A Magyar Fotóművészek Világszövetségének vándorkiállítása nyílik meg a füleki várban

camera

1

A Magyar Fotóművészek Világszövetségének vándorkiállítása nyílik meg a füleki várban

plakat_-_web_-_kopia 

Megosztás

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége a határon túl élő, különböző műfajú fotósokat köti egybe.

Tagjai főként amatőr alkotók, akik kedvtelésből és az alkotás iránti szeretetből fényképeznek, viszont munkájuk szakmai színvonalát maguk a képek bizonyítják. A felvételek e népszerű műfaj művészi jellegét emelik ki. A szövetség már hagyományosan rendez fotóversenyt, melynek legsikeresebb művei a szakmai zsűri értékelése alapján vándorkiállításon kerülnek bemutatásra, valamint a társulás által kiadott katalógusban jelennek meg.

A négy kategóriában meghirdetett verseny utolsó évadjába összesen 1208 fotóval neveztek be, amelyek közül több mint negyven kép alkotja az idei tárlatot. A legjobb alkotások válogatását „XVIII. Nemzetközti Magyar Fotószalon Kiállítása” címmel már több dél-szlovákiai és magyarországi galériában láthatták az érdeklődők. A kiállítás a hagyományos életmód pillanatképeit tárja elénk és hangsúlyozza a szülőföld iránti mélyen gyökerező kapcsolódást.

A megnyitóra 2019. április 18-án, 16:30 órakor kerül sor a füleki vár Bebek-tornyában. A tárlatot Dr. Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének elnöke és Nagy Tivadar, a szövetség alelnöke nyitja meg. A válogatás 2019. május 12-ig tekinthető meg.


(-)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program