Ezt Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke mondta.
Ezt Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke mondta.
Manfred Weber szerint az AstraZeneca döntése hátrányosan megkülönbözteti az EU-t.
Általánosságban beszél a négy politikus, de egyértelmű, kit kritizálnak.
Brüsszelben figyelik a következő napok fejleményeit.
Lehet majd keresni egy másik csoportosulást, ahol mehet a karakánkodás ezerrel.
A döntést Angela Merkel is elfogadta.
Hangsúlyozta, hogy a Fidesz EPP-n belüli felfüggesztésének világos az üzenete.
A néppárti csúcsjelöltnek nincs szüksége a Fidesz 13 képviselőjére.
A versenyre 17 csapat nevezett be.
A négy frissen igazolt exobolygó fényes csillagok körül kering.
A cseh teniszezőnő készülhet pályafutása első Grand Slam-fináléjára.
A lakosság és a cégek szerint leginkább a politikusok gyakorolnak nyomást a bíróságokra.
A következő vegyszeres permetezést június 8-án és 9-én végzik.
Többféle terápiával lehet javítani az alvás minőségén.
A mezőgazdasági ágazat a korábban becsültnél jóval nagyobb veszteségekre számíthat.
A rendőrség fokozott óvatosságra figyelmezteti a járművezetőket.
A normál érték három-négyszerese a levegő szállópor-koncentrációja.
Számoljunk el 60-ig, amikor kedvünk lenne jól orrba verni valakit.
Minden illegális határátlépőt ellenőriznek a nemzeti és európai információs rendszerekben.