Már csak 221 egyed él ebből a kihalás szélén álló állatfajból

2021. augusztus 29. - 18:36 | Tech

Tudósok becslése szerint már csupán 211 egyed él a galápagosi rózsaszínű szárazföldi iguánából.

Már csak 221 egyed él ebből a kihalás szélén álló állatfajból

Mintegy 30 tudós és galápagosi parkőrök vettek részt abban az expedícióban, amely az Isabela sziget északi részén végzett állatszámlálást, ahol a gyíkfaj őshonos.

"A számlálás idején 53 iguána élőhelyét azonosítottuk és rövid ideig befogtuk az állatokat, ezek 94 százaléka a tengerszint felett több mint 1500 méteren él" - közölte a Galápagosi Nemzeti Park.

"Ez alapján úgy becsüljük, hogy a populáció nagysága 221 egyed" - tették hozzá.

A galápagosi rózsaszín szárazföldi iguánát (Conolophus marthae) 1986-ban fedezték fel és 2009-ben azonosították önálló fajként.

Kizárólag egy 25 négyzetkilométernyi területen él a Wolf vulkánon, ahol a nemzeti park szakemberei kamerákat állítottak fel viselkedésük tanulmányozására és a rájuk leselkedő veszélyek megfigyelésére.

Az egyedszámlálás előtt szakemberek mintegy 350 példányra becsülték a populációt.

Eddig egyetlen fiatal egyedet sem találtunk - mondta Washington Tapia, a számláslásban részt vevő egyik tudós az AFP-francai hírügynökségnek. Az, hogy egyetlen térségre korlátozódik élőhelyük, különösen sebezhetővé teszi a fajt - magyarázta.

Az Ecuadortól ezer kilométerre található szigetcsoportnak egyedülálló az élővilága, sehol másutt nem látható fajok élnek rajta. A 13 nagyobb és 6 kisebb szigetből, 42 szigetecskéből és csaknem 200 sziklából álló szigetcsoport 1978 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.


(MTI)

Címkék: gyík, kihalás