Mackóvilág nyitotta meg kapuit Galántán

Május 18-án Szlovákia-szerte megünnepelték a Múzeumok és galériák éjszakáját. A rendezvénybe a Galántai Honismereti Múzeum is bekapcsolódott további két helyszínen: a reneszánsz -, illetve a neogótikus kastélyban is szervezve programot.  

Mackóvilág nyitotta meg kapuit Galántán
Fotók: a szerző- További felvételekért kattints!

A Galántai Honismereti Múzeumban megnyíló Mackóvilág c. kiállítás és a 15 órakor kezdődő kísérőprogramok leginkább a kisgyermekes családokat szólították meg. A felnőttek körében is nagy sikere volt Kecskés Marika szlovák nyelven bemutatott bábjátékának, amelyből megtudtuk, hogyan szelídítette meg az ember az állatot. (Kecskés Marika a pozsonyi színi egyetem bábszínész szakán végzett, most ugyanott tanít. Emellett alapító tagja a Piros Orr Bohócdoktorok polgári társulásnak, amely a kórházak gyermekosztályaira próbál vidámságot becsempészni.) A gyerekek azt is díjazták, hogy az előadás után közelről is megnézhették, sőt meg is foghatták a bábokat.

16 órakor kezdődött a Mackóvilág c. kiállítás megnyitója, amelyen mindenki arcára mosolyt csaltak a kis közreműködők: a galántai Nová doba lakótelep szlovák és magyar óvodásai. A kiállítást Diana Gruberová, a GHM etnológusa, illetve maga a gyűjtő, Szóda Anna mutatta be. A megnyitó végén sor került a közösségi hálón meghirdetett játék kiértékelésére is, a horgolt mackót a galántai Panyik Mónika nyerte meg. 17 órakor ismét Kecskés Marika bábelőadása következett, ezúttal magyar nyelven. Sikeresnek bizonyult a többi program is: Zuzana Hlavatá képzőművész „szaktanácsaira” végig szükség volt, hiszen felügyelete mellett a gyerekek saját leporellót illusztrálhattak, egy további asztalnál pedig jelvényt és hűtőmágnest készíthettek. Eközben a múzeum dolgozói mézeskalácsmackóval kedveskedtek a gyerekeknek, lefényképezkedhettek Micimackóval, kirakhatták a puzzle macit. Aki macis öltözékben érkezett, az édes jutalmat kapott.

A reneszánsz kastélyban 17 órakor kezdődött Anna Jónásová előadása. A nyugalmazott könyvtáros és az irodalom lelkes népszerűsítője több bibliográfia szerzője és szerkesztője. Az utóbbi években az Esterházy család kutatásával foglalkozik, kutatásainak eredményét a 2014-ben kiadott Ženy rodu Esterházyovcov (Az Esterházy család asszonyai) címen jelentette meg. Bár az előadás idején a könyv folytatása nem volt még kapható, a család négy meghatározó asszonya mégis bemutatásra került: megismerhettük a humanista Esterházy Magdaléna, a dinasztia-alapító Nyáry Krisztina, a gazdag, ám boldogtalan Mária Terézia Thurn und Taxis és a bohém Esterházy Ágnes történetét. E női alakok néhány perc erejéig meg is elevenedtek a Fringia hagyományőrző csoport jóvoltából, akik a korabeli öltözékek mellett további érdekességeket is elmondtak az egyes évszázadokról. Az egyes korok zenéjét pedig a galántai Joseph Haydn Művészeti Alapiskola növendékei mutatták be.

A Múzeumok éjszakája a neogótikus kastély udvarán Zuzana Mikulcová koncertjével zárult. Előzenekarként fellépett a CUPAU feat. Dávid Strieženec.

Zuzana Mikulcová Dievča c. albuma felkerült a 2018-as esztendő legjobb lemezeinek listájára – ezeket a dalokat és az újabbakat is meghallgathattuk szombaton este. Mindkét szólólemezre jellemző a személyes hangvételű szöveg, amelyeket maga az énekesnő ír. A koncert különlegessége a Kis kece lányom c. népdal sajátosan feldolgozott változata volt.

A rendezvény Galánta város támogatásával valósult meg. Összesítve a látogatók száma idén elérte a 800 főt. A résztvevőknek ezúton is szeretnénk megköszönni a közösen eltöltött kellemes napot. Jövőre is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Mgr. Cupal Barica Andrea, a Galántai Honismereti múzeum tárlatvezetője, idegenforgalmi referense