Ma jelenik meg Avicii TIM című posztumusz albuma

Csütörtökön jelenik meg a tavaly meghalt Avicii TIM című posztumusz albuma, amelyet a család kérésére a svéd DJ, producer zenészcsapata fejezett be.

Ma jelenik meg Avicii TIM című posztumusz albuma
Fotó: TASR/AP

A Vargas & Logola duó fejezte be az albumot, amelyen a svéd zenész tavaly áprilisi halála előtt lázasan dolgozott, és amely kitágítja az elektronikus tánczene hangzását. 

A Vargas & Logola számára nem volt könnyű feladat befejezni az albumot.

"Még az is nehéz volt, hogy kinyissuk a számítógépet és a dalokon dolgozzunk"

- mondta Logola.

Az egykoron Aviciivel folytatott számos beszélgetés, email- és SMS-váltásnak hála a duó tudta, milyen hangzást akar Avicii elérni az új albumon. A DJ még útban Ománba is, ahol tavaly április végén meghalt, kommunikált producereivel azokról a hangokról, amelyeket bele akarta szőni a dalokba.

A csütörtökön megjelenő albumon hallhatóak azok a számok is, amelyek Chris Martinnal, az Imagine Dragonsszal, Aloe Blacckel, Joe Janiakkal és az Arizonával együttműködve születtek.

A Tim Bergling néven született zenész a komoly tradíciókkal rendelkező svéd house legtehetségesebb képviselője volt. Kétszer is jelölték Grammy-díjra, valamint elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját. 

A Forbes magazin szerint Avicii a legjobban fizetett DJ-k világranglistáján 2016-ban a 12. helyet foglalta el 4,5 millió dollár bevétellel. 

Avicii 2016-ban jelentette be, hogy abbahagyja a turnézást, de stúdióban továbbra is készített zenét.

A 28 éves svéd zenészt 2018. április 20-án találták holtan Omán fővárosában, Maszkatban, ahol barátaival nyaralt. 

Az ománi rendőrség akkor azt közölte, hogy nem találtak gyanús körülményt halálával kapcsolatban, a halál okát pedig a család kérésére nem tárták a nyilvánosság elé. Később a család által közzétett nyílt levél azonban azt sugallta, hogy Avicii öngyilkos lett.

(MTI)