Megosztás
Mindhárom esetben az állandó lakhelyről szóló adatok pontatlansága állhat a háttérben.
Most jön az a kérdés, hogy az olvasók közül hányan ismernek olyan fiatalokat, akik egyetemisták, kollégiumban, albérletben laknak, ritkán (az év kisebb részében) vannak otthon, de természetesen a szülői házban van az állandó lakhelyük. Vagy olyanokat, akik már elköltöztek otthonról, dolgoznak valahol, albérletben vagy saját ingatlanban laknak, de állandó lakhelyük továbbra is a szülőknél van bejelentve. Vagy olyanokat, akik tartósan külföldön élnek és dolgoznak, sőt gyakorlatilag végleg kivándoroltak, mégis még mindig a szüleiknél vannak bejelentve állandó lakhelyre. Nyilván sokan, és alighanem jó páran magukra is ismertek. Vagyis valószínűleg a reálisan „mamahotelben” élők aránya kisebb annál, amit a hivatalos statisztikák alapján kalkulálnak.
Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a statisztikák hazudnak, és a néhai legendás brit miniszterelnök, Churchill egyik aranyköpése érvényes: „csak azoknak a statisztikáknak hiszek, amelyeket saját kezűleg hamisítottam”. Nem, nincs itt hamisítás, csalás, egyszerűen különböző okokból pontatlan az adatgyűjtés, például nincsenek hatékony mechanizmusok a valós lakhelyek bejelentésének kikényszerítésére.
Ez komoly gond a szlovákiai nagyvárosokban, és az őket körülvevő településeken, ahol jóval több ember él, mint amennyi állandó lakhelyre be van jelentve. Csakhogy a helyi és megyei önkormányzatok ez utóbbi nyilvántartás alapján kalkulálva kapják a költségvetési támogatásokat. Ugyanez a kettősség a fő oka Pozsony megye irreálisan magas „fejlettségének”. Ahogy a mellékelt térképen is látszik, a pozsonyi régióban az EU átlag 150 százaléka fölött van egy főre eső nemzeti termék (GDP).
Az egy főre eső nemzeti termék az EU régióiban (NUTS-2-es szint) vásárlóerő-paritáson számolva az EU átlag százalékában (EU-28 = 100, 2016) Forrás: Eurostat
Konkrétan 2016-ban vásárlóerő-paritáson számolva 53 700 euró volt az egy főre eső GDP, ez az EU átlag 184 százalékának felelt meg, ami az unióban a hatodik legmagasabb érték! Ezt gyakran magyarázzák félre olyan bombasztikus címek kíséretében, hogy Pozsony az EU hatodik leggazdagabb régiója. Itt az egy főre eső szavakon van a hangsúly, ugyanis a GDP-t a lakosság számával osztják el, mi más, mint a hivatalos statisztikák alapján. Amelyek szerint Pozsonynak valamivel 420 ezer fő felett, a megyének meg 645 ezer fő körül van a népessége. A Market Locator társaságnak a mobiltelefonok helymeghatározási adataira vonatkozó 2017 májusi becslése szerint viszont Pozsonyban rendszeresen 666 ezer ember éjszakázik, nap közben a népesség pedig további 130 ezer főnyi ingázóval ugrik meg, így a nappali népesség (turisták nélkül) inkább 800 ezer fő körül lehet. A megye reális népessége valószínűleg még ennél is magasabb, bár a Pozsonyban élők és az ingázók jelentős része épp a megyéből jön. Ha tehát nem kb. 650 ezer, hanem mondjuk 850 ezer fővel osztanánk el a GDP adatot, akkor az egy főre eső érték már „csak” 41 ezer euró (140 %) körül lenne. Ami egy jóval reálisabb adat. De még mindig torzított, hiszen például egy csomó vállalat (nagy mobiltelefon társaságok, kiskereskedelmi hálózatok stb.) teljesítményét pozsonyi székhelyük miatt a helyi regionális GDP-hez számolják, holott az egész országban tevékenykednek.
De nemcsak a főváros lakossága nem stimmel, hanem az egész országé sem, csak ellenkező előjellel. Szlovákiának elvileg 5,4 millió felett van a lakossága, amely lassan nő, a minimális népszaporulatnak és az enyhe migrációs (bevándorlási) többletnek köszönhetően. Csakhogy a pénzügyminisztérium Pénzügypolitikai Intézetének (IFP) 2017 eleji tanulmánya szerint, amely az érvényes egészségbiztosítások számából indult ki, 2000 és 2015 között az ország népessége mintegy 300 ezer fővel csökkent, illetve ennyivel volt kisebb 2015-ben, mint az állandó lakhelynyilvántartás szerint. Persze az egészségbiztosítási regiszter sem tökéletes statisztika, ilyen nem is létezik, de mivel a tartósan külföldön élők és főleg a dolgozók gazdaságilag motiváltak a szlovákiai rendszerből kijelentkezni, ezért elfogadható az IFP érvelése, hogy sokkal megbízhatóbb, mint a bejelentett állandó lakhelyeken alapuló adatok. Kivándorlás esetén ugyan létezik kijelentkezési kötelezettség az állandó lakhelyről, de ha valaki ezt elmulasztja, akkor semmilyen szankció nincs. Ezért a többség természetesen elmulasztja. Ezt mutatják az un. tükörstatisztikák is. Például a német, brit stb. statisztika jóval több szlovák bevándorlót mutat ki egy-egy évben, mint a Szlovákiában a Németországba, Nagy-Britanniába kivándorlókról szóló adat. De a tartósan kivándorlóknál is jóval nagyobb csoport a főleg munkavállalás céljából átmenetileg külföldön tartózkodó szlovák állampolgárok mintegy 250 ezer fős serege. A tartósan és az átmenetileg kivándoroltak (a kettő között nehéz éles határt húzni) együttesen bőven ki is teszik a 300 ezer főnyi hiányzó népességet. Aggasztó, hogy az IFP becslése szerint e népesség fele 30 év alatti, fiatal, viszont némi biztatás, hogy a 2000 és 2012 között távozók mintegy fele 2015-re már visszatért az országba.
Egyébként a kevesebb lakos országos szinten némileg magasabb egy főre eső GDP-t eredményezne – pontosan ellentétes mechanizmus, mint amit a pozsonyi régióval kapcsolatban leírtunk. Ez a pár példa is jól mutatja, hogy a statisztikákat némi fenntartással kell fogadni, még az olyan „evidens” dolgok sem biztosak, mint hogy egy országnak mennyi lakosa van. És ez korántsem csak a harmadik világbéli elmaradottabb államokra érvényes, bár igaz, hogy ott hatványozottan jelentkezik. Nem árt ezért azt is figyelni, hogy milyen módszertannal hogyan és mit mérnek a statisztikusok, és ennek megfelelően óvatosan interpretálni az adatokat.