Már biztos: összevonnak két dunaszerdahelyi szakközépiskolát! – Felkerestük az ügyben érintetteket

2020. július 27. - 18:45 | Régió

A pandémia több nehézséget hozott magával, köztük komoly anyagi veszteséget okozott az egész országnak. Az optimalizáció már zajlik, az ország vezetői próbálnak alternatív megoldásokkal szolgálni. Az anyagi helyzet javítása érdekében egyebek mellett néhány középiskola összevonását tervezik. Ez azonban nem biztos, hogy a legjobb megoldás. Spórolni nem az oktatási intézményeinken kellene, fejtette ki a Paraméternek ezzel kapcsolatos véleményét Prékop Mária, a Híd oktatásügyi szakpolitikusa, az oktatásügyi minisztérium nemzetiségi és inkluzív oktatásért felelős főigazgatóságának volt vezetője.

Már biztos: összevonnak két dunaszerdahelyi szakközépiskolát! – Felkerestük az ügyben érintetteket
Az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Facebbok-fotója

Július 22-én, szerdán a nagyszombati megyei hivatalban tárgyaltak a Híd politikusai a Jozef Viskupič megyeelnök vezette küldöttséggel. A találkozó témája a nemzetiségi középiskolák helyzete és az iskolahálózat optimalizációja volt, mely Dunaszerdahely városát is érinti. Egészen pontosan a dunaszerdahelyi Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskolát és az Építészeti Szakközépiskolát szeretné a megye összevonni. Prékop Máriától megtudtuk, ezt az Építészeti Szakközépiskola alacsony diáklétszámával magyarázták, illetve azzal, hogy a két iskola egyébként is egy utcában helyezkedik el, ezért mondhatni szinte adta magát a lehetőség.

„Nem értek egyet ezekkel az indokokkal. Egy 130-as létszámú iskolát fent lehet tartani. Vannak ettől sokkal kevesebb diákkal működő intézményeink is Szlovákiában. Továbbá az Építészeti Szakközépiskola az elmúlt években több felújítási munkálatot végzett el önerőből, ami azt gondolom, elég bizonyíték arra, hogy az intézmény képes fenntartani magát”

– húzta alá Prékop Mária. Hozzátette, megérti, hogy országos szintű optimalizációra van szükség, s azt is aláírja, hogy több szakközépiskola működik Szlovákiában, mint amennyire szükség van. Azt azonban kiemelte, ha összevonásról van szó, elsősorban nem a nemzetiségi iskolákban kellene gondolkodni, a nemzetiségi szakközépiskolai hálózatunk már így is hiányos.

Prékop Mária (Facebook-fotó)

Az Építészeti Szakközépiskola igazgatója egy évvel ezelőtt foglalta el a pozícióját, így a Híd politikusai azzal is érveltek, hogy Fenes Róbert nem kapott elég időt ahhoz, hogy komoly változást érjen el. „A 2021-es iskolaévre például új szakok indítását tervezték, ami több diákot eredményezhet – ezek elindítását még a minisztériumból segítettük. Idén már a duális képzésben is részt vettek, igyekeznek rugalmasan alkalmazkodni az igényekhez. A fejlődés tehát szemmel látható. Ahhoz azonban, hogy bebizonyosodjon ezek működőképessége, az új vezetésnek még időre lenne szüksége” – magyarázta Prékop Mária. A megye vezetőségét nem sikerült meggyőzniük erről, arra viszont ígéretet kaptak, hogy az összevonás ellenére egy bejegyzett szakot sem szüntetnek meg. Némi kompromisszumot tehát sikerült kötniük, a két iskola összevonása azonban már kész tény volt, amin a megye nem kívánt változtatni.

Így 2021 szeptemberétől a dunaszerdahelyi Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola és az Építészeti Szakközépiskola biztosan összevonásra kerül. A jövő iskolaévtől összevont iskolaként, de két külön szervezeti egységgel fognak működni.

