Már nem Balog Zoltán lesz a magyar emberminiszter

2018. április 24. - 08:58 | Külföld

Távozik az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) éléről Balog Zoltán, aki a következő időszakban teljes munkaidőben vezeti majd a Polgári Magyarországért Alapítványt - derült ki az Origo portál interjújából, amelyet a fideszes politikussal, a tárca jelenlegi vezetőjével készített.

Már nem Balog Zoltán lesz a magyar emberminiszter
Balog Zoltán (Fotó: MTI)

A hétfőn megjelent interjúban Balog Zoltán elmondta: a jövőről két hosszabb beszélgetése volt a miniszterelnökkel a választások után. Mint felidézte, Orbán Viktor azt mondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ebben a struktúrában és összeállításban marad. "Nekem ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslataim, amiket ő nem fogadott el. Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is. Én az elmúlt hat évben beletettem a minisztériumi munkába, amit tudok, így ezt nem akarom folytatni" - mondta Balog Zoltán.

Az utódlásra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: három nevet kért tőle a miniszterelnök, ezek közül választ majd.

Hangsúlyozta: a másik feladat, amelyet a miniszterelnök felvázolt, nagyon izgalmasnak tűnik számára. Itt az idő, hogy olyan munkát végezzen, amely kevesebb napi szintű kitettséget jelent a nyilvánosságnak - fűzte hozzá. A miniszterelnök arra az alapítványi munkára kérte fel - mondta -, amely a kormányzat szellemi, jogi hátterét alapozza meg az Európában folytatott küzdelemben. Tudatta: a Polgári Magyarországért Alapítványt, a Fidesz pártalapítványát formálisan most is ő vezeti, de a napi kormányzati feladatok nem tették lehetővé, hogy ott is teljes értékű munkát végezzen. Erre a lehetőségre igent fog mondani - közölte.

Kitért arra is: a miniszterelnök érve, hogy alapvetően kis kormánnyal szeret dolgozni, és "most is kis kormány lesz", vagyis a miniszterek száma várhatóan nem változik.

Arra a kérdésre, hogy magasabb fokozatra kapcsol-e "az ideológiai-szellemi küzdelem a polgári Magyarországért", Balog Zoltán úgy válaszolt: "nem egyszerűen az a célunk, hogy megvédjük magunkat, hanem az, hogy megerősítsük a szellemi alapjait annak az iránynak, melyet mi nemcsak Magyarország számára, hanem Európa számára is kívánatosnak tartunk". Ez alapvetően keresztény-kulturális beágyazottságot, megalapozottságot igényel, ezért is "kínálta meg" őt az említett lehetőséggel a miniszterelnök - jelezte.

A minisztérium eredményei között említette, hogy az elmúlt négy évben sikerült a demográfia és a családpolitika területén olyan intézkedéseket hozni, amelyekre építeni lehet. Ma Európán belül Magyarországon van a legkomolyabb családtámogatási rendszer. Sehol nem költenek annyit a családokra, mint Magyarországon, a GDP csaknem 5 százalékát - ismertette.

(MTI)