Már tudni, milyen felszereltséggel indul az új Alfa Giulia

Az már korábban sejthető volt, hogy a hátsókerék-hajtású Alfa Romeóba nem a szabvány Fiat motorok kerülnek. Azok egyrészt elsősorban fronthajtáshoz készültek, másrészt most, hogy a Chrysler is a Fiat fejlesztéseire van utalva, nyilván megérte kifejleszteni egy új motorcsaládot. Egyelőre egy kiszivárgott lista bukkant elő – ebből tudjuk, hogy milyen motorok kerülnek a Giuliába.

Már tudni, milyen felszereltséggel indul az új Alfa Giulia

Az új turbós benzinmotor, amely a Global Medium Engine T4 nevet kapta, kétliteres, és 200, 250 illetve 280 lóerős változatai lesznek. Ehhez a motorhoz állandó összkerék-hajtást is kínál majd az Alfa Romeo, és egyes piacokon biztos, hogy csak automata váltóval lesz elérhető. Dízelmotorból is újat fejlesztett a Fiat a Giulia számára: a 2,2 literes JTDm motort háromféle teljesítmény-szinttel kínálják majd. Az alapváltozat 150, a két erősebbik 180 és 210 lovas lesz, és ez utóbbiakhoz is kínálnak majd összkerék-hajtást.

A lista alapján úgy néz ki, a 2,9 literes V6-os turbómotorból sem csak egyféle lesz: a QV-ből már ismert 510 lóerős változat mellett készül majd egy 490 lóerős is, ez valószínűleg a kényelmesebb csúcsváltozat motorja lesz. A hathengeresek csak hátsókerék-hajtással készülnek majd, legalábbis kezdetben. Korábban hallani lehetett egy hathengeres dízelváltozatról is, ilyen azonban nem szerepel a listában. Ha terveznek is ilyet, nyilván a forgalmazás 2016 őszére várható beindítása után tervezik bemutatni.

Nem lepődnénk meg rajta, ha a Giuliában bemutatkozó új motorok később más típusokban is leváltanák a manapság alkalmazott 1,75 literes benzines és 2 literes dízelüzemű turbómotorokat, és nem csak az Alfa Romeónál. Hosszú távon nyilván az lenne a legkifizetődőbb, ha a nagyobb négyhengeres motorokat a Chrysler, Dodge és Jeep típusokban is egy szabvány motorcsalád váltaná, és megszűnne az a kedvezőtlen állapot, hogy a cégcsoporton belül egyszerre használnak háromféle négyhengeres benzines motorcsaládot.

totalcar.hu