Megosztás
Az Európai Bizottság megindította az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást Lengyelország ellen. A vége Lengyelország szavazati jogának megvonása lehetne. Jó ez? Nem.
Az indok a joguralom – vagy szabványos magyar fordításban a jogállamiság – sérelme, azaz főként a 65 éven felüli férfi és 60 éven felüli női bírák nyugdíjazása, ez az ottani Legfelsőbb Bíróság egyharmadát érintené, akiket a parlament által megszavazott bírákkal váltanának föl. A Jog és Igazságosság (PiS) nevű kormánypárt ugyanis nehezen viselte, hogy a Legfelsőbb Bíróság gyakran a kormány ellenében hoz döntéseket. Ezt Kaczyńskiék annak tulajdonították, hogy bírói karból sokan még a kommunista diktatúrában indultak el pályájukon, s így elfogultak. (Ez a kormány részéről vall súlyos elfogultságra, de nem minden esetben alaptalan.)
Andrzej Duda köztársasági elnök olyan kompromisszumos megoldással állt elő, amely ugyan nem változtatott volna a bírák azonnali nyugdíjazásán, de az újak kinevezését a kormány és kritikusai megegyezésétől tenné függővé. Ez azonban kevés volt az Európai Bizottságnak, és ragaszkodott a törvény visszavonásához, bár az, hogy mindez valóban összeegyeztethetetlen-e a joguralommal, megítélés kérdése.
Dönthetett volna a Bizottság másként is, ahogy sokak megítélése szerint a 2010 óta hivatalban lévő magyar kormányok intézkedései szintén sértették a jogállamiságot és más uniós alapelveket – de akkor az a megítélés kerekedett felül, hogy ez túlzás volna.
Tudni kell, hogy a Fidesz az Európai Parlament legerősebb képviselőcsoportját adó Európai Néppártnak a tagja, és határon túli szövetségeseivel együtt annyi szavazatot hoz, amennyit az ENP nem nélkülözhet. A Jog és Igazságosság viszont az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű csoporthoz tartozik, amely a Brexittel, vagyis a brit konzervatívok kiválásával még jelentéktelenebb lesz, és egyformán alkalmas a kereszténydemokraták meg a szocialisták politikai ellenszenveinek kiélésére. Sőt az elég vegyes összetételű liberális pártszövetségére is, ami abba a szerencsés helyzetbe került, hogy Andrej Babiš miniszterelnökségével ugyanolyan erős lett a tagállamok kormányfőiből álló Európai Tanácsban, mint a Néppárt, mindkettőt nyolcan képviselik.
A PiS-t tehát Brüsszelben nem védte meg senki, ellenben a Bizottság politikai kockázat nélkül dönthetett úgy, hogy példát statuál, és móresre tanítja a lengyeleket, megmutatván Európának, hogy nem enged a jogállamiságoságból. Ámde nagy valószínűséggel nem lép majd hatályba a 7. cikk, az egyik körben ugyanis, az Európai Tanácsban egyhangúlag kell megszavazni, Orbán Viktor pedig személyesen megígérte a lengyeleknek, hogy vétózni fog.
Igaz, korábban megígérte azt is, hogy Kaczyńskiék fő belpolitikai réme, Donald Tusk volt miniszterelnök ellen fog szavazni, amikor megválasztják az Európai Tanács elnökét, aztán mégis őrá szavazott. Ezt lengyel barátai némi morgolódás után lenyelték, a saját jelöltjüknek úgyse volt esélye. Ha viszont most nem tartja be az ígéretét, az szakításhoz vezethet, Orbán a szemükben megrögzött szószegőnek minősül, és ekkora presztízsveszteséget még ő is megsínylene. Különben is, érdeke, hogy Lengyelország ne veszítse el szavazati jogát, lásd alább.
Ha ugyanezt a mércét alkalmazzák Magyarországgal szemben, mondjuk, 2013-ban, akkor sok kíntól és bajtól megkímélhették volna a demokrácia magyar híveit, és Orbán talán nem kerül olyan helyzetbe, hogy most vétózhat. De mivel nagy valószínűséggel vétózni fog, ha esetleg jövő március és szeptember között szóba kerül a Magyarország elleni hasonló eljárás lehetősége, akkor meg a lengyel kormányfőnek lesz vétójoga, úgyhogy Unió megsütheti a jogállami értékeit. Előbb kellett volna gondolkozni.
Mindenesetre az Európai Bizottság most példát statuált, bele a porcelánboltba. Mit ért el vele?
Tusk, ez a remek államférfi lehetetlen helyzetbe került, ugyanis ha úgy folytatja az ET-elnökséget, mintha semmi sem történt volna, és Lengyelország ellenében lép fel, akkor otthon ő a hazaáruló; ha valamilyen módon mégis kiáll Lengyelország mellett, akkor elfogultsággal vádolhatják. Ez rávetül pártjára, a legnagyobb ellenzéki erőre, a Polgári Platformra is, meg általában az egész lengyel nem demagóg ellenzékre.
Az európai értékekhez való ragaszkodásában Brüsszel úgy kiütötte az európai értékekhez ragaszkodó lengyel pártokat, hogy aligha tudnak felállni a következő, 2019-es választásokig.
Most tehát, amikor az orosz „különleges hadviselés” célja az EU és a NATO elbizonytalanítása, szétzilálása, gyengítése, egyetlen manőverrel sikerült megbélyegezni és ellenségnek kinevezni Közép-Európa legszilárdabban Moszkva-ellenes, de legalábbis a Moszkva-ellenesek közül a legerősebb és stratégiailag legfontosabb országát – és Tusk lehetetlen helyzetbe hozásával meggyengíteni az EU központi intézményrendszerét.
Megalakult az osztrák kormány – a külügyet, a belügyet (és ezzel talán a titkosszolgálatokat, bár még nem biztos) és a védelmi tárcát a Kremlhöz, mondjuk úgy, közel álló Szabadságpárt emberei kapták. Babiš győzelme után januárban elnökválasztás lesz Csehországban, a fő esélyes a Putyin-imádó Zeman. A magyar kormányzat meg olyan, amilyen.
Nagy az esélye, hogy a lengyelek át nem gondolt megbélyegzésével Közép-Európa Putyin ölébe hullik úgy, hogy sem anyagilag, sem szellemileg nem kellett megerőltetnie magát. Elég volt bízni az uniós politikusok zömének fellengzős tudatlanságában és érzéketlenségében. Bejött, gratulálok.