Maďarič: Robert Fico sem lesz itt örökké...

2016. augusztus 26. - 12:45 | Belföld

Marek Maďarič szerint a Smernek változásokon kell átesnie.

Maďarič: Robert Fico sem lesz itt örökké...
Marek Maďarič (Fotó: TASR)

A kulturális miniszter a Postoj nevű napilapnak adott interjújában beszélt arról, hogy a pártnak el kell gondolkodnia azon, miként fog majd működni egy kevésbé jellegzetes vezetővel, mint amilyen Robert Fico, ugyanis "ő sem lesz itt örökké".

Maďarič, mint mondta, azt szeretné, ha a Smer egy erős és elismert szociáldemokrata párt maradna abban az esetben is, ha a mostani vezetője a jövőben esetleg távozik.

Szóba került a Bašternák-ügy, és Kaliňák szerepe. Maďarič elismeri, hogy a belügyminiszter összeférhetetlen helyzetben van, mivel a beosztottjai folytatnak vizsgálatot egy olyan ügyben, amiben ő is érintett. Azzal viszont nem ért egyet, hogy az ellenzék nyomására le kellene mondania.

A miniszter úgy véli, hogy a kormány kibírhatja a négy évet, de elismerte azt is, hogy nem teljesen biztos, hogy így lesz.

"Nemrég beszéltem Robert Ficóval, és úgy ítélem meg, hogy ő is gondolkodik a párt jövőbeli irányultságán. Már régóta vagyunk a politikában, sok mindent láttunk már, sokaknál feltorlódtak a problémák, ügyek, és kimerültünk" - szögezte le Maďarič, aki szerint meg kell oldani a jövő kérdéseit.

"Nálunk is szükség lesz a változásra valamilyen formában, de nem azért, mert valakinek vannak vagy sem különböző ügyei, hanem egyszerűen nekünk is változáson kell átesnünk. Egy nagyon erős vezető személyesít meg bennünket, aki nagyon erős adottságokkal bír, se senki sincs velünk örökké" - fejtette ki.

Nem árulta el, hogy Fico indul-e még egy választáson, de szerinte elképzelhető, hogy nem. "Ha indul, akkor indul. Ezzel azonban nem számolhatunk automatikus dologként. El kell gondolkodnunk egy olyan Smeren is, amelyben Robert Fico nem kormányfő vagy nem a párt legmagasabb funkcióját tölti be. Örülnék, ha a Smer megmaradna, és olyan fejlődésen menne keresztül, mint például a cseh szociáldemokraták pártja, amely számos pártelnököt látott, de még mindig egy befolyásos politikai párt" - jegyezte meg.

(TASR/para)