Lučanský ellen erősebbek a bizonyítékok, mint ahogy elsőre gondolták

2020. december 6. - 13:59 | Belföld

Reggel 7.30-kor kezdték meg a Júdás nevű rendőrségi akció során őrizetbe vett személyek vizsgálati fogságba helyezésére benyújtott javaslatok tárgyalását.

Lučanský ellen erősebbek a bizonyítékok, mint ahogy elsőre gondolták
Milan Lučanský - Fotó: Cséfalvay Á. András

Daniel Čech, a Pénzügyi Hatóság volt igazgatóhelyettese és Jozef Rehák, a belügyminisztérium különleges rendőrségi tevékenységért felelős hivatalának korábbi vezetője ügyében már szombaton döntött a bíróság, mindkettejüket vizsgálati fogságba helyezték.

Vasárnapra maradt Milan Lučanský korábbi országos rendőrfőkapitány, Boris Beňa és Peter Gašparovič, a SIS két tisztviselője, valamint Marián Kučerka rendőrségi vizsgálótiszt. Mindannyiukat korrupcióval és zsarolással gyanúsítják, a titkosszolgálat embereit pedig bizalmas információk veszélyeztetésével is.

Eredetileg Lučanskýt hallgatták volna meg először, de a bíró végül a sor végére sorolta, mivel a felesége koronavírusos lett. Lučanský tesztje egyébként negatív lett, de vele kapcsolatban is óvatosan akart eljárni a bíró.

Peter Kysel ügyész a vizsgálati fogságára vonatkozó javaslatában a Denník N szerint azt írta, Lučanský ellen erősebbek a bizonyítékok, mint azt elsőre gondolták. Először ugyanis úgy tűnt, csupán a Pénzügyi Hatóság bűnügyi hivatalának szeptemberben letartóztatott, de azóta már szabadlábra helyezett korábbi vezetője, Ľudovít Makó vallott ellene, hanem Norbert Paksi, a rendőrség különleges tevékenységet folytató alakulatának volt igazgatóhelyettese, valamint egy korábban Lučanskýhoz közel álló rendőri tisztviselő, Bernard Slobodník is, aki a pénzügyi rendőrség nemzeti egységét vezette.

A volt rendőrkapitánnyal kapcsolatban az Isten malmai nevű rendőrségi akció során letartóztatott, a titkosszolgálathoz és a pozsonyi alvilági Takáč-bandához is közel álló vállalkozó, František Böhm is elárult egy kellemetlen részletet. Szavai szerint ugyanis szeptemberben, amikor Makót őrizetbe vették, és őt is készültek, ő Horvátországban tartózkodott, és Lučanský felhívta őt, hogy figyelmeztesse, ne jöjjön haza. Ha viszont mégis, akkor azonnal jöjjön, mivel a Specializált Büntető Bíróságon Roman Púchovský bíró van ügyeletben, aki Lučanský barátja, és nála esetleg el tudná intézni, hogy Böhm ne kerüljön vizsgálati fogságba.

Púchovský egyébként már korábban is hozott néhány hasonló, kétes döntést. A váltóügyben később elítélt Marian Kočnert például ő még vizsgálati fogságba sem helyezte volna, az általa vezetett szenátus pedig felmentette a Alexander és Szergej Salmanovot egy korrupciós ügyben, amit a Legfelsőbb Bíróság végül eltörölt, Púchovskýnak pedig éppen most hétfőn kell újratárgyalnia - írja a Denník N.

Miután a már említett Slobodníkot, aki közel állt Lučanskýhoz, kihallgatták a Speciális Ügyészségen, a volt rendőrkapitány felhívta őt, majd azt tanácsolta neki, hogy őrizze meg a hidegvérét. Szeretett volna segíteni neki ügyvédet szerezni, és megígérte neki, hogy ha valami történik vele, akkor gondoskodik a feleségéről. Slobodník végül úgy döntött, együttműködik a rendőrséggel, a jogi képviseletét pedig Daniel Lipšic vállalta. Ő volt az, aki azóta átadott a rendőrségnek 200 ezer euró készpénzt, amit állítólag Norbert Bödörtől kapott megvesztegetésképp.

Lučanský egyégként Horvátországból indult haza, amikor a többieket a héten őrizetbe vették. Kysel ügyész az esetében azért is javasolja a vizsgálati fogságot, mivel ellenkező esetben szerinte Lučanský esetében fennáll a veszélye, hogy elszökik, lévén hogy Floridában is rendelkezik ingatlannal.

A gyanú szerint Lučanský az első bűncselekményt 2014 és 2015 között követhette el, ezt támasztja alá Norbert Paksi, valamint František Böhm vallomása is. A vallomásaik szerint Lučanský a pozsonyi, Račianska utcai McDonald’s-ban találkozott Böhmmel és Paksival, ahol beleegyezett, hogy segíti a Takáč-klánt. A hármas állítólag megegyezett abban, hogy Paksi a belügyminisztérium különleges rendőri tevékenységéért felelős hivatalának korábbi vezetőjével, Jozef Rehákkal figyelemmel kísérik a Böhmmel és a Takáč-banda további tagjaival kapcsolatos fejleményeket a rendőrségen, Lučanský pedig biztosítja Böhm csalásainak fedezését, elsősorban ami az adóval és az üzemanyagokkal kapcsolatos.

Egy állandó havi „jutalomban” egyeztek meg, amelyet Böhm legalább 2014 őszétől 2015 tavaszáig fizetett Paksinak. 10 ezer euróról volt szó, amelyet egymást közt kellett szétosztaniuk. A lap szerint Paksinak és Reháknak 2-2 ezer euró járt, Lučanský pedig a maradék hatezer eurót markolta fel, amelyből az őt támogató Daniel Čechnek, a Pénzügyi Hatóság korábbi igazgatóhelyettesének négyezer eurót adott.

Lučanský visszautasítja az ellene felhozott vádakat. Kihallgatásakor azt mondta, sem Böhn, sem Paksi nem adott neki soha semmiféle kenőpénzt. Az azonban kiderül a vallomásából, hogy Paksi esetében tudhatott róla, hogy szert tehetett olyan vagyonra, ami nem következik a rendőri funkciójából. Lučanský ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy Paksi dicsekedett neki azzal, hogy be tud szerezni aranyat, ám ezt az információt elmondása szerint elengedte a füle mellett. Egy alkalommal viszont vásárolt tőle egy 800 eurós órát az apjának.

Lučanský nem érti, miért vallanak ilyesmiket ellene, de szerinte az összes pillanatnyi "bűnbánó" erről Horvátországban egyezett meg. Konkrétabban arról, "ahogy az a bűnbánóktól szokás, hogy valaki felettük állót mártanak be".

(Denník N)