Már 18 évesen megszerezhető a jogosítvány a 3,5 tonna feletti tehergépkocsikra

December 1-jétől 21 éves kor helyett már 18 évesen megszerezhető a C és a CE típusú jogosítvány.

C-típusú jogosítvány birtokában autóbusz és trolibusz kivételével a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tömegű gépkocsit, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvényt vezethetünk. Jogosítvány megszerzésének feltétele eddig a B-típusú jogosítvány mellett az volt, hogy a sofőr 21 éves vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb legyen, ez utóbbi mint 18 évre módosult.

CE-típusú kombinált jogosítvány birtokában a C kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvényt vezethetnek a sofőrök.

A D és DE típusú jogosítvány pedig 24 helyett 21 éves korban megszerezhető a rendőrség, a tűzoltóság és a hadsereg kötelékében szolgálatot teljesítők számára.

Amint arról korábban bővebben beszámoltunk, december 1-jén lépett hatályba a közúti közlekedési törvény módosítása, amely több változást is hozott a járművezetők számára. Ilyen például az, hogy a szokásos bírságok mellett további autósiskolai órák, rehabilitációs program, pszichológiai ellenőrzés és új vizsgáztatás is várhat azokra a fiatal sofőrökre, akik a jogosítvány megszerzését követő két évben két súlyos közlekedési szabálysértést követnek el vagy túllépik a megengedett sebességet.

A cél, hogy a fiatal sofőrökben ne rögzüljön a balesetveszélyes vezetés. A büntetés része lesz legalább három, egyenként minimum 50 perces csoportterápia és továbbképzés.

Ha a sofőr két éven belül három súlyos szabálysértést követ el, hat hónapra automatikusan bevonják a jogosítványát. Miután visszakapja, újból kezdődik a kétéves próbaidőszak, ami alatt két súlyos szabálysértés után újra megismételtetik vele az egész procedúrát.


(TASR/para)