Már legalább 30 amerikai halálos áldozata van az izraeli-palesztin konfliktusnak

2023. október 16. - 07:29 | Külföld

Legkevesebb 30-ra nőtt az Izrael és Hamász közötti háborús összecsapások amerikai halálos áldozatainak száma - jelentette be az amerikai külügyminisztérium vasárnap.

Már legalább 30 amerikai halálos áldozata van az izraeli-palesztin konfliktusnak
Fotó: AP/TASR

A közleményben kiemelték: helyi idő szerint vasárnap este 13 amerikai állampolgárt tartottak számon eltűntként, felkutatásuk folyamatban van.

"Az amerikai kormány éjjel-nappal dolgozik az eltűntek tartózkodási helyének megállapításán, valamint együttműködik az izraeli kormányzattal a túszválság minden vonatkozásában, ideértve hírszerzési információk megosztását, amerikai szakértők helyszínre küldését, akik tanácsadással segítik az izraeli kormányzatot a túszok visszaszerzésére irányuló erőfeszítésekben" - olvasható a közleményben.

Antony Blinken külügyminiszter vasárnap Egyiptomból Jordániába utazott. Az Al-Arabiya televízió azon kérdésére és megállapítására, hogy Izrael akadályozná a külföldiek Gázai övezetből kimenekítésére irányuló erőfeszítéseket, úgy reagált, a Hamász nem teszi lehetővé a külföldiek távozását, valamint megállapította, Egyiptom készen áll arra, hogy segítsen a külföldieknek átlépni a határon.

Az amerikai külügyminiszter hétfőn ismét Izraelbe utazik, hogy beszámoljon az arab államokban folytatott megbeszéléseinek eredményeiről.

Ron DeSantis, Florida kormányzója a CBS televíziónak vasárnap adott interjúban azt sürgette, hogy a Hamász Izrael elleni támadásának következményeként az Egyesült Államok állítsa le a menekültstátusz megadását a palesztin útlevéllel érkezőknek. A republikánus párt elnökjelöltségre pályázó politikusa kijelentette, hogy "nem minden palesztin tagja a Hamásznak, de mindegyikük antiszemita, és egyikük sem ismeri el Izrael állam létezéshez való jogát". A kormányzó megjegyezte, hogy palesztin menekülteket a térségbeli arab államoknak kellene befogadniuk, amelyek erre nem hajlandók.

Republikánus képviselőházi politikusok hétvégén azt közölték, hogy törvényjavaslatot terjesztenek elő az Egyesült Államok határának lezárásáról a Gázai övezetet elhagyni kényszerülő palesztinok előtt.

A képviselőház jelenleg házelnök hiányában működésképtelen. A kongresszus alsóházában a következő héten próbálják többségi szavazással megválasztani a törvényhozási testület új vezetőjét.

Joe Biden: az Egyesült Államok egyszerre két háborúban is képes támogatást nyújtani

Az Egyesült Államok képes egyszerre biztosítani Izrael és Ukrajna támogatását, miközben fenntartja saját "átfogó nemzetközi védelmét" - jelentette ki Joe Biden egy vasárnap közvetített interjúban.

Az elnök a CBS országos televízió műsorában az Egyesült Államok kötelességének nevezte, hogy ellássa Izraelt és Ukrajnát a segítséggel, amire, véleménye szerint, megvan a képessége is.

"Mi vagyunk az Egyesült Államok, a történelem legerősebb nemzete" - fogalmazott, és feltette a kérdést, hogy ha az Egyesült Államok nem tud mindkét háborúnak megfelelni, akkor melyik ország lenne erre képes.

Ugyancsak a CBS csatornán Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap kijelentette, hogy a következő héten Joe Biden a kongresszushoz fordul kiegészítő költségvetési forrásokért, amelyek lehetővé teszik Ukrajna és Izrael további támogatását a fegyveres konfliktusokban. Az elnöki hivatal illetékese az ukrajnai háborúról szólva elismerte, hogy az orosz erők offenzívában vannak, ami miatt különösen fontosnak nevezte a gyors utánpótlás eljuttatását az ukrán félhez.

Az izraeli válsággal kapcsolatban a nemzetbiztonsági tanácsadó nem zárta ki, hogy Irán valamilyen formában, közvetlen módon is bekapcsolódik a háborús helyzetbe. Ezért az Egyesült Államoknak is fel kell készülnie bármilyen előre nem látott történésre - hangoztatta. A libanoni Hezbollah fegyveres szervezetet Irán proxi fegyveres erejének nevezte, jelentős katonai erőforrásokkal, ami tovább növeli az eszkaláció veszélyét.

Sullivan azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak vannak kommunikációs csatornái Irán felé, és ezeken keresztül szintén figyelmeztette Teheránt a válságba való közvetlen bekapcsolódás következményeire.

A francia elnök óva intette Iránt egy esetleges eszkalációtól

Emmanuel Macron francia elnök óva intette vasárnap Ebrahim Raiszi iráni elnököt az izraeli-palesztin konfliktus esetleges eszkalációjától, illetve kiszélesítésétől, különös tekintettel Libanonra.

