Már a Télapó is a Diderot könyvesboltban vásárol!

2023. december 6. - 18:50 | Régió

A napokban ugyancsak meglepődtek a komáromi Diderot könyvesbolt vásárlói, amikor betoppant a boltba a Télapó, hogy személyesen vegye át azokat a könyveket, amiket a gyerkőcök kérése alapján megrendelt. Ugyan a bolt három napon belül az ország bármely pontjára kipostázta volna a küldeményt, de ő úgy gondolta, inkább személyesen veszi át a www.diderot.sk oldalon kiválogatott könyveket, és egyben megkéri az üzlet közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező csapatát, ajánljanak neki valami kedves mesekönyvet, amivel karácsonykor meglepheti a manókat, akik évről-évre egyre több könyvet csomagolnak be a gyerekeknek. Sajnos az összes mesekönyvet, ifjúsági regényt, ismeretterjesztő- és foglalkoztató könyvet, amit az üzlet honlapján található több mint 2000 gyermekeknek szánt kiadvány közül a Télapó kiválasztott, nem tudjuk megmutatni, de a legnépszerűbbeket igen.

Már a Télapó is a Diderot könyvesboltban vásárol!

Talán nincs olyan gyerek, aki ne ismerné Bartalos Erika mesesorozatának hőseit, Bogyót, a csigafiút, és Babócát, a katicalányt. Legújabb, hiánypótló Gyógypuszi című könyvének hősei – Brummbrumm doktor, Jegesmedve doktor az allergológus, Panda doktor a sebész, Fekete doktor a fül-orr-gégész, Koala nővér, és Örvös medve a gyógyszerész – kedves mesékbe szőve magyarázzák el a legkisebbnek a leggyakoribb óvodáskori betegségeket, s adnak választ a kérdésekre: miért fáj a torkunk, mit jelent a napszúrás, miért kell fertőtleníteni a horzsolásokat, miért kell megmutatni a fogorvosnak a fogacskákat még mielőtt elvinné azokat a fogtündér… A mesebeli „doktorok” kedves kis történeteit dr. Szőllősi Anett, a Bethesda Gyermekkórház csecsemő- és gyermekgyógyásza lektorálta.

A kicsik beszédfejlődését leginkább úgy segíthetjük elő, ha minél többet mesélünk nekik, ha minél többet mutatunk meg nekik a könyvbe zárt világból. Az első 500 szavam című gyönyörűen illusztrált baba enciklopédia, melyben témakörök szerint vannak csoportosítva a minket körülvevő tárgyak, színek, ruhadarabok, fogalmak, közlekedési eszközök stb. kiválóan alkalmas arra, hogy a bölcsődéskorú kisgyermekek magukba szívják az őket körülvevő tárgyi világ képét és nevét. Örömmel és szórakozva.

Szintén a legkisebbekre gondolva került be a piros puttonyba A tanya hangjai -10 állathanggal című ismeretterjesztő mesekönyv. A hangmodullal ellátott kiadvány minden egyes gombja egy állat hangjához kötődik, így az apróságok miközben lapozgatják a könyvet, nézegetik a kedves rajzokat, játszva megtanulhatják a tíz leggyakoribb hobbi-, haszonállat hangját és fajtáját. A „virtuális” állatsimogató ideális szórakozást nyújt a kicsiknek a hosszú, zimankós téli napokon. De mivel megunhatatlan, nem árt bebiztosítani hozzá pár tartalék elemet. Azt azonban ne a www.diderot.sk oldalon keressék, hiszen ott csak könyvek és könyvek és könyvek vannak.

A szeretet ünnepének meghitt hangulatához talán kevés kötet illeszkedik jobban, mint a Ringató-gyerekkönyvek második része, a Borsi a hóban, amelyben egy kis tacskó a téli téli népszokásokkal, a hozzájuk kapcsolódó népdalokkal, népi hangszerekkel ismerkedik meg. Gál Viktória Emese a tél tizenkét hetét felölelő mesekönyve a szeretetről, a közös éneklés öröméről szól, miközben a közösen eltöltött minőségi idő élményével ajándékozza meg a kicsiket és a nagyokat. Kell ennél szebb ajándék?

