmény – valami kézzelfoghatónak az eladásával.
Tovább: Aki sok pénzt keres, csak úgy teheti meg, hogy valaki mást „tönkretesz” Minél több pénzt keres, annál többeket tesz tönkre, ez már csak logikus, hiszen a gazdaság zérus összegű játék, van egy adott összegű pénz, amiből „igazságos társadalomban” mindenkinek a munkája szerint jut. A többit, azt el köll venni.
Ám ellentétben a közhiedelemmel – és az orruk saját hibáikba veréséért dühös politikusok propagandájával – Soros nem abból gazdagodott meg, hogy tönkretett valakit, hanem kormányzatok hibáiból, amiknek a hatását időben ki tudta számtani, és főleg abból, hogy a befektetési alapja időben vette meg a technológiai cégek gyorsan emelkedő árfolyamú részvényeit. Befektetett, azaz a haszon reményében pénzt adott olyan cégeknek, amik nem rosszabbá, hanem jobbá tették embermilliárdok életét; és a haszon nem maradt el. Tehát nem milliiól életminőségének romlásán, hanem milliárdok életminőségének javulásán keresett, mert a gazdaság – a szabadság viszonyai között – nem zérus összegű játék.
Namost ilyen antikapitalista szövegek nem először hangzottak el Orbán Viktor szájából. Ő már 2002-ben, a két választási forduló között, leninista fogalmakat használva, „a nagytőke és a pénztőke” visszajövetelével riogatott – a szocialista párt ellen. Az tizenöt éve volt. Nem emlékszem, hogy azóta is egyetlen komoly politikus jobb- és baloldalon, külföldön vagy idehaza emiatt támadta volna. Nem emlékszem, hogy azok az értelmiségiek, akik szabályosan meg vannak sértve, ha valaki nem antiszemitizmust hall ki Orbán szövegéből, egyszer is felrótták volna neki az eltelt években a szélsőbalos érvelést.
Igazából még a „szélsőbal” sem pontos. Vannak egybeesések az utóbbi évtizedek ideológiai divatjaival, de igazából a mai uralkodó kasztról – Orbánnal az élen – a felmenők származásától függetlenül lekopott mindaz, amit a gazdaságról és társadalomról való gondolkodás 1945 után hozott a világban, és amit a világtól 1989-ig elzárt országok az átmenet után több-kevesebb lelkesedéssel átvettek. És maradt az 1930-as évek megváltást ígérő politikai-gazdasági filozófiáinak skálája az imrédyízmustól Kertmagyarországon át a marxista szocializmusig.
Miközben Orbán a milliókat elszegényítő spekuláns képzetével operál, a legnagyobb „demokratikus” ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje „fizessenek a gazdagok” jelszóval hirdet illiberális programot. Megrekedtünk a távoli múltban. Nem lehet elvárni Timmermanstól, hogy ismerje a magyar politikai ideológiák történetét. Egyáltalán, rettentő nehéz külföldről megérteni, hogy egy ország erre, ennyire képes. De a jelek szerint itthonról is nehéz megérteni. Tragédia van.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.