Lovagkereszt és nemzetbiztonság

Széky János | 2016. augusztus 22. - 17:25 | Vélemény

Itt valami tévedés van (azaz több).

Lovagkereszt és nemzetbiztonság
Fotó: Facebook

Egy magyar kormánypárti újságíró a magyar kormánytól megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje nevű kitüntetést. A nevét, ha jól emlékszem, eddig sem írtam le magyar szövegben („Itt emberek esznek” – ahogy Latinovits Zoltán mondta állítólag), ezután se fogom. A cikk alatt látható címkét a t. szerkesztők írják oda, én nem vállalom a felelősséget. Ez az újságíró főként abból él meg magyar viszonylatban elég jól, hogy szándékosan igénytelen írástechnikával, gorombán üvöltözve hülyeségeket ír, és azonkívül uszít is.

A „szándékoltan igénytelen írástechnikával” helyett eredetileg egy durva, két szótagos határozó volt a mondatban. Az enyémtől különböző véleményű, de hiteles olvasók azonban közölték velem, hogy szerintük ez az ember jól ír, ezért pontosítottam.

Tény, hogy elevenebb a nyelvi invenciója, mint azoknak, akik ugyanilyen hülyeségeket hordanak össze, ugyanilyen hatalmas pofával tudatlanok, gyűlölködők és bárdolatlanok, és ugyanígy uszítanak – de ráadásul unalmasak is. Akkor viszont újságírónk szándékosan használja erkölcsileg és szakmailag rosszra a tehetségét, azaz erkölcsileg és szakmailag becstelen, és azért nem volna szabad kitüntetni. Egy csak elméletileg létező normális Magyarországon.

Mit tehet ilyenkor a normális Magyarországra vágyó, jóakaratú, politizáló magyar?

Egy: Nem csinál semmit. Ez is egy lehetőség. Tudomásul veszi, hogy ez egy ilyen kormány, ennyit tud a világról, ilyen az ízlése. Semmilyen konkrét ügyben való tiltakozással nem lehet változtatni rajta, még akkor sem, ha a konkrét tiltakozás célt ér. Emlékeztetnék rá, hogy a buggyant konteókat reklámozó Szaniszló Ferenc minisztériumi díját végül is visszavonták, miután számos újságíró bejelentette, hogy visszaadja az övét. Balog Zoltán miniszter pedig szánta-bánta, hogy hát ő nem tudta, miket művel ez a díjazott hétről hétre. Történt valami? Semmi. Jött az új botrányos újságíró-kitüntetés, ezúttal Lázár János adta át.

Kettő: A jóakaratú politizáló tiltakozik. A hatásfok a rendszer szempontjából: nulla (lásd az előző példát). A különbség a mi gyűlöletvigécünk lovagkeresztje és Szaniszló Táncsics-díja között az, hogy az előbbire nem szakmai úton jelölnek, hanem száz százalékig a kormány döntése, hogy ki kapja a kitüntetést.

Ez művészeti, tudományos és egyéb kulturális érdemek esetében csak azt jelzi, hogy a kormány kit becsül. Amikor viszont politikai újságíró kapja, akkor az illető irányultságától függetlenül még azt is bizonyítja, hogy sem a kitüntető, sem a kitüntetett nem ismeri az újságírói függetlenség (lásd még sajtószabadság) fogalmát. Emiatt ugyan lehetne tiltakozni, de hát akkor sem tiltakozott senki, amikor a szocialista-liberális kormányok alatt kaptak lovagkeresztet aktív politikai újságírók. Természetesen kormánypártiak.

Három: megpróbálja közelebb hozni azt az állapotot, amelyben ilyen helyzet nem jöhet létre, s a fostos szájú publicistát nem tüntetik ki. Vagyis nem a kitüntetés miatt, hanem a rendszer ellen tiltakozik. Elsőre sokan rávágnák, hogy ez lehetetlen, szélmalomharc – de én azt kérdezem: mennyivel rosszabb a hatásfoka, mint a kitüntetés elleni tiltakozásé? Nem lehet esetleg jobb?

Megértem, hogy a lovag- vagy tiszti keresztjüket visszaküldők (van köztük barátom, meg olyan is, akinek eleve nem adtam volna meg) a kormánypárti újságíró legújabb kidekorálását személyes sértésnek érzik. Ugyanazt kapja ez a figura uszításért – kérdezhetik –, amit ők a valódi érdemeikért?! Csak hát ezzel azt feltételezik, hogy a kormányban megvan a jó csírája, és tartja magát bizonyos közös értékekhez. Ő tesz valami felháborító dolgot, mi reagálunk. Ezzel arra kényszerítjük, hogy tudomásul vegye a benne lappangó jót, és visszatérjen, vagy legalábbis közeledjen a közös normákhoz, és a mi hatásunkra legközelebb ne tegyen ilyet.

