Lučanský egyik fő prioritása a megbízhatóbb rendőrség

2019. április 15. - 18:47 | Belföld

Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány fő célja a rendőrség stabilizálása és megbízhatóságának növelése. Ezt hétfőn jelentette ki, miután Denisa Saková belügyminiszter kinevezte.

„Bízom benne, hogy folytathatom a megkezdett munkát. Az egyik fő cél a rendőri testület stabilizálása és megbízhatóságának növelése” - jelentette ki. Hozzátette, átszervezéssel szeretné hatékonyabbá tenni a rendőrség szervezeti egységeinek munkáját.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem lát okot arra, hogy személyi változásokat hajtson végre az egyes nyomozócsoportok élén. „Egyelőre élvezik a bizalmamat” - mondta, hangsúlyozva, hogy a nyomozás módja és minősége ellen egyelőre nincsenek kifogásai.

Tervezett intézkedései között szerepel az előléptetési rendszer módosítása. Fontosnak tartja a motiválást és azt, hogy szakértőket sikerüljön a rendőrséghez csábítani. A számítógépes bűnözés és a technikai fejlődés miatt felkészült fiatalokra van szükségünk, mondta.

Az elektronikus szolgálati igazolványok bevezetéséről Saková kijelentette, erről a kormányhivatallal és az informatikai fejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettessel, Richard Rašival (Smer-SD) fognak tárgyalni. „Igyekszünk uniós alapokból fedezni a költségeket, ha ez nem lehetséges, akkor a belügyminisztérium költségvetéséből oldjuk meg” - magyarázta a belügyminiszter, hozzátéve, hogy a parlamenti választásig igyekeznek eredményeket elérni.

Lučanský szerint az új igazolványok átláthatóbbá és hatékonyabbá teszik a rendőrség munkáját. Bevezetésük az illegális rendőrségi profilozással is összefügg. „Kevesebb lesz az adminisztráció, és a maga nemében ez nagyon komoly korrupcióellenes intézkedés is” - mondta, hozzátéve, hogy jobban lehet majd ellenőrizni a rendőrök tevékenységét.

A rendőrség aluldimenzionáltságáról a belügyminiszter azt mondta, nem csak a bérezésben terveznek változásokat, átfogó megoldáson dolgoznak. „Ide tartozik a lakáskérdés is, amit hatékonyabban igyekszünk megoldani az elkövetkező időszakban” - mondta Saková, azzal, hogy ebben az ügyben már tárgyalt a rendőrfőkapitányság vezetésével és a rendőrszakszervezetekkel.

„Milan Lučanskýra a parlament nemzetbiztonsági bizottságának hét tagja szavazott, ez azt jelenti, hogy ellenzéki képviselő is. És senki sem szavazott a kinevezése ellen” - zárta Saková. A rendőrfőkapitány kiválasztása új szabályok szerint zajlott, amelyek Saková szerint átláthatóbbá tették az eljárást. Először szakmai bizottság hallgatta meg a jelölteket, majd a parlament nemzetbiztonsági tanácsa két jelöltet választott ki. Saková Milan Lučanský és a Prágába delegált szlovák rendőrattasé, Ivan Ševčík közül választhatott.

TASR