Már itt is az első botrány a Jaguar Land Rover érkezése kapcsán

2015. augusztus 27. - 09:36 | Belföld

A brit autógyártóval egyébként nem függ össze, csak azzal a területtel, ahol megépítik az üzemüket.

Már itt is az első botrány a Jaguar Land Rover érkezése kapcsán
Fotó: TASR

Egy homályos hátterű offshore cég különös módon már júniusban lecsapott éppen azokra a telkekre, amelyeken a Jaguar Land Rover gyárat épít. Ez viszont csak augusztusban vált bizonyossá, addig csak néhány minisztériumi hivatalnok tudhatott arról, hogy a cég képviselőinek milyen a szándéka.

A Poľnohospodárska Pôda nevű ismeretlen pozsonyi cég többnyire nyugdíjasoktól vásárolta fel pontosan azokat a telkeket, ahol az új autógyárat majd elhelyezik. Erre korábban a Markíza hívta fel a figyelmet.

Szerdán pedig Radoslav Procházka (Sieť) fejtette ki azzal kapcsolatos gyanúját, hogy régi minisztériumi hivatalnokoktól értesülhetett arról, hol keresgéljen. "A Poľnohospodárska Pôda cég éppen olyan parcella- és tulajdonosi listával rendelkezett, mint amelyből az MH Invest is kiindul" - jegyezte meg. Az MH Invest az állami cég, amely végül felvásárolja a telkeket, amelyen a Jaguar építkezni fog.

A Sieť nyilvánosságra hozta azokat a szerződéseket is, amelyeket a Poľnohospodárska Pôda, illetve az MH Invest a telkek felvásárlásánál használ, és minő véletlen, szinte ugyanolyanok.

A magáncég szerint Procházka hazudik, hiszen az ő szándékuk nem függ össze a Jaguárével. Emiatt be is perlik a politikust.

Két millió eurót kaszálhatnak

A Poľnohospodárska Pôda a SME számításai és a kataszteri bejegyzések szerint 11,9 hektárnyi területet vásárolhatott azon a bizonyos területen. Ez ugyan csak a töredéke annak a 730 hektárnak, amelyen a gyár épülne, de hatalmasat kaszálhatnak vele. A cég ugyanis 50 cent körüli összeget fizetett a szántóföldek négyzetméteréért. 119 ezer négyzetméternyi telek tehát kb. 60 ezer eurójukba kerülhetett.

A kormány által alapított MH Invest ugyanakkor ezeket a telkeket már 15,10 és 17,21 euró (nem cent) közti négyzetméteráron vásárolja fel. A telekbizniszen így a magáncég mintegy kétmillió eurót nyerhet. A cég mintegy 70, többnyire nyugdíjas személy telkét vásárolta meg. Közülük kb. 30-an szeretnének visszalépni az üzlettől, a Denník N információi szerint Juraj Bizoň jogász képviseli az érdekeiket.

Bizoň szerint az átíratások érvénytelenek, és pert is indítanak, az ügyészséget pedig arra kérik, hogy érvénytelenítsék az üzleteket. A Nyitrai Járásbíróságra már meg is érkeztek az első panaszok, köztük az egyik arra vonatkozik, hogy a bíróság tiltsa meg a magáncégnek a telkek átiratását.

A kormány azzal nyugtat, hogy a botrány nem veszélyezteti az autógyár megépítését. Viktor Stromček (Smer) közlekedésügyi államtitkár elmondása szerint a spekulánsokat azonosították, nem fizetnek nekik egyetlen telekért sem, és most a bíróság döntésére várnak.

Megelőzték a kormányt

A Poľnohospodárska Pôda pár nappal azelőtt kezdett a telkek felvásárlásába, hogy a kormány stratégiai fontosságúnak minősítette azt a területet. Ez július 8-án történt meg. A jelentős beruházásokról szóló törvény szerint pedig a kormánynak ilyen esetekben elővételi joga van az érintett területekre.

Bizoň a SME-nek úgy nyilatkozott, hogy a cég egy bizonyos Paula Miklášová nevű 34 éves pozsonyi nő nevére íratja a telkeket, akinek címe megegyezik a Poľnohospodárska Pôda székhelyével. Miklášová a lap megkeresésére azt állította, hogy nem kapott semmilyen fülest, hanem egy nap felkelt, és úgy döntött, hogy telkeket vesz.

Júniusban a Jaguárral folyó tárgyalásokról csak néhány gazdasági minisztériumi hivatalnok, az MH Invest, az állami beruházásfejlesztő SARIO ügynökség, illetve a nyitrai városi hivatal néhány munkatársa tudhatott. A Büntető Törvénykönyv ismeri a kereskedelmi információkkal való visszaélés fogalmát, ám ez nehezen bizonyítható. a SME-nek Lucia Kurilovská, a Pozsonyi Rendőrakadémia rektora elmondta, hogy ha nem érik tetten az elkövetőt, akkor visszamenőlegesen nagyon nehéz feltárni, ki mikor kaphatta meg a bizalmas információkat és kinek adhatta tovább.

SME/Denník N/para