Mága, tesi és hit
Az elmúlt héten két fontos kormányzati személyiség hozta a publikum tudomására, hogy mit gondol a közoktatásról. Nagyon tanulságos volt.
Először Pintér Sándor belügyminiszter (hozzátartoznak az önkormányzati ügyek, a köznevelés, a „gondoskodáspolitika”, valamint az egészségügy is, tehát az összes terület, ami a központi kormányzat szemszögéből csak viszi a pénzt, annyit is kell foglalkozni velük, a lényeg az, hogy legyen fegyelem, annak a felügyeletére pedig ki lenne alkalmasabb egy veterán kommunista főrendőrnél?), szóval Pintér doktor bejelentette, hogy kétezerötszáz darab ingyenjegyet osztanak szét a pedagógusok között Mága Zoltán szilveszteri koncertjére.
Közben kiderült, hogy van egy kis baki, a koncert este hétkor kezdődik, a pedagógusok meg délután kettőre kaptak meghívót, nem követtem az eseményeket, úgyhogy nem tudom, mi a rejtély nyitja. De azt sem tudom, hogy mit akart ezzel a miniszter a nézőtér államilagos vattázásán kívül: kecsegtetni vagy büntetni a renitens tanárokat.
Ha az előbbi, nem szívesen lennék a pedagógusok helyében, mert dönteniük kellene, érdemes-e lázadni egy olyan kormány ellen, amelyiktől ingyenjegyet kapnak Mágára. Micsoda dilemma. Ha a kormányzat által valamiért nagyon kedvelt hegedűst hallgathatják szerelemből, érdemes vajon engedetlenkedni, az állásukat, a hivatásuk folytatását is kockáztatva? Olyan apróságok miatt, igazán bagatell, mint hogy nyomorúságos a fizetésük, megalázóak a munkafeltételeik és nincs sok értelme annak, amit csinálnak, amennyiben az volna az értelme, hogy a fiatalok minél több hasznosítható tudással vágjanak neki az életnek?
Akár így, akár úgy, a pedagógusoknak és társadalmi szövetségeseiknek tudomásul kell venniük: Mágát hallgatni szilveszterkor jutalom, akár tetszik, akár nem. A kormány ezt tartja örömnek és a kultúra csúcsának, ha valakinek más kéne, vessen magára.
A másik megnyilatkozás Orbán Viktor száját hagyta el, amikor karácsony előtt – az éves egyszeri ütemet tartva – hajlandó volt válaszolni akármelyik médiatermék beengedett újságíróinak a kérdéseire. Egy miniszterelnök! Újságíróknak!
Szóval Orbán úgy fogalmazott, hogy az oktatásügyben – ahol a „vita” szerinte alapvetően a fizetésekről folyik – két dolog fontos neki: az iskolai testnevelés meg a hittanoktatás. A tesi ugyanis a fiatalok fizikai, a hittanoktatás pedig a szellemi egészségét garantálja. Ez a lényeg, a miniszterelnök csak tudja (hiszen ő fizikailag és szellemileg makkegészséges, ezt bárki láthatja), mindenki más meg teljesen hülye, hogy erre nem jött még rá.
Nem egészen értem, hogy mivel járul hozzá a tanulók fizikai egészségéhez a megfelelő tornaterem-kapacitás híján is naponta megtartott tesióra, valamint az, hogy a felnőttekénél hosszabbra nyúlik a munkanapjuk, hét-nyolc iskolai óra után otthon belenyúlik az estébe. A hittanoktatás pedig nemes hagyomány, de amikor abszolút kötelező volt, nemigen javíthatta jelentékenyen a magyar nemzedékek szellemi (lelki) egészségét, amint azt a XX. század első felének történelme bizonyítja, úgy egészében.
A lényeg az, hogy a miniszterelnök azt nem tartja fontosnak az oktatás céljai között, hogy a magyar gyerekek megtanuljanak írni, olvasni, számolni, szövegeket értelmezni, együttműködve problémákat megoldani (efféle dolgokat mérnek az OECD PISA-tesztjeiben). Az olyan liberális firlefancokról, mint az idegennyelvtudás, a digitális dolgokban való eligazodás vagy a globális folyamatok megértése, nem is beszélve.
Mivel minden a miniszterelnöktől függ, olyan is a magyar közoktatás. A feltörekvő európai gazdaságok (az EU-hoz 2004 óta csatlakozó közép-európai, balti és balkáni országok) között három van, ahol 2010 után nem javultak, hanem számottevően romlottak az emberitőke-index közoktatással összefüggő komponensei (azaz a közoktatás eredményessége, pozitív hatása az egyes emberek életére). Az egyik Bulgária, a másik Magyarország, a harmadik Szlovákia. A miniszterelnök úr a kalapja mellé tűzheti. És gondolkozzunk csak el eme három ország 2010-es évekbeli politikai és korrupciós történetén.
Ha szerencséje van a magyar gyereknek, és olyan az iskolája, vagy olyanok a tanárai, meg ha otthon fölszedheti a tudást, amit később értékesíthet a munkaerőpiacon, akkor jól jár. Ha nincs, és itthon reked, valamint kivételesen nem kooptálják a hatalmi piramisba (nem tesz szolgálatokat a rendszernek), akkor élete végéig szegénységre van ítélve.
Aztán fújhatja a testi-lelki egészségét.
Boldog karácsonyt!
