Marad a létszám és a fizetés

2010. szeptember 23. - 13:29 | Régió
Megtartotta a választások előtti utolsó ülését a komáromi képviselő-testület. A tanácskozáson szó volt a termálfürdő örökzöld, magyarán egy helyben topogó ügyéről, de egyéni javadalmazásokról is döntések születtek.

A fürdővel kapcsolatban most, a megbízatási időszak végén és az új helyhatósági választások küszöbén tulajdonképpen nem is születhetett értelmesebb ötlet, mint hogy legyen kampánytéma a létesítmény sorsa. Ekkor ugyanis az egyes jelölteknek és a mögöttük álló pártoknak valamilyen szinten ki kéne fejteniük, milyen megoldást képzelnek el a jelenlegi sanyarú állapotok orvoslására.

A városi víz- és csatornaművek által tavaly megtermelt nyereség is vita tárgya volt, ugyanis ennek az összegnek az egyharmadával a vállalat vezetői saját magukat akarták megjutalmazni. A képviselők azonban ezt elvetették, így a teljes, 26,1 ezer eurós nyereség a városé marad.

Saját javadalmazásuk megítélésében már nem voltak ennyire szigorúak a t. városatyák. Elutasították ugyanis azt a javaslatot, hogy a következő ciklusban 50 euróval csökkenjen fizetésük. Erről már a választókörzetek számát, illetve a testület jövőbeli létszámát taglaló napirendi pont keretében esett szó. A döntés értelmében nemcsak a fizetések maradnak, hanem a jelenlegi 5 választókörzet, illetve a testület 25 fős létszáma is.

Vas Gyula