Vagyis elfogadjuk a játékszabályait. És mivel ő az erősebb, legközelebb is azt csinál velünk, amit akar.

De mi van, ha célunk a játékszabályok megváltoztatása? Ezt hívják rendszerkritikának, és ez hiányzik aggasztó mértékben a mai magyar ellenzékből.

A becstelen újságíró esete jó példa rá, hogy mi ellen lehetett volna és lehetne még tiltakozni, talán nullánál több eredménnyel. Hogyan jöhet létre olyan állapot, hogy nem tüntetik ki? Úgy, hogy nem jut ekkora, a kormány által elismer nyilvánossághoz. Cenzúra? Nem. Pont ellenkezőleg: olyan Magyarország, ahol szabadság van. Miről beszélek?

A publicista maga mondta el, hogy a kormánypárti napilapban megjelenő ótvar cikkekért havi egymillió forintot, mai árfolyamon háromezer-kétszáz eurót kap Széles Gábortól. Ez nála jobb újságírók fizetésének a többszöröse. Talán szeméremből nem tiltakozott ellene senki, pedig lehetett volna. Nem is feltétlenül az aránytalanság miatt. Ha a tulajdonosnak ez a heppje, hát legyen. Hanem amiatt, hogy Magyarországon nincs piaci szabadság, és ezért a sajtószabadság is csökött, hiába van róla szó az alkotmányban.

Ha volna, akkor a Magyar Hírlap ma már az állami hirdetésekkel és adófizetőket terhelő, kegyes előfizetésekkel együtt sem létezne, ugyanis a költségeihez képest olyan kicsi a példányszáma, hogy már nem is auditálják. Ha a publicista bőkezű díjazása ezen változtatna, meg lehetne érteni, de nem változtat, sőt közvetlen veszteséget okoz.

A normális Magyarországon egy magáncég nem tudna, és nem is akarna fenntartani gazdaságilag irracionális viselkedéssel egy lapot azért, mert csak; azért, „hogy neki tetsző hangok is megjelenjenek a palettán”. Ráadásul úgy, hogy ez a piaci niche-t könnyen betöltené egyedül egy kormányhoz közelebbi, nagyobb példányszámú lap. Az audiovizális és onlne tartalomszolgáltatókkal együtt a paletta kész koncertterem, pardon a képzavarért.Tiltakoztak véleményformáló értelmiségiek ama sajtópiaci viszonyok ellen, amelyek között az uszító úgy tud megélni az uszításból, hogy igazából nincs is népes közönsége? Nem. (Arról, hogy a magát demokratának vélő ellenzék mennyire érzéketlen a véleményszabadság és a piaci szabadság kapcsolatára, talán egyszer máskor.)

Lépjünk tovább. Vajon bolond Széles Gábor, hogy így viselkedik a sajtópiacon? A válasz nyilván személyes adat, és az örökmozgó vagy az antigravitáció körüli ügyködése legalábbis fejvakarásra késztet, de fogadjuk el, hogy akinek ennyi pénze van, az nem bolond. Lehet vele más baj. A sajtóba, sőt a politikatudományi szakirodalomba is bekerült, hogy milyen lendülettel oszt meg orosz titkosszolgálati dezinformációt ő maga, illetve milyen következetességgel terjeszt orosz titkosszolgálati dezinformációt a lapja.

Tiltakozott emiatt a Művelt Ellenzéki Politizáló Közönség? Nem. Nemzetbiztonsági kockázatnak számít egy normális NATO- és EU-tagországban, hogy egy gazdaságilag irracionálisan működő sajtóérdekeltség a szövetségi rendszerrel ellenséges titkosszolgálat propagandáját terjeszti? Igen. Követelte a Művelt Ellenzéki Politizáló Közönség, hogy induljon ez ügyben nemzetbiztonsági vizsgálat? Soha.

Ha indulna, akkor előbb-utóbb nem volna havi egymillió kormányvédettségben, a publicista szabadon mondhatná a magáét valamelyik közvetlen orosz finanszírozású nácoid honlapocskán (sajtószabadság van, ugye), viszont pártunk és kormányunk nem mondhatná a maga kölkének, és nem lenne kitüntetés sem, nem lenne miért tiltakozni. De az egy másik ország volna.

A szerző az Élet és Irodalom* (Budapest) rovatvezetője.

* Ha valakinek eszébe jutna a kérdés: a lap önfenntartó és független. Soros-támogatást utoljára a 2000-es évek elején kapott.