Lövöldöztek az iskolai parkolóban, egy lány válságos állapotba került!

2016. október 19. - 08:59 | Külföld

Meglőttek négy diákot kedden két San Franciscó-i középiskola közös parkolójában, egyikük válságos állapotba került, és a tettesek szökésben vannak - közölték a hatóságok.

Lövöldöztek az iskolai parkolóban, egy lány válságos állapotba került!
Fotó: S.F. Examiner

Az eset azután történt, hogy a diákok óráik után elhagyták iskolájuk épületét. A négy áldozatból hárman bemenekültek egy iskolai épületbe, a negyedik pedig elfutott egy rendőrőrsig. Az általa riasztott rendőrök a helyszínre érkezés után felszólították a közös telken lévő két iskola minden diákját, hogy maradjanak bent az épületben, ahol vannak, majd átkutatták az épületeket, hogy meggyőződjenek arról: a tettesek nem ezekben bújtak meg valahol.

Egy rendőrtiszt elmondta, hogy az egyik meglőtt diáklány a felsőtestén sebesült meg életveszélyesen. Szemtanúk négy csuklyás férfit vagy fiút láttak elszaladni a helyszínről. Valószínűleg az a lány lehetett a célpont, akit életveszélyesen megsebesítettek, de a támadók indítéka még nem ismert - tette hozzá.

(MTI)