Macron iráni hivatali partnerével folytatott telefonbeszélgetésében kijelentette, hogy a teheráni vezetés felelősséggel tartozik, különösen ami a libanoni Hezbollah síita fegyveres szervezethez fűződő szoros kapcsolatait illeti. Felszólította Raiszit, hogy tegyen meg mindent egy regionális "futótűz" elkerülése végett.

A francia elnök úgy vélekedett, hogy mindenkinek egyértelműen el kell ítélnie a radikális iszlamista Hamász terrortámadását Izrael ellen, és el kell ismernie Izrael jogát az önvédelemhez, valamint azt, hogy a lakosságát támadó terrorszervezeteket kiiktassa.

Macron nyomatékosan követelte a Hamász által elhurcolt francia állampolgárok szabadon engedését. Azt mondta, ez elsődleges fontosságú.

A francia külügyminisztérium szerint a terrorszervezet október 7-én indított támadása óta 17 francia állampolgárt öltek meg és 15-öt eltűntként tartanak nyilván.

Irán ENSZ-képviselete vasárnap közzétett állásfoglalásában kiemelte, hogy amennyiben Izrael nem indít támadást Irán, az Iszlám Köztársaság érdekeltségei vagy állampolgárai ellen, akkor a teheráni vezetés sem fog katonai összetűzésbe keveredni a zsidó állammal.

"Az iráni fegyveres erők nem fognak harcba bocsátkozni, ha az izraeli apartheid nem merészel rátámadni Iránra, érdekeltségeire, vagy állampolgáraira. Az ellenállási front képes megvédeni önmagát" - szögezte le Irán képviselete a világszervezetnél a palesztin ellenállási mozgalmakra utalva.

Szaúdi trónörökös: meg kell állítani az ártatlanok életét követelő katonai műveleteket

Meg kell találni a módját annak, hogy megállítsák a Gázai övezetben "az ártatlanok életét követelő katonai műveleteket" - jelentette ki vasárnap Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel tartott találkozóján.

Az SPA szaúdi hírügynökség szerint Szalmán hangsúlyozta, hogy erőfeszítéseket tesz a párbeszéd fokozására, valamint a helyzet lecsillapítására, illetve arra, hogy elejét lehessen venni annak további elmérgesedésének. A szaúdi vezető egyben felszólított a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartására és a Gázai övezet blokádjának feloldására. Leszögezte, hogy a szunnita királyság elítéli a polgári lakosság, valamint az infrastruktúra és a mindennapi élethez szükséges létfontosságú szolgáltatások elleni támadásokat.

Blinken nagyon gyümölcsözőnek nevezte Szaúd-Arábiában tartott megbeszélését.

Az amerikai tárcavezető a nap folyamán Egyiptomban folytatta közel-keleti körútját.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök Blinkenhez intézve szavait kijelentette, hogy Izrael reakciója a Hamász iszlamista terrorszervezet támadására túlmegy az önvédelmen, s már kollektív büntetéssel ér fel. Szíszi szintén azt hangsúlyozta, hogy elítélik a civilek elleni támadásokat a Gázai-övezetben kitört konfliktusban.

"Minden országban, ahová mentem, eltökéltek abban, hogy elejét vegyék a konfliktus terjedésének" - jelentette ki az amerikai diplomácia vezetője. Hangsúlyozta, hogy ezek az országok "saját befolyásukat és kapcsolataikat felhasználva próbálják elérni, hogy ez ne történhessen meg".

Blinken beszélt arról is, hogy Washington világossá tette az állami és a nem állami szereplőknek egyaránt, hogy ne éljenek vissza a kialakult helyzettel.

"Kézzel fogható cselekedetekkel támasztottuk alá ezeket a kijelentéseket, most már két legnagyobb repülőgép-hordozó hajórajunk térségbe küldésével. Ezt nem provokációnak szánjuk, hanem elrettentésnek" - hangsúlyozta az amerikai külügyminiszter. "Senki se tegyen olyasmit, amivel olajat önt a tűzre máshol" - tette hozzá.

Blinken közölte azt is, hogy újranyitják majd a rafahi határátkelőt Egyiptom és a Gázai övezet között.

A nemzetközi közösség egy regionális háború veszélyétől tart, főleg miután Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter vasárnap figyelmeztetett, hogy "a térség szereplőinek keze a ravaszon van". Amirabdollahián beszélt arról is, hogy az Egyesült Államok jelentős "károkat fog szenvedni", ha a helyzet eszkalálódik.

Blinken hétfőn Izraelbe indul vissza egyeztetni.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint körülbelül 150 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a 2670-et, a sebesülteké pedig a 9600-at.

Izrael a támadásra válaszul napokra leállította az övezet villanyáram-, üzemanyag-, élelmiszer- és vízellátását, az izraeli kormány pedig megfogadta, hogy eltörli a Hamászt a Föld színéről.

(MTI)