„Alapvetően nagyon is támogatom az iskolák összevonását, de csakis ott, ahol erre szükség van. A szóban forgó intézmények esetében viszont egyáltalán nem látom ennek szükségességét. Amennyiben két egyenrangú iskola kerül összevonásra, az jól működhet. De ha az egyik fél többségben van, akkor ott könnyen előfordulhat, hogy az összevonás a kisebb létszámú intézmény kárára lesz.”

Nagyszombat megye elképzelése szerint az összevonással spórolni tudnak, ugyanis két igazgató helyett csak egyre lesz szükség, vagy két könyvelő helyett egyet alkalmaznak majd. De ugyanígy lecsökken a karbantartók, titkárnők száma. Prékop Mária ehhez hozzáfűzte személyes véleményét, mely szerint nem biztos, hogy ez a valóságban is így lesz. Egy ilyen nagy intézményben ugyanis rengeteg a munka, melyet nem biztos, hogy egy-egy ember győzni fog.

„Egy ilyen lépést semmi sem indokolhat, még a koronavírus-járvány vagy a gazdasági válság sem. A felelős szlovákiai magyar politikusok elsődleges feladata az, hogy az iskolahálózat tervezett optimalizációja kapcsán mindent megtegyenek annak érdekében, hogy az összevonások, ne adj isten az iskolabezárások, ne érintsék a nemzetiségi iskolákat. Ez nagyon rossz megoldás, valójában egyáltalán nem megoldás”

– hangsúlyozta.

Szlovákiában összesen 14 magyar tannyelvű szakközépiskola működik. Ha ebből kettőt összevonnak, már csak 13 lesz.

„Az egész országos átlagot kell nézni, nem pedig csak a megyei számokat. Teljesen más, ha 120-ból vesznek el egyet-kettőt, mintha 14-ből vesznek el egyet. Az összevonásnak akkor van értelme, ha az minőségi előrelépést jelent. Az oktatás sosem lehet pusztán anyagi kérdés.”

Az elmúlt időszakban az illetékesek sokat foglalkoztak az általános iskolákkal, ami pozitívum, ugyanakkor a középiskolai hálózatról sem szabad megfeledkezni. Kimutatható, hogy a magyar nyelven történő továbbtanulási lehetőségek nagyban befolyásolják az alapiskolai beiratkozásokat.

„Szlovákia a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának aláírásával és ratifikálásával kötelezettséget vállalt a kisebbségi igények kielégítésére, tehát az államnak kötelessége óvodai, alapiskolai és középiskolai tanulmányokat biztosítani minden magyar gyermek számára. Tehát, annyi helyet kell biztosítani az iskoláknak, amennyire azoknak szükségük van”

– emlékeztetett Prékop Mária.

Berényi József (Cséfalvay Á. András felvétele)

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke a Paraméternek elmondta, a megyében összesen 19 iskola érintett a mostani reform kapcsán. „Az iskolatanács során az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola megszavazta ezt a fúziót, míg az Építészeti Szakközépiskola nem. Az utóbbi attól tart, hogy a nagyobb iskola idővel majd bekebelezi őket. Erről azonban szó sincs.

A megye garanciát vállal mindkettejük működésére ugyanolyan formában, ahogyan eddig is zajlott az oktatás. Úgy gondoljuk, az Építészeti Szakközépiskola által nyújtott szakok fennmaradása így még jobban biztosított. Hiszen tíz évvel ezelőtt még 305 diákjuk volt, ez a szám viszont mostanra 135-re csökkent. Egy nagy iskolán belül pedig a kevésbé népszerű szakok is könnyebben megmaradnak. Bár egy igazgatóság alá kerülnek, az új elnevezésben mindkettő neve szerepelni fog. A döntést továbbá az indokolja, hogy a két intézmény egy udvarban, egymás mellett található. Az ilyen jellegű összevonással évente mintegy 90 ezer eurót tudunk megspórolni”

– magyarázta a megyei alelnök.

