Lukasenka az új alkotmány bevezetése után már nem akar elnök lenni

2020. november 27. - 19:13 | Külföld

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken közölte, hogy az új alkotmány életbe lépése után már nem akar elnök lenni - jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség.

Lukasenka az új alkotmány bevezetése után már nem akar elnök lenni
-illusztráció- (Fotó: AP)

"Semmiféle alkotmányt nem szabatok magamra. Az új alkotmánnyal én már nem fogok önökkel elnökként dolgozni. Nyugodjanak meg!"

- jelentette ki Lukasenka a hatos számú minszki oktatókórház alkalmazottjaival tartott találkozón.

Szavai szerint soha nem fogja megengedni, hogy az új alkotmányt felhasználva bárki "meghamisítsa, netán elcsalja a választásokat".

Kitért azokra a javaslatokra is, amelyek szerint pártlistás alapon kellene parlamenti választásokat tartani, következésképpen pártokat kellene alapítani. Az elnök szerint ez megosztottságot teremtene a társadalomban, és különböző érdekcsoportok megjelenéséhez vezetne.

"De ha ezt akarják, és a nép megszavazza, így lesz"

- mondta.

"Hogy miért? Hát azért, mert a fehérorosz népnek végig kell mennie azon az úton, amelyen végig akar menni. Jobb most, háború nélkül, de rosszabb, ha ezt a háborút ránk kényszerítik"

- magyarázta.

Az elnök kijelentette azt is, hogy a fehérorosz állambiztonság (KGB) bizonyítékokat mutatott be neki arról, hogy Lengyelország beavatkozott a fehérorosz belpolitikába, és támogatást nyújtott az ellenzéknek. Fel is olvasott néhány dokumentumot, amelyekben nyugati politikusoknak a fehérorosz eseményekkel való kapcsolatáról, illetve terveiről esik szó.

Lukasenka szavai szerint "Varsóban figyelmesen követték a fehéroroszországi eseményeket, és megpróbáltak mesterséges válságot előidézni az országban".

Az elnök szerint a lengyel kormányfő augusztus végén azt mondta:

"A rendszer és az ellenzék közötti közvetlen tárgyalásoknak még nem jött el az ideje. Lukasenka rezsimje még túlságosan egységes, a hadsereg és a KGB támogatja őt, és a munkások egyáltalán nem akarnak forradalmat. Egyelőre várnunk kell, és követnünk az események menetét".

Lukasenka, mint hangsúlyozta, azért osztotta meg ezt az információt, hogy az emberek megértsék hangulatát és cselekedeteit.

"S hogy néhányan értékeljék saját cselekedeteiket"

- tette hozzá.

Aljakszandr Lukasenkát az augusztus 9-i, vitatott tisztaságú elnökválasztáson hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával választották meg hatodik elnöki mandátumára. A választásokat sem az ellenzék, sem a nagyhatalmak, sem a nemzetközi megfigyelők nem ismerték el tisztességesnek. Minszkben azóta rendszeresek a tüntetések az elnök ellen, a tiltakozók Lukasenka lemondását és új választásokat követelnek. Ő azonban nem hajlandó lemondani, ehelyett közelebbről meg nem nevezett alkotmányreformokat ígért. Többször is azt állította, hogy a megmozdulásokat "nyugati bábok" külföldről irányítják. Ebben az összefüggésben jó néhányszor említette Lengyelországot és Litvániát.

(MTI)