MAFFIA: Temetőt csináltak a csallóközi határból, sorban kerülnek elő a holttestek

2019. január 21. - 19:54 | Régió

Az utóbbi fél évben már legalább öt helyen kutattak holttestek után a Dunaszerdahelyi és Galántai járásban a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) munkatársai. A helyszínekre a csallóközi maffiaper vádlottjai vezették a rendőröket.

MAFFIA: Temetőt csináltak a csallóközi határból, sorban kerülnek elő a holttestek
Több száz négyzetméternyi területet kutatott át a rendőrség Csallóközkürt határában, Búslakon - A fotóra kattintva KÉPGALÉRIA nyílik! (Fotók: Paraméter)

Legutóbb - a múlt héten - Csallóközkürt határában, Búslakon bukkantak legalább egy hullára, tavaly novemberben két személy holttestét találták meg Kisudvarnok közelében, de folytak "ásatások" Pódafa, Nagyabony, és a Galántai járásbeli Alsóhatár kataszterében is.

Annak ellenére, hogy az említett helyszínekre az egykor Sátor Lajos köré szerveződő bűnözői csoport jelenleg vizsgálati fogságban lévő tagjai vezették a rendőröket, nem mindenhol kerültek elő hullák a föld alól.

Ennek egyik oka az lehet, hogy az alvilági csoport tagjai Sátor Lajos utasítására - vagy akár saját elhatározásuk alapján - több holttestet is eltávolítottak eredeti helyéről.

Az áldozatok kiásása, majd egy másik helyen történő újbóli elföldelése arra volt jó, hogy minél szűkebb körben legyen ismert az illegális sír pontos helye.

Például amikor Écsi Bélát, az egykori Pápay-klán tagját 2003-ban - valahol Tallós és Nádszeg között - meggyilkolták, a bűnbanda legalább nyolc tagja jelen volt, és szinte mindannyian részt vettek annak a gödörnek a kiásásában, amiben Écsit elhantolták. Sőt, ugyanakkor és ugyanoda temették el saját emberüket, N. Alfrédot is, aki aznap az Écsi pozsonyi elrablásakor keletkező tűzpárbajban szerzett halálos sebet.

Az illegális sírhely pozícióját tehát túl sokan ismerték, így később kiásták, majd egy másik helyen földelték el az oszlásban lévő emberi maradványokat.

Ez az eljárás nem volt egyedi, Sátor Lajos holttestét is kiásták, majd máig ismeretlen helyen temették el újra, és a 2006-ban Csótfán meggyilkolt Reisz Andor maradványai sem kerültek elő soha. Igaz, mivel az ő testét feldarabolták és ledarálták, csak a nagyobb csontok maradtak meg belőle, viszont a rendőrök azokat sem találták meg azon a helyen, ahol lenniük kellett volna...

Rendőrségi helyszínelés után: eldobott cipővédő fólia az "ásatás" mellett

Erdőszélek, szénakazlak

Sátor Lajos kivégzőosztagai legtöbbször a lakott településektől és forgalmas utaktól távol eső, végeláthatatlan csallóközi határban helyezték a föld alá áldozataikat.

A feleslegessé váló fehér lovakat (strómanokat), és a maffia számára veszélyt jelentő tanúkat rendszerint félreeső erdőszéleknél gyilkolták meg, ahol egy előre elkészített, legfeljebb két méter mély gödörbe temették a szerencsétleneket.

Az sem volt egyedi eset, hogy áldozataikat szénakazlak tövében hantolták el - így "munka" közben takarásban voltak, a föld is puhább volt ott, ráadásul dolguk végeztével a bálákkal könnyen el tudták takarni a talajt, így később még a határban dolgozó mezőgazdászoknak sem tűnhetett fel, hogy valaki manipulált a földdel.

