A magyar nő karrierjének kulcsa

Pontosabban: megosztott egy közreműködésével készült bugyuta videócskát, amiben arról világosítja fel a nagyközönséget: Hogyan lehet sikeres egy nő?

A videó az Axióma nevű médiavalamin látható, ez egy a tömérdek kommunikációs csatorna közül, aminek se piaci esélye, se közérdekű funkciója nincs; az ilyenek létezésének kettős fő célja (az „értelme” szólval túlértékelném) az, hogy 1) növeljék a kormánypropaganda terjesztési összfelületét, 2) adófizetői pénzt rakjanak a haveri zsebekbe. A járulékos cél az, hogy dezinformációs zajjal telítsék a kommunikációs teret és még jobban tönkretegyék a médiapiacot, így a végsőkig zsugorítsák az értelmes kommunikáció lehetőségét.

Ez önmagában is gyalázat, de cikkünk most nem erről szól, hanem a miniszter gondolatmenetéről, miszerint a nőnek nem ajánlatos elhinnie, hogy folyamatosan versenyeznie kell a férfiakkal, és „legalább olyan beosztásban legalább akkora fizetéssel kell rendelkeznünk, mint a másiknak”.

Mindebből a kritikus médiában leginkább arra kapták fel a fejüket a figyelmesek, hogy Novák ezek szerint tagadja az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét, vagyis a hatályos munkatörvénykönyv egyenlő bánásmódról szóló passzusát, és ezzel mintegy elárulta a nemét. De szerintem nem erről van szó: a miniszter szerint az a helyes, ha a munka nem egyenlő, a nő ugyanis kiteljesedhet az anyaságban, míg a férfi nem, az anyaságtól viszont „egy nőnek” nem lehet ideje és energiája a férfiakkal versengve dolgozni és karriert építeni.

Mondja ezt a magyar kormány egyik (bár tárca, azaz minisztérium nélküli) női minisztere, aki ezzel tulajdonképpen azt ismeri el, hogy kormánytagsága nem az ambíciójának a gyümölcse, hanem a történetesen férfi pályatársak kegyének köszönheti.

Most hagyjuk az elveket és elvont értékeket, az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkét (benne „a nők és férfiak egyenlőségével”) vagy az Alapjogi Chartát. Nézzük csak a gyakorlatot. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen hétgyermekes keresztyén családanya. Az új-zélandi miniszterelnök, Jacinda Ardern, már hivatalban volt, amikor világra hozta – és szoptatta – gyermekét, igaz, élettársához még nem ment férjhez.

Egy modern nyugati társadalomban nincs olyan magas politikai vagy szakmai pozíció, aminek az elérését az anyaság önmagában hátráltatná. Ami akadály: a berögződött női szerepek hatása a munkapiacra. Amikor Magyarországon az 1960-as években – már akkor a népesedési pánik hatására, láthatóan nem nagy hosszú távú eredménnyel –, bevezették a gyermekgondozási segélyt, azt vésték be, hogy az anyának három évig otthon kell maradnia (miközben a férj tovább dolgozik).

Ez azt jelentette, hogy a népesség reprodukciójához a családok nagy százalékában szükséges három gyerek (ha jól emlékszem, az idő tájt 2,3 lett volna a kívánatos átlag) akkor születik meg, ha „egy nő” hat-nyolc évre kiesik a munkából. Hacsak valaki nem kap új karrierlehetőséget, mint Novák Katalin, ez behozhatatlan hátrányt jelent bármilyen szakmában. Nem beszélve – Alapjogi Charta ide, munkatörvénykönyv oda – a béralkuban elszenvedett hátrányról, ugyanis „egy nőnek”, aki bármikor elmehet szülni, már a felvételkor gyengébb a pozíciója.

Máshol ez nincs így, vagy nincs ennyire így, és talán éppen ezért jobbak polgárosultabb országokban a népesedési mutatók. De ennek az átlátásához el kéne végezni két logikai műveletet, és a logikai műveletek elvégzése: liberális ármány.

Most mindössze annyi történt, hogy valami kétbalkezes agitátortanonc (a nemét nem tudni) összedobott egy videócskát, és ezt a tessék-van-női-miniszter szájába adták, aki, miután többen észrevették, hogy nemcsak magával, de még ennek a rendszernek a deklarált (nem gyakorolt) elveivel is ellentmondásba került, kénytelen volt magyarázkodni, és bohócot csinálni magából.

Nem vesztegetném az időt azzal, hogy a hivatalos ideológiát elemezzem, és azon gúnyolódjak, hogy milyen 19. századi modell visszahozatalával kívánják megállítani a népesség zsugorodását, fölöslegessé tenni a bevándorlást (ami nincs) és megakadályozni az elvándorlást (amitől ezzel senkinek a kedvét nem fogják elvenni).

Inkább a metaközleményre hívnám föl a figyelmet. Pusztán Novák Katalin e megnyilvánulásának hatására nemigen lesz olyan nő, aki lemondana a karrierjéről. Olyan nő viszont lehet, aki azt szűri le: Magyarországon a karrier feltétele nem más, mint engedelmesen vállalni minden hülyeséget, amit elvárnak tőled, sőt a szádba adnak. Visszhangozni az állami ideológiát, akármit gondolsz most, vagy gondoltál valaha.

Igaz, ezt férfiak is leszűrhetik.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.