Akiknek a levele időben eljutott a Télapóhoz, azoknak már nem kell izgulniuk. De vajon a kis nyuszik megkapják amire vágynak? Aki kíváncsi a válaszra, az a rendkívül szép Nyúl Péter sorozatban megjelent Karácsonyi csillag című, csodaszép rajzokkal illusztrált, békebeli hangulatot idéző képeskönyvből megtudhatja. A kicsiknek szánt Karácsonyi csillag egy olyan mesekönyv, amire minden gyerek vigyáz, hogy aztán egyszer, majd felnőttként a saját gyermekének olvassa el a karácsonyfa alatt ülve a nyuszi család szívszorítóan izgalmas történetét.

A kiskamaszoknak Irene Adler gyönyörű borítóval megjelent Sherlock, Lupin és Én - Öt karácsonyi rejtély című könyve az egyik legjobb választás. Az öt történet, melyet a sorozat előző köteteiből már ismert szereplők mesélnek el, mindegyike karácsonykor játszódik. Ez természetesen nem gátolja a „nyomozókat” abban, hogy elfogják a gonosztevőket. Az izgalmas és lebilincselő novellák, melyekhez mesteri illusztrációk párosulnak, vérbeli szövevényes kis krimik. Tökéletes elfoglaltság karácsonyi szünetre.

Vámos Miklós Szív és lélek című mesekönyvéről, mely az első olyan magyar nyelven megjelent kötet, melynek illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia alapú képalkotó szoftver tervezte grafikusi irányítással. A lenyűgözően szép kiadványról pedig az író egy helyütt azt nyilatkozta, hogy a kötetben egy páros mese található. „Összetartoznak. Úgy képzelem: kezdetben a szülők olvassák föl a gyerekeknek, később a gyerekek a szülőknek, netán egymásnak. Ezért ajánlom az olvasni tudóknak. Persze, nemcsak a betűket olvashatja az elme, hanem azt is, amiket mögéjük rejtett a szövegek írója. Ehhez kívánok annyi örömöt és élvezetet mindenkinek, amennyit én éreztem, amikor kitaláltam és mondatokba öntöttem.” S hogy mi a könyv rejtett üzenete? Azt a címéből talán már ki is találták.

Mivel a Télapó sok-sok gyerkőccel és kiskamasszal beszélget, tudja, hogy nincs köztük olyan, akit ne hódított volna meg Jeff Kinney író és karikaturista zseniális Egy ropi NAPLÓja c. sorozata, melynek főhőse a kamaszkor minden nehézségével és vicces helyzetével szembesülő Greg Heffley, aki másra sem vágyik, csak arra, hogy végre sikeres felnőtt lehessen. Csak éppen ehhez előbb át kell vészelnie az iskolás éveket. A bravúros sorozat Ész nélkül című 18. részében Greg nem csupán újabb kalandokba keveredik, de szembesül azzal is, hogy be akarják zárni az iskoláját. Vajon sikerül megmentenie az intézményt? Na de hogyan jutott egyáltalán erre a sorsra az intézmény? A választ több mint huszonhét országban keresik a rajongók a kérdésre. Ha te is ismersz olyan fiatalt, aki szereti a váratlan fordulatokban gazdag, lebilincselő Ropi-könyveket, a www.diderot.sk oldalon most megrendelheted.

Mindazoknak, akik rajonganak a szerethető Nikki Maxwellért, van egy jó hírünk! Turné – Mesék egy nem túl jó barátnőről c. már kapható a fergeteges humoráról híres Egy Zizi naplója sorozat talán mindeddig legizgalmasabb része, melynek főhősével ismét könnyen tudnak azonosulni a lányok. Meg az anyukák is, mert bizony titokban sokan kíváncsiak arra, mi az, amin a lányuk órákon át kuncog, kacag és nevet a szobájában. És ezzel nincsenek egyedül, hiszen az amerikai Rachel Renée Russell, aki nem csupán hihetetlenül jól érti a fiatalok nyelvét, tud azonosulni a gondolkodásukkal, de mindemellett még brutálisan jól tud írni is, könyveiből 42 nyelven, több mint 55 millió példány fogyott el. Ezek után nem meglepő, hogy az Egy Zizi-naplója sorozatnak köszönhetően mindeddig 325 hétig vezette a New York Times bestseller-listáját gyermekirodalom kategóriában.

