A Magyar Iszlám Közösség a századik évfordulóját ünnepelte szerdán Budapesten annak, hogy az iszlám törvényesen elismert vallás lett Magyarországon.
A Magyar Iszlám Közösség a századik évfordulóját ünnepelte szerdán Budapesten annak, hogy az iszlám törvényesen elismert vallás lett Magyarországon.
Jelenleg a nemzetközi vizek mindössze egy százaléka esik védelem alá.
Felelősségteljes viselkedésre szólították fel az öt százalék alatt mért szubjektumokat.
A bizottság tagjai kritizálták az alap működését.
Könnyen a görög forgatókönyvnél lyukadhatunk ki, figyelmeztet Ódor.
A nő terhességének előrehaladott szakaszában volt.
A vakcina a HPV vírus 9 genotípusát tartalmazza, ami azt jelenti, hogy nagyon hatékony.
Iránban az 1979-es iszlám forradalom nyomán tették kötelezővé a fejkendő viselését.
Megtiltották, hogy ukrán szurkolók jegyet vehessenek a következő idegenbeli mérkőzésre.
Nemzetközi terrorellenes gyakorlat zajlott.
Nem a jogállam védelméről szól a jelenlegi kampány.
Eddig egyáltalán nem lehet panaszunk a szeptemberre.