Ma dől el, mire mennyit költhet jövőre Dunaszerdahely

2017. november 28. - 11:42 | Régió

Az év határozata kerül a képviselő-testület asztalára, mely délután kettőtől kezdi meg tanácskozását.

Ma dől el, mire mennyit költhet jövőre Dunaszerdahely

A 2018-as költségvetésről szóló döntés előtt azonban még megvitatják a képviselők az idei háztartás ötödik módosítását. Ennek része, hogy időközben nőtt a városi kasszába visszatérített részadókból, a szállásadók által fizetett illetékből, a Csallóközi Vásárból, a Közös Építésügyi Hivatal közigazgatási illetékeiből, valamint a városi vagyon értékesítéséből származó bevétel.

A vonatkozó törvény módosítása miatt csökkentik a költségvetésben a játékautomaták elhelyezéséből származó illeték várható összegét, valamint pontosítják az oktatásügyre, az anyakönyvi hivatalra és védett műhelyekre nyújtott decentralizációs támogatások összegét. Bekerül az idei költségvetésbe a választások lebonyolítására nyújtott támogatás, továbbá pontosítják az alapiskolák bevételeit az igazgatók tájékoztatása alapján.

Számos módosítást eszközölnek a kiadási oldalon, többek között bekerül ide az újonnan alapított egyházi óvodának, illetve a Gastro DS társaságnak nyújtott dotáció. Módosítani kell a Csallóközi Vásárra fordított kiadásokat is, amit az indoklás szerint a rossz időjárás eredményezett, továbbá 15 ezer euróval megnövelik a kommunális hulladék elszállítására fordított tételt a bősi úti felüljáró alatti szemétdomb eltakarítása kapcsán.

A 2018-as költségvetésben megközelítőleg 23,5 millió eurós bevétellel és ugyanennyi kiadással számolnak. Ebből 18,5 millió eurót tehetnek ki majd a folyó bevételek, és 16,9 millió eurót a folyó kiadások. A tőkeköltségvetésben 2,3 milliós bevételt, valamint 6 milliós tőkekiadást jeleznek előre, míg a pénzügyi operációk keretén belül 2,6 milliós bevétellel és 560 ezer eurós kiadással számolnak.

A tervezett folyó bevételek legnagyobb részét az adóbevételek teszik ki, amit a jövő évben 10,9 millió euróra becsülnek. Ez nagyjából félmillióval magasabb összeg, mint ami az idei költségvetésben szerepel. A tőkebevételeknél az igényelt EU-s dotációk szerepelnek, míg a pénzügyi műveletek terén a korábban felvett 3,2 millió eurós beruházási hitel egy 1,6 millió eurós tételének lehívását tervezik.

A tervezett kiadási oldal nyolc részre oszlik, melyből a legnagyobb szelet a dotációkra és támogatásokra esik. A 11,5 millió eurós tervezett kiadás magába foglalja az oktatási intézményekre fordított költségeket, nagyobb tétel még a DAC-nak nyújtott 426 ezer eurós támogatás, és például az iskolai étkeztetést a jövőben irányító Gastro DS-nek nyújtandó 500 ezer euró. 255 ezer jut a városi Municipalnak, 272 ezer pedig a Perfectsnek.

A tervezet szerint 1,2 millió eurót fordítanak jövőre az idősek otthonára, 422 ezret a művészeti alapiskolára és 1,8 milliót az Iskolai Szolgáltatási Központra. 1,1 milliót szánnak szemételhordásra, és 939 ezret zöldövezet-karbantartásra. Ez utóbbi magába foglalja a termálfürdőnél lévő tó revitalizációjára fordítandó több mint 500 ezer eurót is.

Helyi utak karbantartására a jövő évi költségvetésből várhatóan 2,37 millió euró megy, a városi rendőrség működtetése pedig 487 ezer euróba kerül.

A jövő évi beruházási jegyzék a Gastro DS, illetve a termálfürdő melletti tó kapcsán eszközölendő fél-félmilliós invesztíció mellett magába foglalja például a nNagyabonyi út és a Kertész utca kereszteződésében létrehozandó körforgalmat 140 ezer euróért, a karcsai úti közösségi központ felújítását kb. 240 ezerért, az Észak II-es lakótelep regenerációját 220 ezerért. Kerékpárosok számára utak és tárolók kialakítására 226 ezret szánnak.

A legnagyobb tétel útfelújításokra megy majd, összesen 1,18 millió euró, ami magába foglalja többek között az Ádor utcát, a Rényi utcát, a Zöld utcát, az SzNF téren lévő 191-es és 192-es panelek előtti útszakaszt, a Komenský és a Szabó Gyula utcát. 304 ezerből javítják ki a járdákat a városban, 350 ezer eurót pedig az iskolai sportpályák revitalizációjára, illetve a Kodály Zoltán Alapiskola esetében annak létrehozására fordítanak.

556 ezer euró megy a tervezet szerint a Komenský utcai óvoda rekonstrukciójára, 500 ezer a sikabonyi temetőnél esedékes munkálatokra, 612 ezer pedig az Üzleti és Tájékoztatási Központ felújításának második szakaszára.

(SzT)