Földmunkák nyomai az erdő szélén

Sok hulla jöhet még

A nyomozás érdekeire hivatkozva a NAKA munkatársai a lehető legdiszkrétebb körülmények között végzik az ásatási munkálatokat, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői pedig nagyon szűkszavúan nyilatkoznak. Amíg a szerteágazó vizsgálat zajlik, érdemben semmilyen sajtóértesülést nem kommentálnak, és a folyamatban lévő eljárás részleteiről sem adnak tájékoztatást.

Elsősorban a csallóközi maffiaper azon vádlottjai kezdtek együttműködni a hatósággal, akiket életfogytig tartó szabadságvesztés fenyeget.

Ilyen például Bugár György - aki hivatalosan nem megerősített értesülésünk szerint Écsi Béla sírhelyéhez vezette el a rendőröket -, vagy Nagy "Csonti" Zsolt, akiről úgy tudjuk, hogy az utóbbi hetekben több helyszínt is megmutatott a nyomozóknak. Mindketten tagjai voltak Sátor Lajos halálosztó brigádjának, így jól tudhatják, hol vannak a holttestek - már ha emlékezetük nem csal, és közben valaki más nem helyezte át a hullákat.

Nagy Zsolt és Bugár György (Fotók: TASR, Paraméter)

Az említett vádlottak nemcsak magukat, hanem a Sátor-féle csoport többi tagját sem kímélik. Bízva abban, hogy az ítélethozatalkor a bíróság méltányolja majd együttműködésüket, terhelő vallomásokat tesznek egykori bűntársaikra is. Így került vizsgálati fogságba a maffiaper egyik vádlottja, Szamaránszky Roland is, aki több mint két évig szabadlábon védekezhetett - ám a 2016 májusa óta előzetesben ülő vádlottársai kitálaltak egy olyan gyilkosságról, amihez neki is köze lehetett.

Hogy hol túrják fel legközelebb markológépek a csallóközi határt, egyelőre nem tudni, de az szinte biztos, hogy további áldozatok fognak előkerülni a föld mélyéről. Az eddigi mérleg: tíz áldozat a Fontánában, tíz áldozat a jelenelg zajló büntetőper vádiratában, valamint legalább három további holttest az erdők szélén.

...és egyes vélemények szerint a java még csak most jön.

(db)


Korábbi beszámolóink a csallóközi maffiaperről (időrendi sorrendben):

Csonti bevallotta, hogy gyilkos

Megeredt Csonti nyelve: Sátor Kaliňák csúcsrendőrén keresztül akart visszatérni a normál életbe

Zakál mindent tagad, Csonti tovább csiripel

Névsorolvasás a bíróságon – Ők voltak a Sátor-maffia tagjai

„Öröm Dunaszerdahelyen élni, vádlott úr!“

Ő nem olyan, mint a többiek, ő nem gyilkos

Kádár tovább tagadta a gyilkosságokat, majd félbeszakadt a csallóközi maffia büntetőpere

"Sátor Lajos pisztolyt nyomott a számba"

„Csonti elásott egy kisebb falut"

Egy halálfej és kilenc koponya – Sátor Lajos magára varratta a tízes gyilkosságot

A megyeri adóhivatalban megnyílt a pénzcsap, és ömlöttek a milliók a csallóközi maffia kasszájába

Csonti elsírta magát, amikor Spišiakkal találkozott

Sátor Lajos: “Anyu, jobb, ha nem tudsz semmiről!”

Nem biztos, hogy olcsón megússza a gyilkosságokat a koronatanú

Elnapolták Horváth Lehel kihallgatását

Ott volt a Fontánában, de nem emlékszik semmire

“Talán azt gondolták, istenek”

MAFFIA: Ki pisál széllel szemben, Horváth vagy Kádár?

Az albári polgármester sofőrje szervezte meg a Sátor-Trnka csúcstalálkozót

„Azt kiabálta, hogy kinyírja az összeset, és Kádárral kezdi, ő lesz az első!”

Sátor sírva fakadt, Kádár izzadt, egymástól rettegtek

Trnka megúszta, neki nem kell a bíróságon magyarázkodnia Sátor Lajos miatt

Lučanskýt Sátor Lajosról vallatták, és megszólalt a tízes gyilkosság túlélője is