1
György Adorján (Paraméter)
2023 júniusában a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a KRONE 2 nevű rendőrségi akció keretében őrizetbe vett több ismert személyt, akiket azzal vádoltak, hogy egy nemzetközi bűnszervezet keretében kokainnal kereskedhedtek. A gyanúsítottak között szerepel a Szlovákiában élő hírhedt orosz vállalkozó, Szergej Szalmanov fia, Alexander Szalmanov, vagy éppen a komáromi vállalkozó, György Adorján.
Kezdjük a végével
A szlovákiai állampolgárokat is magában foglaló nagy nemzetközi drogkartell bukásának története 2020 októberében kezdődött az equadori Guayaquil város kikötőjében. A helyi hatóságok akkor 1,5 tonna kokaint foglaltak le, a drogot tonhalkonzervekbe rejtették. A rakomány Hollandia, pontosabban az antwerpeni kikötő felé vette volna az irányt.
A hatóságok egy gyanúsan manőverező teherautóra figyeltek fel, amely a kikötő felé vette az irányt. A járművet végül ellenőrzésnek vetették alá, amely során a konzervekre is rátaláltak. A kábítószer-ellenes egység még a helyszínen rájött, hogy a konzerveken található biztonsági zár hamisítvány. Később a equadori hatóságok közölték: voltak termékek, amelyeknek sem a csomagolása, sem pedig a címkéje nem egyezett meg a többi tonhalkonzervével.
A lefoglalt tonhalkonzervek (Policia National del Ecuador)
Ezenkívül a rendőrség kábítószer-ellenes egységének kiképzett kutyái is figyelmeztették az ügynököket a kábítószer jelenlétére. A teherautót később Manta városának rendőri állomására szállították, ahol kiderült:
181 dobozban 8670 olyan tonhalkonzerv volt, amelyet kokainnal töltöttek fel – ez összesen 1523 kilogramm kábítószert jelentett.
Ám a nyomozás itt nem fejeződött be. Kiderült, hogy a lefoglalt teherautó egy nagyobb szállítmánynak volt a része,
amely végül Szlovákiában kötött ki, pontosabban egy somorjai raktárban. A drogot később innen értékesítették tovább egész Európába.
Egy nemzetközi nyomozócsoport végül ezen a szálon indult el, amelynek vége egy több európai országra kiterjedt razzia lett.
A drogkartell elleni legnagyobb rendőrségi akcióra 2022 novemberében került sor. A Joker/Krone nevet viselő akció során számos országban tartottak razziát – így Szlovákiában, Csehországban, Litvániában, Lettországban, Németországban, Franciaországban, Norvégiában, Lengyelországban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban is.
11 országban 44 személyt vettek őrizetbe, az Eurojust az unió egyik legveszélyesebb bűnszervezetének nevezte a nemzetközi drogkartellt.
A nyomozás során kiderült, hogy több bűnszervezet működött közre az Európai Unión belüli és azon kívüli nagyszabású bűncselekmények végrehajtásában. Ide tartozik a kábítószer-kereskedelem, a pénzmosás és a tiltott gazdagodás. 2022 novemberében a rendőrség kilenc gyanúsítottat vett őrizetbe Csehországban, további hetet Szlovákiában.
A nyomozás során nagy mennyiségű kábítószert – kokaint, hasist és metamfetamint – foglaltak le. A szerteágazó bűnözői hálózat állítólag három kontinensen, az Európai Unión kívüli nagy kábítószer-kereskedő szervezetekkel is kapcsolatban áll.
A hatóságok hajók és teherautók titkos rekeszeiben talált rá a kábítószerre. A hálózatot különböző bűnözői csoportok működtették együtt a határokon átnyúlóan, hogy ellenőrizzék a teljes kábítószer-kereskedelmi láncot –
a Dél-Amerikából induló hatalmas kábítószer-szállítmányok megszervezésétől az Afrikán keresztüli szállításon át az európai és az azon túli terjesztésig.