Az üggyel kapcsolatban felkerestük az Építészeti Szakközépiskola igazgatóját, Fenes Róbertet is, aki alátámasztotta az állítást, miszerint az iskolájuk kollektívája nem támogatta Nagyszombat megye eme javaslatát. „Tudomásom szerint a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola az egyedüli olyan intézmény egész Nagyszombat megyében, amely magyar nyelven kínálja az építészeti szakmák oktatását. Szűk réteget fedünk le, hiszen főként építészettel kapcsolatos szakmákat kínálunk a diákoknak. Ebből kifolyólag nem vagyunk egy iskola konkurense sem. Továbbá, egy éve annak, hogy átvettem az igazgatói pozíciót. Természetesen a kezdetektől dolgozunk a diáklétszám növelésén, azonban én és a kollégáim is úgy gondoljuk, az azóta eltelt egy év nagyon kevés idő volt arra, hogy komoly változást érjünk el” – kezdte Fenes Róbert, aki továbbá elmondta, még a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzet ellenére sem tétlenkedtek. Az elmúlt néhány hónapban modernizálták a számítógépes tantermeiket. Ezen túl más törekvéseik is voltak a létszámnövelés érdekében. Tavaly decemberben például nyílt napot tartottak, amely keretén belül a diákoknak és szülőknek egyaránt feltárták a duális képzés adta pozitívumokat. A 2021-es tanévtől kezdődően pedig, ahogyan azt Prékop Mária is említette, új szakokat nyitnak.

Az Építészeti Szakközépiskola Facebook-fotója

A Híd oktatásügyi szakpolitikusával együtt, Fenes Róbert iskolaigazgató is tart attól, hogy az összevonás következtében az Építészeti Szakközépiskola idővel majd háttérbe szorul, s kikopnak a kínálatból az általuk oktatott szakmák. Az iskola kollektíváját bizonytalansággal tölti el az is, hogy vajon meddig tarthatják meg munkahelyüket.

„Többen félnek attól, hogy idővel a tanári kar néhány tagjától is meg kell majd válni. Hiszen az összevonás után nem biztos, hogy mindenkire szükség lesz”

– számolt be aggodalmaikról az igazgató.

Az iskola anyagi helyzetét illetően megerősítette, hogy nem küzdenek hiánnyal, problémamentesen képesek fenntartani magukat. „Van egy vállalkozói tevékenységünk. Az iskolánk rendelkezik kollégiummal. A szobákat főként a nyári időszakban kiadjuk a turistáknak, így van bevételünk.”

Szeptembertől egyébként 45 elsős tanulóval nyitják majd a tanévet, így az új diákokkal együtt 137-en fogják látogatni az iskolát.

Vajda Angelika, a dunaszerdahelyi Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola igazgatónője, aki szintén egy éve tölti be a vezetői pozíciót elmondta, vegyes érzései vannak az összevonással kapcsolatban.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt nyilván mi is szerettünk volna önálló intézményként tovább működni, másrészt viszont már régóta helyhiánnyal küzdünk. 11 helyiséget kell bérelnünk máshol, hogy az összes diákunk elférjen. Az összevonással pedig megszűnne ez a problémánk. Két jó hírű, nagy múltú magyar szakközépiskoláról van szó, természetesen nem jó, hogy összevonják ezeket. Jelenleg 400 diákunk van, akiknek viszont hely kell, és ha hosszútávon gondolkodom, akkor ez egy megfelelő megoldás erre”

– árulta el gondolatait Vajda Angelika.

Az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Facebook-fotója

Az igazgatónő azt is hozzátette, tisztában van vele, hogy ez a változás több munkahely, akár a sajátja elvesztésével is járhat, mégis próbálja a dolgok pozitív oldalát nézni. Ez pedig nem más, mint hogy megoldásra kerül a már régóta magukkal cipelt problémájuk, a helyhiány. Aláhúzta, az összevonás nem egyenlő a megszűnéssel, mindkét szakközépiskola, bár egy igazgatóság alá fog tartozni, ugyanúgy működni fog.

Szlávik Cyntia