Majdnem meghalt Joseph Blatter

2015. november 23. - 17:07 | Sport

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) eltiltott elnöke saját bevallása szerint közel volt a halálhoz, amikor a hónap közepén néhány napig kórházban kezelték - írja a 24.hu.

Az angyalok éneke és az ördög tüze között voltam – mondta a 79 éves sportvezető a svájci RTS csatornának adott interjújában, amelyet szerdán mutatnak majd be. Blatter a beszélgetésben nem árulta el, pontosan miért is kellett kórházban ápolni őt.

Blattert és az európai szövetség (UEFA) elnökét, Michel Platini FIFA-alelnököt október 8-án tiltotta el a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől a FIFA etikai bizottsága, mert korrupció gyanújával nyomozást folytat ellenük a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott a FIFA elnökétől 2011 februárjában.

Joseph Blattert május 29-én újra megválasztották, ötödik ciklusát azonban azzal kezdte, hogy június 2-án lemondott posztjáról, miután a tisztújítás előtt két nappal hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. A letartóztatottakkal együtt 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádoltak meg bűnszövetkezet működtetésével, azóta a botrány tovább gyűrűzött.

A svájci sportvezető június 2-i lemondásakor rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, de a február 26-ra kiírt tisztújításig ő akarta tovább vezetni a FIFA-t. A 90 napos eltiltás miatt a szervezetet most a rangidős alelnök, a 69 éves kameruni Issa Hayatou irányítja.

Mindkét sportvezető fellebbezett az ügyben, de ezt elutasították, a FIFA etikai bizottsága azóta már fel is kérte az illetékes testületet, hogy szankcionálja az érintetteket. A Blatter posztjára pályázó Platini a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult az ügyben, a FIFA-elnök szerint amennyiben sikerrel jár, akkor Platinit meg is választják majd.

(24.hu)

Címkék: Joseph Blatter, halál