A nagy presztízsű Cerkabella Kiadó jelentette meg Alex Moldovan, napjaink egyik legsikeresebb ifjúsági írójának legújabb Olgica és a drága nagyapa c. regényét, amely egy korántsem átlagos tizenkét éves kamaszlány izgalmas és humoros történetét meséli el. A sztori ott kezdődik, amikor a hihetetlenül intelligens és éles eszű, lázadó korszakát élő tinit elküldik a számára addig ismeretlen nagynénihez, ahol hamarosan belekeveredik egy kalandos és veszélyes ügybe, amelyben lerázhatatlan fogdmegek, családi titkok, és egy drága nagyapa is szerepet játszanak. Vajon Olgica hogyan boldogul ebben a helyzetben? Hogyan találja meg a helyét a családjában és a világban? És miért olyan fontos a nagyapának, hogy láthassa őt?

A világ NEM legunalmasabb iskolája c. ifjúsági regény főszereplője egy olyan unalmas suliba jár, amit még elképzelni sem lehet. Igen ám, de egyszer csak megjelenik Rumpusz Raszputyin, a titokzatos UEB nevű intézmény felügyelője. Maxival, a főhőssel lepkét lehetne fogatni úgy örül, hogy végre valahára történik valami. Csak éppen dolgok nem olyan fordulatot vesznek, mint amire ő számított. És mindez csak fokozódik, amikor osztálykirándulásra mennek, ahol rejtélyes és megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Végül csak Maxin, Fridán, Makaróni kutyán és Simibógyón, a szeszélyes cicán múlik, hogy a világ legunalmasabb iskolájának a diákjai épségben hazaérnek-e a világ legizgalmasabb osztálykirándulásáról. A letehetetlenül izgalmas ifjúsági regény nagy valószínűséggel minden tíz év fölötti gyerkőc egyik kedvenc könyve lesz.

A Télapó a Pagony Könyvkiadó karácsonyi újdonságai közt fedezte a magyar történelem legérdekesebb korszakait felelevenítő Abszolút Töri sorozat legújabb kötetét. Baráth Katalin Gőzgépek és Pomponlányok c. könyvének már a címe is figyelemfelkeltő, hát még, amikor történetből kiderül, hogy a Vitéz János Gimnázium platánja alatt egy titkos időgép rejtőzik, amelyet Dorka, a suli legmenőbb vloggerje használ fel nézettsége növelésére. Egy alkalommal azonban túl messzire merészkednek, s Dorka és barátnője, Zsuzsi hirtelen az 1895-ös Magyarországon találja magát. De mi történik, ha a múltban nem minden olyan rózsás, mint ahogy a történelemkönyvek írják? Vajon hogyan jutnak vissza a jelenbe? És mit szólnak a korabeli emberek a lányok furcsa ruháihoz és mobiltelefonjához? Hogy tudják feltalálni magukat a 19. század kultúrájában, világában? A rendkívül olvasmányos, szórakoztató könyvből nem csak ezekre a kérdésekre kaphatnak választ az ifjú olvasók, de rengeteget tanulhatnak az adott kor Magyarországáról is.

Az elmúlt években Nényei Pál különleges Az irodalom visszavág c. sorozatának köszönhetően még azok a diákok is megszerették az irodalmat, akik korábban már a „vers” szó hallatán legszívesebben „teleportáltak” volna még az osztályból is. A rendkívül olvasmányos, váratlan fordulatokkal, irodalomtörténeti sztorikkal és művészeti összefüggésekkel tarkított sorozat különkiadása a Petőfi 200 emlékév apropóján a magyar irodalom legnagyobb költőjét hozza közhelyek puffogtatása nélkül közelebb a fiatalokhoz. „Nézzünk a közhelyek mögé, és próbáljuk meg Petőfit annak látni, aki elsősorban volt - engedjük meg neki, hogy egyszerűen költő legyen.”

