Majdnem büntetlenül lehetnénk kettős állampolgárok

2017. március 29. - 15:07 | Belföld

Nyolc szavazat híján a parlament most sem fogadta el a szlovák állampolgársági törvény enyhítését, pedig még a hidasok túlnyomó többsége is megszavazta azt.

Majdnem büntetlenül lehetnénk kettős állampolgárok
Fotó: TASR - illusztráció

Így minden marad a régiben, azaz, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszti a szlovákot. Annyi változás történt a szinte egy évvel ezelőtti hasonló jogszabály elfogadottságával kapcsolatban, hogy tavalyhoz képest több mint a kétszeresére nőtt azon honatyák száma, akik immár támogatták a normális viszonyok visszaállításának elképzelését.

Míg 2016 áprilisában mindössze 27 képviselő kívánta visszahozni a 2010 előtti helyzetet, amikor is „büntetlenül“ lehetett felvenni más ország állampolgárságát, addig szerdán már 66 képviselő gondolta ugyanezt. Egyebek mellett a Híd képviselőinek zöme is, akik tavaly inkább nem vettek részt a szavazáson. Akkor ezt azzal magyarázták, hogy az ellenzéki javaslatot nem egyeztették velük, és különben is, erről a kérdésről nincs koalíciós egyezség, ráadásul vannak olyan témák, amik előbbrevalóak.

A mostani szavazással kapcsolatban Bugár Béla portálunknak elmondta, azért támogatták az ellenzéki beadványt, hogy bebizonyítsák, egyedüli kormánypártként azt hiába támogatják, összkoalciós áldás nélkül ez a javaslat bukásra van ítélve. A Híd elnöke szerint az ellenzék tudatában van ennek, és csupán politikai tőkét kíván kovácsolni a kérdésből.

Simon Zsolt más szempontot kínál a kérdéskör megértéséhez. A Hídnak hátat fordító független képviselő úgy véli, egykori párttársait a lelkiismeret furdalta, ezért szavazta meg szinte mindenki a párt színeiben mandátumhoz jutottak közül. Peter Kresák és Peter Antal kivételével, akik történetesen tartózkodtak a voksolástól. Simon meggyőződése, hogy a Smer és az SNS biztonsági kockázatként kezeli a szlovákiai magyarokat. „Inkább nehéz helyzetbe hoznak másfélezer szlovákot, csak hogy bosszantsanak 80 olyan személyt, akik magyarországi állampolgárságra vágytak.“

Mint ismeretes, 2010-ben a szlovák parlament módosította az állampolgársági törvényt, reakcióként arra, hogy a magyarországi Országgyűlés változtatott a magyar állampolgársági törvényen. A szlovákiai ellenlépés lényege, hogy az önként magyar állampolgárságot kérők elvesztik a szlovákot.

2017 márciusáig összesen 1700 személy vesztette el a szlovák állampolgárságát, ennek mindössze az 5 százaléka olyan személy, aki a magyarországi felvétele miatt jutott ilyen sorsa.

A főként a SaS képviselői által jegyzett tervezetet most a – hivatalosan ma beindított – Brexit-re hivatkozva terjesztették elő, mondván, ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból, akkor sok honfitársunk juthat állampolgársági kelepcébe a választási kényszer miatt.

(sárp)