A magyarok és a szlovákok fele szerint bizonyos helyzetekben megengedett a szexuális erőszak

Az Eurobarometer legfrissebb felmérése szerint az európai nők több mint felét zaklatták már szexuálisan.

A felmérésben részt vevő európaiak negyede úgy gondolja, hogy bizonyos körülmények között a nemi érintkezés a másik fél beleegyezése nélkül is elfogadható - írja az Index.

A megkérdezett magyar, illetve szlovák állampolgárok csaknem fele - pontosan 47 százaléka - gondolja úgy, hogy bizonyos helyzetekben elfogadható a nem kölcsönös beleegyezésen alapuló aktus.

Ilyen körülmények szerintük például, ha a nő részeg vagy kábítószer befolyása alatt áll, kihívó ruhát visel vagy nem ellenkezik egyértelműen.

A felmérés ugyanakkor kimutatta, hogy az Európai Unióban minden harmadik nő átélt már szexuális és/vagy fizikai, és ugyanennyien lelki bántalmazást, gyalázkodást. Ötből egy nő élte már át, hogy akarata ellenére követik, megfigyelik, és több mint a nők fele (55%) szenvedett már el szexuális zaklatást, de ez a vezető beosztású nők háromnegyedére igaz.

Minden huszadik nőt erőszakoltak már meg.

Az európaiak több mint egyötöde ugyanakkor azt gondolja, hogy a nők gyakran csak kitalálják a bántalmazást és a nemi erőszakot, vagy legalábbis eltúlozzák a velük történteket. 

„Ez ellen együtt kell fellépnünk: le kell küzdenünk a nők érdekérvényesítését gyengítő sztereotípiákat, és meg kell mutatnunk, hogy a nőkkel szembeni erőszak nem elfogadható, és azt senki nem tolerálhatja” – fogalmaz az Eurobarometer. 


(index/para)