Már tudni, mikor lesz Kiska pártjának alakuló közgyűlése

2019. április 14. - 15:07 | Belföld

Azt azonban továbbra sem tudni, hogy kik lesznek a párt tagjai.

Már tudni, mikor lesz Kiska pártjának alakuló közgyűlése
Fotó: TASR

Andrej Kiska államfő leendő pártjának alakuló közgyűlése a tervek szerint idén szeptemberben lesz. Ezt maga a köztársasági elnök jelentette be vasárnap a TA3 politikai műsorában.

Kiska ezúttal sem beszélt arról, hogy pontosan kik lehetnek a párt tagjai. Mint fogalmazott, soktagú pártot szeretne alapítani: „Semmiképp nem lehet egyetlen ember pártja” – fogalmazott.

Hozzátette, a pártban „csodálatos fiatalok és tapasztalt politikusok” lesznek.

Az államfő örömmel fogadta, hogy a pártalapítási szándékáról megosztott videóra több mint 25 ezren reagáltak a közösségi oldalán. A videóban arra kérte az embereket, hogy csatlakozzanak hozzá.

Kiska ezúttal is hangsúlyozta, hogy semmilyen körülmények között nem fog együttműködni a Smerrel, az SNS-szel vagy a Kotleba-féle ĽSNS-vel. Az SaS, az OĽaNO, a KDH és a Progresszív Szlovákia pártok felé viszont nyitott.

Az elnök kijelentette, át akarják venni a hatalmat, mert az országnak változásra van szüksége.

A párt elnöke Kiska lesz, és azt sem tagadta, hogy a győzelem esetén készen áll arra, hogy kormányfő legyen. Az eredménytől függően viszont Richard Sulíkot, az SaS elnökét, Michal Trubant, a Progresszív Szlovákia alelnökét, illetve Alojz Hlinát, a KDH elnökét is el tudja képzelni kormányfőnek.

Mint elmondta, a pártot elsősorban saját anyagi forrásból fogja finanszírozni.

Kiska úgy tudja, Harabin is pártot akar alapítani

Andrej Kiska államfő szerint a parlament súlyosan megsértette az alkotmányt azzal, hogy a 18 helyett csak 8 alkotmánybíró-jelöltet választottak meg. A köztársasági elnök a politikai műsorban elmondta, az ezzel kapcsolatos további lépésekről hétfőn nyilatkozik majd.

Kiska arról is beszélt, hogy úgy tudja, Štefan Harabin is pártot akar alaptani, ugyanis már több régió polgármestere jelezte, hogy megkereste őket ezzel kapcsolatban Harabin. „Biztos vagyok benne. hogy az információk igazak” – hangsúlyozta.


(TASR/para)