Magyar–Magyar
E héten valami elkezdődött. Persze, elkezdődéseket sokszor láttunk már folytatás nélkül, hadd legyek azonban most az egyszer (jön a karácsony, elvégre) optimista.
Mivel a két szlovákiai magyar politikai pólus (oké, ez egyszerűsítés, de érthető és megteszi...) tűvé tette már a saját külön útján a világot megfelelő partnereket és lehetőségeket keresve, s talált, amit talált... Mivel az egyik fél a szlovák politikai színtéren kötött érdekházasságot szalonképtelen erőkkel, a másik fél a magyar szcénán (mentségükre: szerintem az sem igazán szívbéli szerelem)... Mivel – hogy polkorrekt módon fogalmazzak – megkötött kompromisszumaik lassan kirajzolják mozgásterüket:
Ideje volt végre a közös „gyermek”, a szlovákiai magyar (és nem csak magyar) választó érdekében egy asztalhoz ülni, történetesen a dunaszerdahelyi sportcsarnokban. És elfogadni azon alapvetést, amely ha nem is összeboruláshoz, de a beszélő viszony visszaállításával a közös érdekek közös képviseletéhez is elvezethet. Akár... (Beszélő viszony persze a kuloárokban volt és van is, egyeseket kivéve simán tudnak a hölgyek és urak együtt poharazni, vagy trécselgetni – ami egyébként jó, sőt egészséges, csak nem reklámozzák.)
Tulajdonképpen, és akkor most kimondom: nem maradt más hátra, mint belátni, hogy a sok szalonképtelen partner mellett már csak nyerhet a két párt, de még a civil szféra és a nép is azzal, ha – akár egymást szintén részben szalonképtelennek tartva, de üsse kavics, most már belefér – végre megteremtenek egy közös platformot. Persze, kizárólag „szakmai” alapon. És nem leszek cinikus, nem állítom, hogy azért, hogy legyen egyáltalán a jövőben választójuk... Részben ismerem ezeknek az embereknek a javát (meg persze részben a kevésbé javát is), azt őszintén el lehet hinni, hogy többségükben, a normális polgármestereket beleértve – akiknek pedig a leginkább lehet „teher” az oktatás, még ők is valóban és komolyan meg akarják menteni a szlovákiai magyar gyerekek iskoláit, azaz – vigyázat, patetikus leszek – a szlovákiai magyar gyerekek jövőjét. Egyszerűen nem is lehet másképp politizálni és ez a cél elérhetetlen (akkor most mély levegőt kell venni és szemet kell hunyni a szalonképtelenségek fölött) másképp, mint valamilyen pragmatikus kollektív munkával. Azt nem állítom, hogy a civil és a szakmai szervezetek is egy követ fújnak majd a pártokkal, amelyek eddig sem mindig hallgattak rájuk, s hogy a pártok eztán tényleg komolyan veszik őket, de most legalább a lehetőség nyitott. A választók közül senki se vár már love storyt. Eredményt várnak.
Az, amit közösen nyilatkoztak a hölgyek és urak, kiindulásként nagyjából rendben van. Politikai és szakmai szempontból szintén, sőt – ehhez nem szoktunk hozzá – nyomokban konkrétumokat tartalmaz!
Mondjuk, hát ez a dolguk, ez a munkájuk, ezt vállalták...
Eddig nem feltétlen jellemző, egyeztetett szakmai és politikai munkára van szükség minden fél lehetőségeinek maximális kimerítésével. Sokadszorra előlegezzük meg a bizalmat: előre is köszönjük. Drukkolunk. Ez eddig egy magyar–magyar volt. Felállhat végre a válogatott.
