Mágnesként vonzzák a filmeseket Görögországba a jelentős állami támogatások

2021. március 23. - 13:56 | Kultúra

Az utóbbi években jelentősen megnőtt a nemzetközi filmgyártók érdeklődése Görögország iránt, mivel a filmgyártást szabályozó 2017-es törvény alapján a produkciókat a gyártási költségük 40 százalékával támogatják, ha görög partner is részt vesz a munkában.

Mágnesként vonzzák a filmeseket Görögországba a jelentős állami támogatások
-illusztráció- (Fotó: AP)

"Az elmúlt három évben az új törvény miatt csaknem 500 új megkeresés érkezett hozzánk"

- mondta el Venia Vergou, a görög filmbizottság (EKOME) illetékese.

Idén legalább 18 film készül Görögországban, némelyik ismert nemzetközi sztárok részvételével. Többek között Daniel Craig, Tom Hanks, Léa Seydoux és Jamie Lee Curtis is a mediterrán országban forgat majd, valamint David Cronenberg filmrendező is ott dolgozik.

Vergou kiemelte, hogy Görögországon kívül csak Málta kínál hasonló, 40 százalékos filmtámogatást, más országok csak a költségek 25-35 százalékos támogatását ajánlják a produkcióknak. A szakember hangsúlyozta, hogy a görög filmbizottság semmilyen módon nem szól bele a Görögországban készülő filmek formájába és tartalmába.

(MTI)