Magyar siker a cukrászok világdöntőjén

2016. szeptember 30. - 16:58 | Kultúra

Hatodik helyezést ért el Domonkos Dávid magyar cukrász a World Association of Chefs' Societies (WACS) nemzetközi gasztronómiai szövetség versenyének szaloniki világdöntőjén.

A WACS Global Chef Challenge verseny tízes döntőjén Domonkos Dávid egy fiatal segítővel (commis), Kiss Dániellel vett részt. A páros az európai indulók között a második legjobb volt.

Domonkos Dávid elmondta, hogy a versenyen egy tányérdesszertet és egy tortát kellett elkészíteni, erre összesen nyolc óra állt rendelkezésükre, de az ötödik óránál a desszertet, a hatodiknál a tortát ki kellett rakni.

"A csokis szószból, almafagyiból, vérnarancszseléből álló tányérdesszert a Napot akarta megjeleníteni. A nyolc főre készült torta hét rétegű lett, volt benne francia krém passion és mangó ízesítéssel, áthúzva tejcsokoládés glasszázzsal" - tette hozzá a cukrász, aki először vett részt ezen a versenyen.

Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke elmondta, hogy a WACS világdöntőjén szeptember 25. és 27. között a szakácsok között Elek Richárd (Hack Barnabás segítségével) a 11. helyen végzett a húszas mezőnyben.

"A világszervezet 105 tagországot és tízmillió séfet, gasztronómiai szakembert tömörít, a mostani fináléba hét kontinentális döntő nyertesei jutottak be. A versenyt megelőző konferencián Varga Károly séfet a WACS bölcsek tanácsa tiszteletbeli tagjává választották" - tette hozzá a szakember.


MTI/para

Címkék: cukrász, verseny