Magasabb segélyt kaphatnak a vállalkozók novemberben és decemberben

2021. november 25. - 08:48 | Belföld

Az egyes intézkedésekből adódó segélyek a tavalyi év végén nyújtott összegeknek felelnek majd meg - közölte a Markíza.

Magasabb segélyt kaphatnak a vállalkozók novemberben és decemberben
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)

Az állam megnöveli a járványügyi segély összegét a vállalkozók számára az idei novemberi és decemberi hónapra, mégpedig az Elsősegély+ sablonjának szintjére. Erre a két hónapra tehát a tavalyi év végén érvényes segélyek járnak majd. A kormány jóváhagyta Milan Krajniak (Sme rodina) erre irányuló javaslatát szerdán.

A munkaügyi minisztérium a csatolt indoklásban azt írta, hogy a járványhelyzet romlása miatt fontosnak tartják, hogy folytatódjon a vállalkozóknak és egyéni vállalkozóknak nyújtandó kompenzáció. Ezzel a foglalkoztatottság jelenlegi szintjét szeretnék megőrizni, illetve a vállalkozásokat támogatni a korlátozásokból adódó keresletcsökkenés miatt. A tárca közölte, ennek köszönhetően a munkáltatóknak több mozgásterük marad a gazdaság kilengései ellenére a tervezésre.

A megemelt járványügyi segélyekhez további 129 millió euróra lesz szükség. Ebből 93-at tesz ki, hogy a júniusi becslésükhöz képest magasabbak az igények a segélyek iránt, 36-ot pedig az, hogy a tavaly év végi szintre emeljék a segélyek összegét.

(Markíza)