Londonban is megismerhették a Csallóközt!

2022. november 11. - 09:30 | Régió

A világ egyik legrangosabb idegenforgalmi kiállításán mutatkozott be a Csallóköz az elmúlt napokban. A londoni World Travel Market piacvezető szakmai vásárra a világ minden tájáról érkeznek idegenforgalmi szakemberek és a média képviselői.

Londonban is megismerhették a Csallóközt!
Forrás: Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség

Idén november 7. és 9. között került sor a színvonalas eseményre, amelynek a londoni ExCel kiállítási központ adott otthont. A Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség első ízben vett részt a kiállításon. Szlovákia idegenforgalmi ügynöksége a Slovakia Travel standján a legjelentősebb szlovákiai idegenforgalmi szereplőkkel közösen mutatta be a régió kínálatát az érdeklődő buyereknek és vendégeknek.

„Meggyőződésünk, hogy a világ bármely részéről érkező turistáknak is tudunk olyat mutatni a Csallóközben, ami felkelti érdeklődésüket. Erre ideális fórum ez a londoni kiállítás, hiszen a sűrű légi összeköttetés a szigetország és Pozsony, valamint Bécs között elérhető közelségbe hozza régiónkat nem csak az Egyesült Királyság, hanem az egész világ számára. Ajánlatunk felkeltette az angol érdeklődők mellett izraeli, ománi, guatemalai és horvát látogatók figyelmét is. Wellness lehetőségeink pedig a szaudi befektetési és idegenforgalmi minisztérium képviselőinek figyelmét keltették fel” – fogalmazott Somogyi Gábor, az idegenforgalmi szövetség elnöke.

Londonban debütált az Élménymodulok szakmai nevet viselő anyag, amelyben az utazásszervezők elvárásainak megfelelve összegyűjtötték és kategorizálták a régióban elérhető idegenforgalmi lehetőségeket.

Standjukat meglátogatta Katarína Bruncková, a közlekedési és építésügyi minisztérium államtitkára és Tomáš Ondrčka, az idegenforgalmi főosztály igazgatója, valamint Szlovákia londoni nagykövetségének képviselői is.

Legközelebb november végén, a lengyelországi Varsóban megrendezett nagyszabású kiállításon népszerűsítik majd a régiót.

(-)