Már megint gazdasági slamasztikában az olaszok

camera

1

Már megint gazdasági slamasztikában az olaszok

italy_2599095b 

Megosztás

Romlanak az idei olasz gazdasági mutatók, nő a munkanélküliség, az államadósság és az államháztartási hiány a recesszió és az állami kiadások bővülése miatt - áll az OECD jelentésében.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jelentésében az áll, hogy az államháztartási hiány a hazai össztermék (GDP) 2,5 százaléka lesz az idén, nagyobb a kormány által várt 2 százaléknál, jövőre a deficit eléri a 3 százalékot.

A jelentés összeállítói szerint az olasz gazdaság idén 0,2 százalékkal zsugorodik, és jövőre is csak alig, 0,5 százalékkal erősödik.

Az olasz gazdaság statisztikailag már tavaly recesszióba került, miután a harmadik negyedévi 0,1 százalék után a negyedik negyedévben is 0,1 százalékkal zsugorodott a hazai össztermék. Az éves GDP-növekedés a harmadik negyedévi 0,6 százalék után a negyedikben 0 százalék lett Olaszországban.

A párizsi székhelyű szervezet előrejelzése szerint a munkanélküliségi ráta a tavalyi 10,6 százalékról idén 12 százalékra emelkedik.

Az olasz államadósság, ami az euróövezetben a második legmagasabb Görögország után, idén a GDP 133,8 százaléka, jövőre 134,8 százaléka lesz az OECD becslése szerint.

A GDP-arányos államadósság tavaly 132,1 százalék volt.

A kormány terveiben az szerepel, hogy a hiányt az idén a GDP 130,7 százalékára, jövőre 129,2 százalékára viszi lejjebb.

(MTI)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program