Már javában zajlik a hetényi Csavar Színház fesztiválja, a 3. Csallóköztivál

2021. június 28. - 17:27 | Kultúra

Az előző években három egymást követő napon került megrendezésre e fesztivál, idén azonban, a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt az előadások egymástól távolabbi időpontokban valósulnak meg.

Már javában zajlik a hetényi Csavar Színház fesztiválja, a 3. Csallóköztivál
Fotók: a Csavar Színház felvételei

Június 19-én Kisudvarnokon kezdtek Mrožek Emigránsok című művével.

Június 25-én az ÉS Színház látogatott el Vásárútra a Görög mitológiával. Ugyanezen a napon a Vojtina Bábszínház a Szerencsés János című előadással örvendeztette meg a pozsonyeperjesi közönséget. Ezután, szintén Pozsonyeperjesen a Dialóg színházi művely előadását: Soóky László a Papa különböző hangszereken hegedül című művét láthatták a nézők. Ezzel még mindig nem ért véget az aznapi repertoár, este hét órakor ugyanis, szintén a Dialóg Soóky László egy másik színművét, az Egy disznótor pontos leírása címűt vitte színpadra. 25-én Kisudvarnokon is jártak. Itt az Árgyélus Bábszínház adta elő a Szőlőszem Kálmán című bábelőadást.

A következő időpont pedig, amikor a Csallóköztivál előadásait láthatjuk, július 3-án lesz. Délelőtt 10 órakor Csilizradványon a Csavar Színház fogja előadni a Helység kalapácsa színdarabot. Este 7 órakor a Jókai Színház szórakoztatja majd az alistáliakat, mégpedig Spiró György: Prah című művével. Szintén 7 órai kezdettel Vásárúton is zajlik majd az élet. Ott a Soproni Petőfi Színház és a Csavar Színház közös produkcióját, Bergman: Jelenetek egy házasságból című darabját tekinthetjük meg.

„Igyekszünk minőségi irodalmi alkotásokat színpadra vinni. Fontos számunkra ez a fesztivál, hiszen mi magunk is csallóközi emberek vagyunk. A Csallóköztivál mondhatni az egyik szívügyünk, szeretnénk, ha minél szélesebb körbe el tudnánk jutni vele”

– mondta a Paraméternek Kiss Szilvia, a Csavar Színház vezetője, akitől továbbá megtudtuk, azt tapasztalták, hogy a nézők már nagyon ki voltak éhezve a színházra. „Nyitottak voltak, várták az előadásokat. Úgy éreztük, hogy mindent, amit láttak, többszörösen megélték.”

A 3. Csallóköztivál a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

(SzC)