Leiner Laurának, aki a Szent Johanna Gimi ifjúsági regénysorozatával egy csapásra bekerült a legolvasottabb szerzők közé a közelmúltban megjelent Nem egyszerű c. huszonévesekről szóló romkomja is valószínűleg rengeteg tinit fog elindítani a könyvmollyá válás útján, hiszen a pechsorozatokkal küszködő fiatal könyvszerkesztő, Iza története nagyon szerethető. Akár a könyv főhőse neki is mondhatta volna, hogy „Ez a könyv lesz AZ A KÖNYV. Amit mindenki olvasni fog. Amit százezrek várnak majd. Amit szanaszét fognak szedni.”

Kollár Betti Kosársuli – Újra a pályán c. regénye egy nagyon szép romantikus történet két kosárlabda rajongó gimnazista szerelméről. A könyv, bár a fiatal korosztályt célozza meg, a felnőtt olvasók közt is népszerű, mivel visszarepíti őket diákéveibe, eszükbe juttatja az első szerelem vívódásait, azt az időszakot, amikor az ember megtanulja, miként lehet jól és tartósan fenntartani és „működtetni” egy párkapcsolatot. Luca és Kristóf, a könyv főhősei most ezt tanulják. Vajon sikerüli fog nekik a versenysport mellett? Le lehet győzni a zöldszemű szörnyet? Miért nehéz őszintén megbeszélnünk a dolgokat azzal, akit szeretünk?

Miután a Télapó kicipelte a dugig tömött zsákját a boltból és felült a szánjára, amin kilenc rénszarvas repíti viszi háztól házig, hogy csodaszép könyvekkel (na meg persze azért némi csokoládéval is, a gyerkőcöket) kicsit elszomorodtunk, hogy mi már nem írhatunk se neki, se a karácsonyi jó tündérnek levelet, pedig, ha írhatnánk, a következő három könyv tutira ott lenne a kívánságlistánk élén. Hogy miért? Először is, mert gyönyörűséges kiadványok, másodszor, mert sok mindent meg lehet tanulni belőlük, harmadszor pedig azért, mert bármelyik oldalon lapozunk beléjük, mindig egy új „fejezet” nyílik meg.

A több mint ezer látványos képpel illusztrált Kőzetek, ásványok, drágakövek és fosszíliák képes enciklopédiája tökéletes ajándék lehet minden olyan kisfiúnak, akit érdekelnek bolygónk csodálatos képződményei, azok egyedi jellemzői és ezeknek a felhasználási lehetőségei.

J.K Rowling Harry Potter sorozatához kötődő impozáns Varázs Almanachnál, amely térképek, listák és mágikus dolgok teljes gyűjteménye, talán az idén nem is jelent meg káprázatosabb kötet. Ráadásul a pompás külcsínhez, fantasztikus tartalom is párosul, hiszen mindamellett, hogy az olvasót visszarepíti Harry Potter varázslatos világába, ebből a kötetből igencsak különleges tudásra is szert lehet tenni, hiszen a Tezlek Süvegtől a bűbájolásig minden benne van.

Annak, aki szereti a sötét, misztikus és humoros történeteket, ideális ajándék lehet a Legyél Te is Wednesday!, amelyből még jobban megismerheti Wednesday Addams-t, az Addams család legfiatalabb és legfurcsább tagját. A könyv bepillantást enged Wednesday Addams gótikus világába: megismerhetjük családját, barátait, ellenségeit, és különleges képességeit. Emellett pedig rengeteg ötletet kaphatunk arra, hogyan alkossuk meg saját gótikus stílusunkat, milyen könyveket, filmeket, zenéket válasszunk, hogyan öltözködjünk, sminkeljünk, főzzünk, és hogyan táncolhatjuk el a híres Addams család táncát. Ha szeretnél olyan lenni, mint Wednesday Addams, akkor ez a könyv neked való!

Mi történik akkor, ha mi a legújabb vagy éppen egy régebben megjelent kötetre pályázunk?

A www.diderot.sk oldalán nagy valószínűséggel megtaláljuk, ha mégsem, akkor munkanapokon 9-től 17- óráig, hétvégén pedig 9-től 12 óráig a 0908 165 852 vagy a (035) 7701 152 telefonszámon tudják leadni a rendelést.

És pár napon belül már várhatják is a GLS futárt.


www.diderot.sk

(PR-cikk)