Már két hónapja, hogy nem hagyományos földgázzal főznek a sárosfaiak – ismertek az első eredmények (FOTÓK)

2022. augusztus 25. - 11:56 | Régió

Pozitív eredményeket ért el mostanáig a Szlovák Gázművekhez tartozó SPP-disztribúció (SPP-D) kísérleti projektje, amelynek keretében Sárosfán (Dunaszerdahelyi járás) hidrogént kevertek a háztartásokban felhasznált földgázhoz 10 százalékos arányban.

Már két hónapja, hogy nem hagyományos földgázzal főznek a sárosfaiak – ismertek az első eredmények (FOTÓK)
Fotók: TASR - további képekért kattints a fotóra!

Martin Hollý, az SPP-D vezérigazgatója szerdán a községben tájékoztatott a kísérleti projekt eddigi eredményeiről. Közölte, a hidrogén szállítása lehetséges a meglévő vezetékeken keresztül, nem szükséges újakat kiépíteni.

"Az eddigi eredmények szerint beigazolódott, hogy képesek leszünk a hatékony disztribúcióra. Ez azt jelenti, hogy nem kell új hálózatokat építeni, elég lesz néhány kisebb változtatás" – mondta Hollý.

Az SPP-D június közepén indította el a projektet, a kísérleti fázis szeptemberig tart. Ha az eredmények kedvezőnek bizonyulnak, az SPP-D azt tervezi, hogy 2025-ig öt százalék hidrogént kever a földgázhoz, 2030-ra pedig már a tízszázalékos arányt szeretnék elérni. A tervek szerint az elkövetkező években a vásárlók érdeklődésétől és a gyártók lehetőségeitől függően lehetőség lenne több mint 20 százalékos hidrogénkeverésre is.


Martin Hollý

Pozitív eredményt hozott a vezetékek tömítésének és a hidrogén-földgáz keverék homogenitásának ellenőrzése is, a szakértők éppen az ezekre vonatkozó kérdésekről egyeztettek a leggyakrabban, a hidrogén molekulái ugyanis jóval kisebbek, mint a földgázé.

Az SPP-D augusztus közepén már jelezte, hogy a faluban a projekt elindítása óta nem érkezett bejelentés vagy panasz a lakosok részéről. A cég szerint még a legrégebbi kazánokkal sem volt probléma.

Ezt érdeklődésünkre Sárosfa polgármestere, Földváry Terézia is megerősítette.

„Egyelőre nincs negatív tapasztalat, sem a gázművekhez sem az önkormányzathoz nem érkezett panasz a projekttel kapcsolatban. Bár fűtés egyelőre nincs, főzéskor, illetve vízmelegítésre használjuk a gázt, és mostanáig rendben vannak a dolgok”

– mondta a polgármester, kiemelve, a kísérleti projekt elindítása előtt a szakemberek minden érintett háztartásban ellenőrizték a berendezéseket, a gáztűzhelyeket, gázbojlereket és a gázkazánokat is. Ez a háztartások számára is hasznos volt, hiszen több helyen is észleltek szivárgást. A régebbi rendezéseket pedig azóta is rendszeresen ellenőrzik.

Földváry Terézia hozzátette, a kísérleti projekt – amelyben a gázművek a lakosság számát és a gázvezetékek paramétereit tekintve Sárosfát választotta ki – szeptember végéig tart, majd ezt követően kerül sor a végső eredmények kiértékelésére, amelyek egyelőre biztatóak.

Sárosfa az első település Szlovákiában, amely a gyakorlatban is kipróbálja a hidrogén keverését a földgázzal. A cég azt tervezi, hogy 2025-ig a teljes infrastruktúráját felkészíti a hidrogénkeverésre.


(fl/TASR)