A szlovák szál
A szlovák hatóságok 2022 novemberében vették őrizetbe a pozsonyi Richard Eckhardot, aki az elfogása után elkezdett együttműködni a hatóságokkal. A rendőrség szerint ő lehetett a bűnszervezet cseh-szlovák ágának második legfontosabb embere a cseh Vilém Kováč után. Eckhard feladata – a hatóságok szerint – az volt, hogy fedőcégeket szervezzen be, amelyeken keresztül a kábítószert importálhatták az országba. Továbbá ő felelt a teljes logisztika lebonyolításáért, ő toborozta az új tagokat, és ügyelt arra, hogy a szállítmányok gond nélkül átjussanak a vámhatóságokon.
Főleg tonhalnak és mangánrudaknak álcázott szállítmányok álltal jutott be az országba a több tonna kokain. Ezen termékek ellenőrzését a pozsonyi vámhivatal végezte el, ahol gond nélkül továbbengedték a kábítószert, ugyanis Eckhardt lefizethette a vámhivatal egyik munkatársát, Róbert Zelenkát. A férfit 2023 júniusában vették őrizetbe a KRONE 2 akció keretében.
A gyanú szerint Eckhardt havonta legalább háromezer eurót fizethetett ki a vámosnak.
A pozsonyi vámhivatalon több száz tonna kokain ment át. Az Aktuality által megszerzett rendőrségi és bírósági állásfoglalásokból az következik, hogy a bandának legalább háromszor sikerült kokaint becsempésznie az országba – a három kokainimport össztömege meghaladta a 2 tonnát.
Az első szállítmány 2022 áprilisában érkezett meg az országba. A 400 kiló brazil kokaint mangánrudakban rejtették el, amelyet egy zsolnai cég rendelt meg. A Brazíliából indult kokain az olaszországi Genova városában kötött ki, innen teherautókkal Melzoba fuvarozták, ott egy tehervonatra pakolták, amely Bécsbe szállította a kábítószert. Az osztrák fővárosban kamionra pakolták a majd fél tonna kokaint, amely a pozsonyi vámhivatal raktárában kötött ki. A kábítószer innen a csehországi Liberec városába került, onnan pedig Németországba szállították.
A hatóságok szerint a vádlottak kokaintéglákkal fizették ki egymást a fuvarozásért. A gyanú szerint a cseh Vilém Kováč két kokaintéglával "hálálta meg" Eckhardtnak, hogy a pozsonyi vámhivatalból Liberecbe szállította a kokaint, majd a cseh nagyvárosból Németországba.
Egy ilyen tégla ára 30 ezer euró körül mozog, a vádlottak a feketepiacon értékesíthették tovább a kábítószert.
2022 végén egy újabb dokumentált kokainimportot szerveztek Brazíliából Szlovákiába körülbelül 800 kilogramm mennyiségben. Ezúttal egy komáromi cég rendelt mangánrudakat.
Logisztikai útvonala megegyezett a fent említett eset útvonalával. A rendőrségi vizsgálat szerint a főként luxusautók kölcsönzésével és bérbeadásával foglalkozó komáromi-ógyallai illetőségű György Adorján cége fedett egy másik, Komáromba érkező kokainszállítmányt.
György Adorjánt korábban összefüggésbe hoztak az úgynevezett "török kamion ügyével" is, ez utóbbi a heroin előállításához szükséges ecetsav-anhidrid Törökországba történő szállításával volt kapcsolatos.
A komáromi vállalkozó azonben nem az egyetlen ismert szereplője a történetnek.
A Szlovákiában élő orosz vállalkozó, Alexander Szalmanovnak nem ez az első találkozása az igazságszolgáltatással. Apjával, Szergej Szalmanovval azzal váltak ismerté, hogy a a Csallóköz szinte összes adóhivatalának működését úgy próbálták "olajozottabbá" tenni, hogy ehhez kenőpénzt használtak. Alexander Szalmanovot az apjával együtt ítélte el a bíróság 2015-ben Z. Mária, a somorjai adóhivatal igazgatónőjének megvesztegetéséért. És bár eredetileg csak 2020-ban szabadultak volna, de jó magaviseletük miatt nem kellett az egész kiszabott büntetést letölteniük. A Legfelsőbb Bíróság idén márciusban bűnösnek találta Szergej és Alexander Szalmanovot egy másik ügyben, annak kapcsán, hogy korábban lefizették a dunaszerdahelyi adóhivatal igazgatóját. A Legfelsőbb Bíróság ezzel megerősítette a Specializált Büntetőbíróság 2020-ban hozott elsőfokú ítéletét.Szergej Szalmanov hét évet kapott, fiát, Alexandert pedig hat évre ítélték, és pénzbüntetést is kiróttak rájuk: az előbbi 15 ezer eurót, az utóbbi 10 ezer eurót kellett, hogy kifizessen. Börtönbe azonban nem vonultak, mert már korábban letöltötték a büntetésüket.
Alexander Szalmanov
Alexander Szalmanovot szintén a KRONE 2 akció keretében vette őrizetbe a NAKA.
A vezekényi cigarettagyár
A bűnbanda állítólagos feje, a cseh Vilém Kováč volt, aki évekig vállalkozhatott teljes titokban Dél-Szlovákiában az ismert vágfarkasdi vállalkozó, Kertész József segítségével, aki a Jopi cégcsoport egyik tulajdonosa.
Kertészt 2023 júniusában a Specializált Büntetőbíróság bűnösnek találta. Az ítélet szerint Kertész 2016-2020 között rendszeresen megkente a Pénzügyi Hatóság Bűnügyi Hivatalának (KÚFS) egykori vezetőjét, Ľudovít Makót, aki cserébe szemet hunyt a vállalkozó vezekényi (Galántai járás) cigarettagyára fölött, ahol illegálisan – vagyis zárjegy nélküli – dohánytermékeket is gyártottak. A vágfarkasdi vállalkozó 6 év letöltendő börtönbüntetést kapott, 50 ezer eurós pénzbírságot szabtak ki rá, továbbá 5 évre eltiltották a vállalkozástól. Kertész az ítélet ellen fellebezett, így az még nem jogerős, sorsa most a Legfelsőbb Bíróság kezében van.
Kertész József (Aktuality.sk)
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:
Dora a fejét akarta, az adócsalást megúszta, most Ficóék bűnbánó emberei tehetik hűvösre a vágfarkasdi Kertész Józsefet
A vezekényi cigarettagyárat egy Golden Tabacco nevű cég üzemelteti. A vállalkozásban több kétes hírű személy is megfordult már, ilyen például Bihercz Gábor. A vízkeleti férfi neve az utóbbi években többször is elhangzott a csallóközi, és az alsóhatári maffiaperek során. A bírósági eljárások több vádlottja és tanúja is úgy vallott, hogy Bihercz tagja lehetett a Sátor Lajos-féle dunaszerdahelyi bűnszervezet galántai szárnyának. Az üzletben megfordult Bihercz testvére is, aki ellen október végén emeltek vádat a Nagyszombati Járásbíróságon.
Az üzletben feltűnik az egykori elit nyomozó és Ábrahám község ex-alpolgármestere, Radovan Fodor is. Őt 2018-ban vették őrizetbe, a gyanú szerint összejátszhatott a szeredi bűnbandával.
A vezekényi cigarettagyár
2016 óta a Golden Tabacoo tulajdonosai között szerepel egy bizonyos Veronika Červeňová is. A nő Fodortól vette át céget, pont abban az évben, amikor is a gyanú szerint a vállalkozás fejei elkezdték lefizetni Makót.
Még egy fontos infó Červeňováról: ő a cseh-szlovák drogkartell állítólagos fejének, Vilém Kováčnak a partnere.
Červeňovát 2022 novemberében vették őrizetbe, a gyanú szerint szintén tagja lehetett a nemzetközi drogkartellnek. Bár Vilém Kováč egy háztartásban élt Červeňovával, a rendőrségi akció során nem volt otthon. Állítólag a reggeli rendőrségi razzia előtt elhagyta a lakását, azóta is szökésben van.
Kováč ellen jelenleg nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
(Aktuality, parameter)